Hála! Már épp erőt vett rajtam a csüggedés
Soha jobbkor! Éjjel eleredt az eső. Mintha minden cseppjében élet és hit hullana alá. Végre nemcsak szemerkél, hanem kövér és kemény cseppekben kitartóan esik. Keveset aludtam a napokban, végre tegnap 17 óra felé sikerült álomba merülni, éjfél körül pedig arra ébredtem, hogy zenél a tető. Ismerem ezt a hangot, rögtön tudtam, hogy „megmenekültünk”. Az erkély tetején csak akkor kopog így az eső, ha az kiadós, amolyan magáztató, magverő, magkeltető eső.
Végre jó ütemben vetettem. Igaz, ősszel is szerencsém volt a mézelő zónák vetésénél, de most aggódtam. Legalább három hektárt vetettem felül 7 féle mézelővel, de kétséges volt, hogy lesz-e a csírázásra esély. Egyébként is időnként erőt vesz rajtam a csüggedés. Sokszor érzem úgy, túl sok erőt emésztenek fel a feladatok és irgalmatlanul fogy az idő.
Nem vagyok önzetlen. Valószínűleg jó sem vagyok. Szeretném még látni, amikor felnő az új erdő. Elültetem a facsemetét akkor is, ha tudom: nem látom már, amikor tíz méter magasan hajlong és suhog a lomb. Alapvetően mégis azt akarom, hogy lássam még. Önzésem ezügyben – azt hiszem – határtalan. Csak a bioszféra kényszerít bele egyfajta látszatönzetlenségbe; csakis az, hogy a fák nem fognak gyorsabban nőni miattam. Az emberi test bioszférája sem fog megváltozni csak azért, hogy 120 évig éljek. Meghajlok mindez előtt, de nem önszántamból. Csak mert nincs más választás. Időnként viszont annyira meghajlok a törvény és a végesség kényszere előtt, hogy az orrom már a földet veri.
Gyakran nem értem, miért tudom, mit és hogyan kellene tenni, ha egyszer számos dologra egyszerűen nincs lehetőségem és abban sem lehetek biztos, hogy lesz majd valamikor. Abban meg egyre inkább biztos lehetek, hogy pár dologról lecsúszok majd. Azt sem értem, ha érteném, az mire volna jó. Teszem a dolgom, jól vagy rosszul, teszem, amint épp tudom, erre koncentrálok, s végül már csak azért fohászkodom: legalább az idén jöjjön időben az eső, legalább a virágokat lássam, ha a nagy erdőt már nem is.
Most erre esély nyílt megint. Hajnal van már, és még mindig esik. Látom az apró magok millióit, azokat a magokat, melyeket csütörtökön és pénteken vetettem el, amikor a prognózis már esőt jósolt, látom, ahogy áznak, ugranak mindig egy kicsit, ha egy csepp eltalálja őket, ahogy vándorolnak, keresik a helyüket, a réseket, a lyukakat, fűfélék tövét, azokat a mikrohelyeket, ahol jól beleállhatnak majd a csírázásba. Most keresi a helyét a bíborhere, a fehér mustár, a vörös here, a fehér here, a facélia, a len. Hacsak tizede szárba szökken, akkor egy kis üdvözülés lesz itt már az idén.
Hála. Az sem baj, ha aztán szél jön és lehűlés. A kökény virágzását megtöri majd, igen, valószínűleg elfagynak a kökény virágai és alig lesz termés ősszel, de valamit valamiért. Most fontosabb, hogy ne vesszen kárba a vetés. Jó volna 2-3 hűvösebb, nyirkosabb hét még.
Hála. Üdv eső.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több blog
még több kert
Reméljük, hogy a szivárvány minden színe fellelhető lesz majd a birtokodon, amikor virágoznak a növények!
„Nem vagyok önzetlen. Valószínűleg jó sem vagyok.” S hogy állsz a kishitűséggel? (Vicceltem! 🙂 Félig-meddig.)