Tavaszi örömmámorban fürdőző szarvasok!
kert & vadon
Miután két cikket felraktam a Cenwebre reggel, ismét tettem egy közepes kört a birtok körül. Megint ránéztem a záportározóra, próbáltam megkeresni egy érdekes, viszonylag ritka virágot, ami szintén újdonság a birtok körzetében (erről külön posztban később), és persze kimentem azért is,
hogy megint a nyakamat tekergessem állandóan, és a szemem kisüljön sokszor, ahogy a magas eget kémlelem, és rajta keresem a kilométeres magasságokban átvonuló madarakat.
Még az Angolkertet sem hagytam el, amikor már megállapítottam: mintha újabb grádicson lépett volna feljebb a tavasz. Egyrészt nyári meleg volt már, másrészt ennyi rovar még nem rajzott a levegőben az idén. Kifejezetten sok volt a légy, láttam darazsakat is, s most először jött lepke a nektárbárra (egy erdei szemeslepke), zsongott a kökényes, és harsogott a zöld.
A bíboralmákat is már csak egy tizednyi pillanat választja el gyengéden attól, hogy kirobbanjon rajtuk a virágzás vad őrülete.
Annyira szép nap van,
hogy az égeresben felvettem az első videót a támogatóknak (ezt is napok óta tervezem, és még ma hozom a vidit is), de aztán le kellett állnom a felvétellel. Voltaképp szerencsémre, mivel pár másodperc múlva az égeres fái között felbukkant egy rudli, amint épp felém vágtatnak.
Fogalmam nincs, miért szaladtak. Nem észleltem semmit, amitől megriadhattak volna. Mindenesetre jó tempóban, hol vágtatva, hol ügetve jöttek felém, de aztán tőlem úgy 200 méterre kikanyarodtak az erdő szegélyébe, a vadföldre.
A rudli főként fiatal bikácskákból és tarvadakból (fiatal, 2023-as születésű tehenekből) állt, és ez erősen meg is látszott a viselkedésükön. Kiérve a vadföldre, az addig sem egészen rendezett csapatmozgás totálisan szétesett:
ugrabugráltak, erre nyargaltak, aztán meg arra,
lehemperedtek, felpattantak, figyeltek, és megiramodtak, előre és hátra. Ennyire szertelen, fegyelmezetlen, rosszcsontszarvasokból álló rudlit még az életben nem láttam, holott láttam már pár rudlit, és szarvast, és ilyen-olyan csordákat.
Az égeres fái takarták őket, így hamar kiszaladtam, hogy legalább pár fotót akkor lőjek róluk, amikor elrohannak, de alapvetően erre sem figyeltek fel. Amikor kivágtattam a tisztás szélére, páran felkapták a fejüket, és jól megbámultak, de mivel az élénk déli szél épp tőlük fújt, szagot nem kaphattak, hamar megnyugodtak, és továbbhebrencskedtek.
Főként egy nyalka kisbikuci érte el a túlfűtöttség netovábbját.
Ez le sem tagadhatta volna, hogy odáig van meg vissza, de nem egyszer, hanem legalább százszor, attól, hogy ennyire kirobbanó a meleg ma, és végre ennyi a zöld, és végre mindenünnen ízes, roppanós, lédús, fehérjében és cukorban gazdag rügyek, füvek, virágok illatát hozza a szél. Hogy már lehet pancsolni is, nincs hideg, sőt: a nap melege átjárja még egy szarvas hatalmas testét is, akkora már az ereje.
Bájos boldogsággal
szállt be a fürdőzésbe egy kis ünő is, sokáig együtt hemperegtek, pancsoltak, viháncoltak a vadföld széli pocsolyában, és ők ketten ebben a mókában annyira egymásra és boldogságukra találtak, hogy azt sem bánták, amikor a csorda szép lassan eloldalgott, elugrabugrált, meg elszökdécselt, elporoszkált, a jövés-menésnek minden létező formációját kihasználva odébb terelődött, vonult, sodródott, szivárgott…
Csak akkor kaptak észhez ezek ketten, amikor a rudlinak már nyoma sem volt, amikor váratlanul ráeszméltek felettébb nagy boldogságuk közepette, hogy tök egyedül maradtak a napsütötte tisztáson.
Ekkor váratlanul felpattantak, megrázták magukat, és irány a banda, de azért az sem ment egyszerűen. Az első ütemeknél még muszáj volt kicsit rúgkapálni, kirúgni a hátsó lábakkal, és megtekergetni kicsi testüket a balzsamos levegőben.
Mint két jókora kölyökkutya.
Én ennyire boldog szarvasokat még sosem láttam. Ezt is becsülöm az állatokban. Baromira értékelik, ha valami jó, és mindent kimaxolnak. Ez már itt nem a pitypangosodás pitymallása, hanem az őserővel felmorajló tavasz, és ha valamikor nem volna szabad problémázni (ja, és meghalni se, jut eszembe egy éve ilyenkor haltam meg), az épp a tavasz, de persze tömegek panaszkodnak ilyenkor is, az ember és az emberek csordái jó ideje elvesztették abbéli képességüket, hogy részt vegyenek ebben a boldogító felszabadulásban, akár egy kiadós dagonyázásban is, hogy amikor van, meghemperegjen a jóban.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
Nahát! Ezt a boldog, féktelen örömöt, megrészegültek a tavasztól a szépséges ifjak.
De jó, hogy elkaptad ezeket csodás pillanatokat, Cen’! 🦌🦌🦌💚
Mákom volt! Ez volt az ára annak, hogy a támogatóknak csak viszonylag rövid videó készült ma. De én is úgy gondolom, hogy bőven megérte. Jó kedvem lesz ezektől a szarvasoktól – ha esetleg búbánatos volnék, akkor is.
Még sok-sok “mákot”, Cen’, megérdemled!
Szia, ‘Cen!
Ilyen önfeledten viháncoló bandát még én sem láttam!!!
Nagyon jópofák voltak!
Irigylésre méltó a helyzeted, hiszen rengeteg szépséget és érdekességet láthatsz a birtokon! Ajándékként kapod ezeket a szívmelengető pillanatokat a sok munkádért cserébe. Így van jól!
Ma láttam az idei első lepkémet én is!!! Örültem, hogy már feléledt ő is!
Köszönöm a hangulatos videókat és az újabb írásodat!
Üdvözöllek a szomszédból: Gyöngyi
Üdvözlet neked is!