Földrengés itthon ma hajnalban! | 2023.12.12. | blog

Földrengés itthon ma hajnalban!


Hajnali négy óra körül elfáradtam, és úgy döntöttem, hogy mivel reggeltől – ha az időjárás engedi – talán a sármánylesben kell lennem, jobb, ha egy-két órára lepihenek. Épp csak lefeküdtem, amikor valamikor négy és öt óra között váratlanul tompa morajt, egy rövid, de határozott dübbenést hallottam, amibe belerezzent a ház is, méghozzá nem is akárhogy. Nem rezonált, ha oldalirányban kimozdult. Ezt talán nem is érzékelem, ha épp ülök és dolgozom, de fekve tökéletesen érzékeltem ezt az oldalirányú mozgást.

Pontosan ez történt pár éve, 2020-ban is, amikor életemben először éreztem földrengést, ráadásul ugyanabban az évben kétszer is.

Ahogyan akkor, most is várom a híreket, mi volt ez, honnan érkezett ez a rengés, addig pedig alább a két 2020-ban készült földrengéses posztot olvashatjátok.

2020.03.22. vasárnap | Földrengés bennem és a házban

2020.03.22. vasárnap – Földrengés bennem és a házban

Elismerem, nem könnyű megtalálni itt az egyensúlyt, de szemlátomást nem is sikerült, és ez nem pusztán arról szól, hogy jópofáskodunk zavarunkban.


2020.03.22. vasárnap / Földrengés volt az éjjel. Csodával határos módon „korán”, éjfél után egy óra felé már ágyba kerültem. Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy mozog alattam az ágy. Oldalirányú szitálás volt ez, nem éreztem hasonlót korábban. Nem tartott sokáig, erős sem volt, de annyira azért igen, hogy felriadjak rá. Hanyatt feküdtem és figyeltem. Mikor abbamaradt visszaaludtam, abban a tudatban, hogy talán csak érzéki csalódás az egész.

Ébredés után azonban az első dolgom megnézni: volt-e földrengés? Igen. Zágrábban, s nem is gyönge.

Épp a napokban mondtam valakinek, hogy most nagyon nem hiányzik bármiféle természeti katasztrófa – járvány idején. Erről még szó sem esett a médiában. Azért küzdenek mindenütt, hogy az egészségügyi rendszerek ne váljanak túlterheltté, rosszabb esetben ne omoljanak össze, de azért számolni kell azzal is, hogy jöhetnek más vészhelyzetek is. Közeledik a nyár, és – többek között a klímaváltozás hatására – egyre több az extrém helyzet. Áradások, ciklonok, viharok. Pedig könnyen lehet, hogy a járvány bőven belefut a nyárba – ha ugyan nem az őszbe. De reméljük a legjobbakat.

Reggeli kávénál az első gondolatom, hogy például a borz befut az üregébe vagy kifut belőle földrengés esetén? Ma kameraellenőrzés lesz. Kicsi a valószínűsége, hogy a földrengés pillanataiban épp működött a kamera, de ki tudja? Most egy kicsit izgalmasabb lesz letölteni a felvételeket. A vadkamera ugyanis csak akkor indít felvételt, ha mozgást érzékel. A földrengés akkor lesz rajta a borzokkal, ha akkor épp kijöttek a várból, és a kamera dolgozott. De őszintén szólva ennek kicsi az esélye. Jut eszembe, sajnos majdnem nulla. Mert pechemre legutóbb a vár bejáratától átraktam a kamerát az egyik lejáróhoz.  Hogy ne mindig ugyanazt a környezetet vegyem. Ezt most sajnálom. Jó.

Maradjunk annyiban, nem lesz semmiféle felvétel, ami földrengéses borzokat mutatna.

De amint ezt leírom

– mint oly sokszor az utóbbi hetekben – abszurdnak érzek minden szót és gesztust, minden lamentálást és tervet; és a lelkiismeretem is megszólal; helyénvaló ez? Hisz legyen a terv és tennivaló egy napra bármi, a reggel mindig azzal indul: megnézem, mennyivel emelkedett a fertőzöttek és a halottak száma. Napról napra egyre jobban zavar, hogy ez a közösség voltaképp egy percre sem emlékezik meg a halottakról. Mi történik? Nézzük, ahogy karanténba zárt emberek futnak, fociznak, énekelnek, főznek, bíztatják egymást, repkednek az ezernyi jótanácsok, okoskodnak (ahogyan én is), blogolnak (ahogyan én is),

lassan mindent elural az úgynevezett pozitív olvasat, „az élet megy tovább” frázisa, míg sehol egy mécses, sehol egy gyertya, sehol egy gyászlobogó.

