Ők vágták ki a platánt Hadrianus fala mellett

Hadrianus fala

Kivágták a híres fát Hadrianus fala mellett


Egészen tavaly szeptemberig állt egy kétszáz éves fa közvetlenül Hadrianus fala mellett, mely utóbbit a császár a második században építtette a Római Birodalom Britannia tartományának északi határaként. A fal a jelenlegi Észak-Angliát szeli át az Ír-tengertől az Északi-tengerig teljes szélességében.


A fa rendkívül népszerű turistalátványosság volt a festői helyszín miatt. Az egész világon ismerték, mivel feltűnt a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című, Kevin Costner, Morgan Freeman és Alan Rickman főszereplésével 1991-ben forgatott film több kulcsjelenetében, 2016-ban pedig az év angliai fájának is megválasztották.

A platánt azonban vandálok tavaly szeptemberben kivágták, egyelőre nem lehet tudni, hogy miért. A világszerte hatalmas felháborodást szító ügyben több embert, köztük egy 16 éves fiút és egy hatvanas éveiben járó férfit is őrizetbe vettek, de végül elengedték őket, és a 38 éves Daniel Graham és a 31 éves Adam Carruthers ellen emelt vádat az angol-walesi főügyészség kedden rongálás bűncselekményének gyanújával. A két vádlott május 15-én áll az észak-angliai Newcastle magisztrátusi bírósága elé.


Túra Hadrianus falánál: a farönkör elkerítették mellette a felirattal, miszerint még mindig él

Az esetet súlyosbítja, hogy a kidőlő fától megsérült az egykori római császár parancsára épült fal is.

A helyi nemzeti park szakértői reménykednek abban, hogy a kivágott platánfa csonkja idővel újból kihajthat, de hangsúlyozzák, hogy ez valószínűleg csak évek múlva derül ki.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több fa

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Megnyílt az Erdők Hete

Az Erdők Hete hagyományosan az év negyvenedik hetén várja az érdeklődőket, idén már 28. alkalommal, országszerte több mint 100 programhelyszínen…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük