A Föld, az élet térfelén egyensúlyozó zseniális kötéltáncos
színnel lélekkel
Amikor azt látom, hogy egy tenger ezer és millió éve ostromol meredek partokat, akkor végső soron központi csillagunk, a Nap munkájának látványos és letaglózó munkájának eredményét látom.
Ahol tenger van, ott aligha írhatja felül a tengert bármi. Így van ez Máltán is. A Földközi-tengert nem ismertem 2019-ig, csak az Adriát, amit azonban mégsem tekintettem teljes jogú tengernek, mivel más tengerekhez viszonyítva, a Fekete-tengerhez, az Északi-tengerhez, de még a Balti-tengerhez képest is inkább egy öböl hatását kelti.
Ezt csak megerősítette találkozásom a Földközi-tenger nyílt vizeivel. Máltán szembe jött velem az az erő, az a kifogyhatatlan energia, ami a tengerek közelségét oly vonzóvá teszi.
Itt nemcsak a vízzel, a tengerekkel kerül kapcsolatba az ember, hanem a Naprendszerrel is.
Nincs semmi a bolygón, amely látványosabban és hitelesebben közvetítené számunkra, hogy a Föld, ahol élünk, mekkora energiák haszonélvezője és foglya. Hisz a tengerek vizét a nagy bolygókörüli szelek tartják diabolikus háborgásban, e szeleket pedig végső soron a Nap generálja.
Így tehát, amikor azt látom, hogy egy tenger ezer és millió éve ostromol meredek partokat, ezer és millió éve koptatja-zúzza a köveket, a benne élő szervezetek maradványait, ezer és millió éve építi dűnéit, akkor
végső soron központi csillagunk, a Nap munkájának látványos és letaglózó munkájának eredményét látom.
Minden partra vetődő hullám „szekunder” napenergia. Mintha minden hullám egy napkitörés apró részlete volna; minden hullám egy törpe-protuberancia – épp az a tudat a legszebb, hogy lássunk bármekkora hullámot, bármekkora vihart, halljunk bármiféle alvilági dörejt egy tenger vagy óceán partján, az a Nap munkájának-hivatásának csupán elenyészően apró részlete; a Nap évmilliárdos munkálkodásának, nukleáris erejének törtrésze csak.
A tenger, az óceán mediátor köztünk és a Nap, köztünk és a Naprendszer, köztünk és a galaxis között. A tenger a Föld akksija. A világtenger az a rúd, amellyel a Föld, mint egy akrobata, egyensúlyban tartja magát.
A világtenger az a forrás, amiből a Föld szó szerint fenntartja magát; a világtengerben dől el minden pillanatban, hogy a Föld, ez a zseniális kötéltáncos, lezuhan-e a halott bolygók népes körébe, vagy továbbra is itt egyensúlyozhat velünk, a pezsgő élet térfelén.
Fogadjátok szeretettel a Földközi-tengeren készült felvételeket.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Nagyon szép a hullámzó tengerről készült videó.
Csodás képek, csodás zene! A tenger mormogása pedig! Emlékeket idéz.
!Eddig soha nem gondoltam a hullámokra, mint a Nap energiájára, de teljesen igazad van! Megint kaptam egy felismerést!🤗