Elismerem, nem könnyű megtalálni itt az egyensúlyt, de szemlátomást nem is sikerült, és ez nem pusztán arról szól, hogy jópofáskodunk zavarunkban, hanem mintha nagy tömegben, kollektíven s alapvetően nem értenénk most sem, hogy mi történik velünk. Erre utal az is, hogy a napi hírözön egyik része még mindig arról szól, hányan strandolnak, buliznak, piknikeznek csoportosan. Ez szomorú, ez rossz jel a járvány utáni időkre nézve is. Erről írok ma a tegnapi esszé folytatásaként.

Ahogy szitált alattam éjjel az ágy, úgy szitál bennük a tudat. S mindenféle állapot is. A szitálással nincs baj, a belső földrengéssel sem.

Épp az kellene, hogy szitáljunk, billegjünk, remegjünk, legalább egy kicsit, de nekem úgy tűnik, hogy egyelőre elmozdultunk az össznépi babazsúr, a hosszúhétvége feelingjének irányába. Máskülönben miért nem emlékezünk meg a halottakról? De ha valaki találkozott ilyesmivel, egy nekrológgal, egy bloggal, ami azt mondja: állj meg egy pillanatra ember! Gondold át, ki lehetett vajon az a 13.000 halott, akiket Olaszországban már az orvosok búcsúztatnak, mivel a papok is lebetegedtek. Kik voltak ők? – akiket most katonai konvojok a temetőbe visznek? Milyen sorsok? – Ha találtok ilyet, szóljatok.

Tegnap éjjel sokat töprengtem ezen. Írtam is róla, de egyelőre nem rakom ki a honlapra. Nehéz, súlyos, nyomasztó ügy ez.

És szitálok tovább – én is. Rengek. Lengek. Tévelygek.

Gyászból lendülök vissza ebbe a napba, dolgoznom kell, írnom, leveleznem, fát ültetnem, s továbbvinni a patak-projectet, még mielőtt jönne egy jelentősebb eső, és a patak megáradna. Ma érkezik egy kis pálinka is a karanténba, de érintkezni természetesen senkivel sem fogok. Sütni-főzni is kellene valamit. És keresni valamiféle új egyensúlyt, egy őszintén humanista nézőpontot, ami úgy tart meg az élet oldalán, hogy nem gázolok át mások halálán sem.

Vigyázzatok magatokra!

2020.12.29.

2020.12.29. FÖLDRENGÉS MAGYARORSZÁGON

FRISSÍTÉS 2020.12.29. 17:59

2020.12.29. FÖLDRENGÉS ÉV VÉGÉRE

Alig pár perce életem legerősebb földrengését észleltem. Épp az emeleti dolgozószobában írtam, amikor járni kezdett alattam a szoba, de olyan erősen, hogy leszaladtam a földszintre. Máris megvan, mi volt az oka. A zágrábi földrengés második hulláma ért el hozzánk; 6.4-es földrengés volt  Zágrábban megint. Rögtön frissítek!


A földrengés epicentruma a horvátországi Petrinja településnél volt 10 kilométeres mélységben. Két nagy utórengést is érzékeltek a műszerek, az egyiket Észak-Macedóniában, a másikat Horvátországban néhány perccel a 6,4-es földrengés után.

Sokan jelezték ITT, és sokan jelezték, hogy szokatlanul erős volt; akadt olyan hely, ahol recsegett a ház is 


ÍGY SZÁMOLTATOK BE A RENGÉSRŐL TI:

  • Pécs: Ekkorra rengést még nem éreztem, a falak is kilengtek, azt hittem a tv leesik.
    Ijesztő volt.
  • Marcaliban is. Nem is kicsi! Recsegett az épület a munkahelyen, felugrottam a székről.
  • Zalakaroson kb.12.15 körül , olyan hanggal, mintha egy kamion menne mellettünk, a csillárok egyből elkezdtek táncolni. Ilyent még eddig én sem tapasztaltam.
  • Budapest, XII. ker. Éppen ebédeltünk, mozgott az asztal és a szék. Max. 10 mp volt.
  • Zala: Igen, jó hosszú ideig rengett, bár tegnap is volt több kisebb errefelé, de ez most meglepően nagy volt….
  • Itt is Kiskunhalason , remegett az ágy alattam , a csillár ide-oda billeg , a karácsonyfán a díszek mozognak , és elég sokáig tartott , nem volt jó érzés
  • nagyon durván. 12.21 körül Zalaapátiban.
  • Kaposvár – szintén volt, egyetértek, tényleg para..
  • Ül az ember a gép előtt… és idő telik el, mire felfogod, hogy nem a szék ringatózik alattad, hanem a föld, hogy ez tényleg az! Aztán jön a kérdés, mit csináljak? Mennyire lehet ez veszélyes? Amíg lejátszottam a fejemben, szerencsére lenyugodott…
  • Igen!!! Zala északi része Körmendtől délre – én is paráztam mert nagyon ingott a ház…
  • Igen ,itt nagyon,és nem gyengén éreztük!!!
  • Nagykanizsa,8.emelet!
  • Zámolyon is éreztük, azt hittük szédülünk
  • Akkor nem vagyok kattant. Szegeden mozgott a fotel alattam..
  • Pécsett is,táncolt a csillár, csörögtek az üvegek, ijesztő!
  • Pakson is mozogtak a csillárok, függönyök. Mindketten furcsa szédülést éreztünk.
  • Balatonkeresztúron is éreztük.
  • Itt Debrecenben semmit nem éreztünk
  • Igen itt is megmozdult minden Zala
  • Zala: Ez volt életem harmadik, egyben a legborzalmasabb földrengése!!! Mire azt hittem, hogy pár pillanat alatt elmúlt, még kettő hosszabb rázkódás volt. Nem csak megmozdult, de kilengett a csillár, a virágok az állványon rázkódtak, dübörögtek a szekrényajtók. A csillárok, szélcsengő, karácsonyi dekorációk a rengés vége után is hosszan lengtek!!!
  • Sárváron is éreztük. Ültem az ágy szélén, rúgózott, mozgott alattam, a lámpa, a karácsonyfadíszek, a falióra függősúlyok , anyukám alatt pedig a szék mozgott, 12:21-kor.
  • budaörsi XXXL lutz első emeletén egy kanapén ültem amikor elkezdett hullámozni az egész épület. Állva nem volt annyira érezhető.
  • Itt is himbálòztak a képek s falon, én széken ülve szédültem és nem is esett le rögtön, hogy mizu van, mert még sosem éltem át. Elég paraérzés. Szolnok, egy toronyház közepéből 10. emelet

FRISSÍTÉS: KÖRBEJÁRTAM A HÁZAT, ÉS BIZONY VANNAK REPEDÉSEK, A FÜRDŐSZOBÁBAN PÉLDÁUL KERESZTBEN ELREPEDT A MENNYEZET  HOZOK MAJD FOTÓT IS 


FRISSÍTÉS – MTI

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és sérültjei is lehetnek – közölte a helyi sajtó.

    A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.
    Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.
    A földmozgást egész Horvátországban, de a szomszédos országokban, köztük Magyarországon is érezni lehetett.
    Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe. Feltételezik, hogy további sérültek is lehetnek a romok között.
    Az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat.
    A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá köztük.
    Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás  követett.
    Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy utórengésekre kell számítani.
    A horvát fővárost és környékét korábban március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A belvárosban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.
    Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.
    A keddi földregés harmincszor erősebb volt, mint a tavaszi zágrábi – írta a sajtó.


Videón a földrengés Zalaegerszegen

ITT A RENGÉS “KÉPE”

forrás ITT

TI MIT ÉREZTETEK?

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több földrengés

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Kisebb földrengés volt a szomszédban

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben. Mint a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium a Facebookon írta…Tovább

Földrengés volt New York környékén

Közepes erősségű földrengés volt pénteken délelőtt az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a New York és Philadelphia közötti sűrűn lakott területen…Tovább

még több blog

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Mi van a halál után? | Videó

Azóta egyre sűrűbben élem át ezt az élményt, a felszabadulás, a megszabadulás adományát, néha percekre, néha órákra, de van már olyan is, hogy egy egész…Tovább

9 hozzászólás

    1. Tényleg! Sőt, más állomások is.

    1. Tényleg! Sőt, más állomások is.
      (Egyszer már leírtam, de “eltévedt” a hozzászólásom. 🙂 )

  1. Tévedtem!
    Az élő szeizmogramokat nem néztem meg, bocs’!
    Szóval mégis volt valahol valami.

  2. Hűha, micsoda eseménydús hajnal! Én nem látok a közelben semmit, legközelebb Afagnisztánban. Ti mit láttok?

    1. Ha rákattintasz az általam megadott linkre, majd a bal felső sarokban az “Élő szeizmogramok”-ra, akkor ott látható – ha jól értelmezem. 🤔

  3. Az a 2020.12.29-i felejthetetlen, nemrég eszembe is jutott, így a karácsony közeledtével és most újra!

  4. Attól eltekintve, hogy ma valamiért hajnaltól ébren vagyok, semmit nem éreztem. S ami a legrosszabb, abszolút nem emlékszem a 2020 decemberi földrengésre sem. Pedig olvasom ezt az oldalt- akkor is és most is. Életemben egyszer éreztem földrengést a Balaton parton, Fenyvesen 1985 nyarán- az első gyermekem meg is mozdult akkor éjszaka- lengtek a csillárok és olyan misztikus volt az egész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük