Hatalmas nemzetközi elismerést kapott Tokaj

borvidék

Hatalmas nemzetközi elismerést kapott Tokaj


Nemrég az ország legfenntarthatóbb úti célja lett, most pedig az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) választotta a világ legjobb kiemelt települései közé Tokajt. Most először nyert magyar település ilyen rangos turisztikai díjat.

Az alapításának 950. évfordulóját ünneplő város öt földrész mintegy kétszázhatvan településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat. A rangos nemzetközi díj elismerése az eddigi felújításoknak, és mozgatórugója a további, történelmi léptékű turisztikai fejlesztéseknek.

A UNWTO 2021-ben elindított kezdeményezése a különleges vidéki úti célokat ismeri el. Olyan településeket díjaznak, ahol a kiemelkedő turisztikai fejlesztéseik mellett hangsúlyt kapnak a helyi értékek és a fenntarthatóság is.

A díjjal járó címet Tokaj minden hazai és nemzetközi reklámjában feltüntetheti, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a korábbiaknál is több turista érkezzen a településre.

A számos szakterületen otthonosan mozgó zsűritagok huszonkilenc ország ötvennégy települését vették fel 2023 legjobbjainak listájára. Többek között perui, etióp, iráni, indonéz és japán falvak és városok is felkerültek rá. A szomszédos országok közül az osztrák Schladming, valamint St. Anton am Arlberget, illetve a horvát Slunjt választották a legjobbak közé.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó, ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’   

még több borvidék

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több utazás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Hamarosan érkezhet az elektromos légitaxi

Legalábbis az Emírségek Rász el-Haima tagállamában, ahol a Közlekedési Hatóság és a Turisztikai Hivatal szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük