Herman Ottó tréfás levele a felakasztott verébről
legszebb emlékeim
“De viszont áll az is, hogy a kanizsai fecskék törvénykezése, bíráskodása nevezetes haladást tűntet fel a budapestivel szemben.”
Egy kedves olvasó
kérdezte egyszer, melyek a legjobb megfigyelőhelyek a Balatonon az őszi időszakban. Mivel gyakorlott megfigyelőnek tűnt az illető, és a Balaton egyébként is régi szerelmem, úgy döntöttem, egy gyors válasz helyett írok egy laikusoknak és gyakorlott madármegfigyelőknek egyaránt hasznos posztot.
Ehhez kerestem egy grafikont – amit sajnos nem találtam meg – s egy régi, publikálatlan munkámat, egy Balaton monográfiát túrtam ki a merevlemez adatkáoszából. Ez a monográfia Bél Mátyástól (1684-1749) egészen 2000-ig dolgozza fel a balatoni madármegfigyeléseket.
Közel 230 év irodalmát szedtem össze és olvastam át kb. 10 év alatt.
Ez a munka valószínűleg örökre talonban marad, de azért vannak benne gyöngyszemek. A keresett grafikont ugyan nem találtam meg, viszont a monográfia végén egy kis gyűjteménybe akadtam. Ebből szeretnék átnyújtani nektek egy brilliánst, egy Herman Ottó levelet.
A régi madártani irodalmat böngészve, igen sok öröm éri az embert.
Különös hangulatú, feszült, édes izgalommal átszőtt napok voltak azok a napok, amikor a Költő útra mentem a Madártani Intézet könyvtárába, ahol akkor még Büki József készítette elő a forrásokat, főként az Aquila aktuális köteteit. Mindig egyeztettünk hét elején, és mire a könyvtárba mentem, már kéznél volt szinte minden. Ott aztán le is másoltuk a cikkeket, és többnyire egy vastag, fénymásolatokkal teli mappával értem haza. Ezek a mappák – vagy bő tíz kiló – ma is megvannak. Sokszor mentem át az MME kis épületébe is, vagy a gyűrűzőszakosztály vezetőjével beszélni vagy feltankolni a szóróanyagaiból, hogy aztán otthon a lelkes madarászpalánták között osszam szét.
Azóta a könyvtár tisztes nevet is kapott: Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár
Nem egy új bekezdést, hanem egy egész könyvet, méghozzá vastag könyvet is megérne a névadó,
Keve András,
aki alighanem Herman Ottóhoz vagy Chernelhez mérhető alakja volt a magyarországi madártannak. Nekem sok szempontból példaképem is, bár nem ismerhettem, de egy Keve tanítvány és ornitológus volt a középiskolai biológiai tanárom, és tőle sokat hallottam Kevéről. Nem mellesleg a legérdekesebb balatoni irodalom java is Keve nevéhez kötődik. Az irodalom kutatása miatt talán Keve nevével találkoztam a leggyakrabban, oly gyakran, míg végül szinte ismerősként gondoltam rá, amolyan atyai jó barátra.
De vissza az irodalom évekig tartó böngészéshez:
Elsősorban persze egy-egy nem várt, vagy eleddig nem ismert adat felbukkanása hat lelkesítőleg, de nem kevés örömet okoz az sem, hogy a ma embere, a számítógépek korszakának madarásza ezeken az írásokon keresztül “társaloghat” az egykoriakkal. Érezheti a régiek írásaiból sugárzó természetszeretetet, a madárvilág iránti rajongást, a hivatástudatot, kitartást, kollegalitást, a legnagyobb tudósainkat hevítő tudásvágyat.
Mindennek tetejébe
a régi publikációk némelyike olyan ékesszólással dicsekedhet, ami a mára kissé eltompult, monotóniához, szakkifejezésekhez, száraz tudományossághoz szokott fül számára egész estés szimfónia, s némelyik írás magán hordozza a számunkra már szokatlan, sokszor valószínűtlennek ható, hajdani történelmi közeg jegyeit is. Úgy gondoltam, talán érdemes e gyöngyszemek közül néhányat kiválasztani, és újra közreadni,
mivel a legtöbben csak könyvtárakban bukkanhatnának rájuk, s a legszebbek kiválasztása, csak több ezer oldal átböngészése útján lehetséges, melyre valószínűleg csak keveseknek maradna idejük.
Minthogy a monográfia megírása ennek a gazdag irodalomnak átolvasását szinte rám kényszerítette, hiba volna, ha a munka ilyesfajta hozadékát veszni hagynám, pontosabban fogalmazva, megtartanám saját örömömre. Íme tehát egy pompás részlet, egy szellemes pillanat nagy elődeink írásaiból.
Herman Ottó tréfás válasza egy olvasói megkeresésre, mely a Természettudományi Közlöny 1882-es számában jelent meg; válasza folytatásában egyébként az eset “komoly bírálatát” is adja.
“A szóban forgó fecskefészket a felakasztott verébbel együtt megvizsgálásra és véleményadásra Herman Ottó úrhoz küldöttük. Ki arra a következőkben volt szíves válaszolni:
Herman Ottó: Az eset nem unicum, mert ezelőtt három évvel az Erzsébet-tér 19. számú házának eresze alatt lévő fecskefészken egész nyáron át lógott egy felakasztott veréb: a különbség csak annyi, hogy egy kender-szálon függött, mi világos bizonyítéka a fővárosi fecskék előrehaladott voltának, a mennyiben t.i. akasztásra ugyanazt az anyagot használják, a mely az előrehaladott emberi társadalomban is törvényesen szokásos.
A kanizsai lószőr
bár ügyes, de annyiban mégis primitív, a mennyiben iparilag még nincsen átalakítva – mint a kender-szál – lévén egyszerűen természetes productuma a lógerincz folytatásának, a melyet farknak nevezünk.
De viszont áll az is, hogy a kanizsai fecskék törvénykezése, bíráskodása nevezetes haladást tűntet fel a budapestivel szemben.
A budapesti bíráskodás egy hajszálnyira hasonlít a dulakodáshoz s az akasztás ténye az ember szemének úgy mutatkozik, mintha a veréb védekezése közben véletlenül belebonyolódnék a kenderszálba; az pedig egészen bizonyos, hogy elővezettetés nem volt.
A kanizsai bíráskodásnál ellenben – föltétlen megbízván a szemtanúk szavahihetőségébe – a karhatalommal való elővezettetés, sőt – s ez aztán igazi unicum – a teljes nyilvánosság és szóbeliség uralkodik, a mi a kanizsai fecskéket nem csak a budapestiek, hanem a magyar társadalom fölé is helyezi, mely a szóbeliségig még el nem jutott!……
Micsoda csóka!
Tökéletes paródiáját adja a tudományos nyelvezet körmönfontságának,
és a sokszor oly hiábavaló okoskodásának, nem véletlenül. Herman Ottó eltökélt vitákat folytatott az ügyben is, hogy a tudománynak kötelessége tudását a köz javára érthető formában tálalnia.
Többek között efféle vita kerekedett közte és Chernel István között; Chernel tudományos – egyébként remek – munkájára volt válasz Herman Ottó részéről a “Madarak hasznáról és káráról” című könyv.
De nemcsak a kortárs tudományosságon, a tudományosság modorosságán élcelődik itt, hanem – és ez az igazán zseniális – a magáén is. Ez egy végletekig fokozott Herman Ottó stílus és gondolatmenet. Önirónia is, méghozzá száz karátos. Irigylésre méltó az utolsó polihisztor – nem csupán tudósi mivoltában, hanem önmagához mért viszonyában (viszonyaiban) is szabad és sokoldalú! Ráadásul többször is azt állították nőolvasóim, hogy női szemmel nézve meg jóképű.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több Herman Ottó
még több madárvilág
Ez nagyon jó! Mekkora forma, imádom a stílusát! Mióta elárasztották a piacot a bénán fordított külföldi szakkönyvek, jórészt megszűnt olvashatónak lenni az ismeretterjesztő irodalom. 🙁
Vokt stílusa az biztos🥰. Mekkora meló több mint 200 év irodalmát átnézni, megjegyezni és emlékezni akár a tényekre, akár a vicces dolgokra. Kincsek lehetnek ott a sok fénymásolatban, no meg a belőlük írtakban. El sem tudom képzelni, 10 év kutatása miért marad a fiókban. Amúgy hogyan akasztódik fel veréb?