Így zsugorodnak a tavak világszerte

Aral-tó

Így zsugorodnak a tavak világszerte


Egy nemzetközi kutatócsoport arról számolt be, hogy a világ néhány legfontosabb édesvízforrása – az Európa és Ázsia közötti Kaszpi-tengertől a dél-amerikai Titicaca-tóig – csaknem három évtizeden keresztül évente mintegy 22 gigatonnányi vizet veszített, ami megegyezik az Egyesült Államok teljes 2015. évi vízfelhasználásával.

A csökkenés 56 százalékát az emberi fogyasztás és a globális felmelegedés okozta, a tudósok szerint az utóbbi nagyobb arányban.

A tanulmány szerint a fenntarthatatlan emberi használat okozza a közép-ázsiai Aral-tó és a közel-keleti Holt-tenger vesztét, míg az afganisztáni, egyiptomi és mongóliai tavakat a hőmérséklet emelkedése szárítja ki.

Az éghajlatkutatók általában úgy vélik, hogy az éghajlatváltozás következtében a világ száraz területei szárazabbak lesznek, a nedves területek pedig nedvesebbek, de a tanulmány még a nedves régiókban is jelentős vízveszteséget állapított meg.

A kutatók csaknem kétezer nagy tavat vizsgáltak műholdas mérések, valamint éghajlati és hidrológiai modellek segítségével. Kiderült, hogy a fenntarthatatlan emberi használat, az esőzések és a lefolyás változásai, az üledékképződés és a hőmérséklet emelkedése világszerte a tavak vízszintjének csökkenését eredményezte. A zsugorodás a vizsgált vizek 53 százalékát érintette 1992 és 2020 között.

Ez világszerte közel kétmilliárd ember életére van közvetlen hatással, és az elmúlt években számos régióban vízhiánnyal kellett szembenézni.

A tavaknak eközben csak a negyedében emelkedett a vízszint, gyakran gátépítések következtében, ahogy az a Tibeti-fennsík belső területein történt.

Forrás: MTI, képek: Patrick Schneider/Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több víz

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több klíma

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Szombat este elsötétülnek a városok

    Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót: 20 óra 30 perctől a bolygó számos nevezetessége elsötétül egy órára. Az akcióhoz Budapest mellett…Tovább


    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük