Frankfurt szerint Roger Waters a világ egyik leghíresebb antiszemitája
“A városi tanács visszamondta a Pink Floyd alapító tagjának koncertjét. 2023. május 28-án lépett volna fel. Frankfurt vezetősége úgy hivatkozott a dalszerzőre, mint „a világ egyik legismertebb antiszemitája”. | Index |
Többek között az ukrajnai háborúról alkotott véleménye is közrejátszott abban, hogy letiltották a koncertjét. Az ENSZ-ben elmondott beszédéről mi is posztoltunk (ahol a beszédet akkor még meghallgathattuk, mára eltávolították (??):
Ezt mondta Roger Waters az ENSZ előtt
Délelőtt bejárta a hír a sajtót, mely szerint Oroszország Roger Waterst kérte fel arra, hogy beszéljen ma az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt az ukrajnai békével kapcsolatban. Waters elfogadta a felkérést, mi pedig kíváncsiak voltunk arra, mit mondott. Meghallgattuk, és most röviden összefoglaljuk.
A teljes Index-cikket ITT olvashatjátok.
Borítóképen Waters | Forrás: Wikipédia
Roppant kíváncsi vagyok, hogyan lesz tovább, a többi német városban, és azután………….
Rajta vagyunk az ügyön… Mivel a koncerten is ott leszek, és számos esetben írtam már Watersről, álságos volna úgy tenni, mintha nem állna a bál. Könnyen lehet, hogy irgalmatlan csatározás fogja kísérni a koncerteket, és őszintén szólva engem is érdekel, voltaképp mi zajlik itt, “és most akkor” Waters mennyire sáros. Ahogy lassan alámerülünk ebben a mocsárban, azért erősen meglepő dolgok derülnek ki. De azt hiszem, bemerészkedünk az ingoványba. Most lesz értelme az 5G rovatnak. Olyasmiket is hozunk, amit a magyar nyelvű sajtóban nem olvasni. Talán.