Élőhelyfejlesztés a Hanságban

Hanság élőhelyfejlesztés

Lezárult a Hanság élőhelyfejlesztési projektje


Lezárult a Hanság élőhelyfejlesztési projektje, amelynek fő célja a védett, illetve a Natura 2000 élőhelyek javítása, az ökológiai folyamatok nyomon követése, valamint a területkezelési infrastruktúra bővítése volt. A Hanság természetes élőhelyeinek komplex helyreállítása és fejlesztése című projekt 2016-ban indult és mintegy 2,7 milliárd forintból valósult meg, jelentősen javítva a terület ökológiai állapotát.



A programban többek között földutakat újítottak fel csaknem huszonnégy kilométeren. A Fehér-tó, a Barbacsi-tó és a Kónyi-tó medrében iszapkotrást végeztek, és javították a vízállásukat. Megtisztították a területeket a nem őshonos növényektől, majd helyreállították az elcserjésedett, fás- és lágyszárú özönnövényekkel teli gyepterületeket.



Mindezek mellett újranyitották a Hany Istók-tanösvényt, helyreállították a vízelvezető árkokat és csatornákat, és a vízkormányzó műtárgyakat építettek.

Az idén záruló KEHOP és VEKOP finanszírozású természetvédelmi fejlesztéscsomag megvalósításában az elmúlt év nagy előrelépést hozott. Egy éve 68 projekt zárult le sikeresen, az elmúlt egy év alatt pedig további harminc.



Forrás: MTI, kép: Fertő-Hansági Nemzeti Park/Facebook

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több élőhely

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Kellenek halak a kerti tóba?

Sokan építenek a kertjükben néhány négyzetméteres mesterséges tavakat, azzal a talán nem is teljesen tudatosuló céllal, hogy így hozzák el otthonaikba a természetes vizek…Tovább

még több vadon

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

A láthatatlan ragadozó | A vadmacska

A vadmacska megritkulásának elsődleges oka ugyanaz, ami sok más veszélyeztetett faj esetében is: az élőhelyek leromlása, eltűnése. Itt azonban fokozottan érvényes ez…Tovább

2 hozzászólás

  1. Megbűvölten néztem a videókat- nagyon szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük