Először sikerült lencsevégre kapni porvihart a Naprendszeren kívül
A porvihart a James Webb űrteleszkóp szúrta ki a Földtől 40 fényévre található VHS 1256 b exobolygón, amelyet még 2015- a brit fejlesztésű Vista teleszkóppal fedeztek fel Chilében. A hatalmas bolygó tömege 12-18-szorosa a Jupiterének, és két csillag körül kering körülbelül négyszer akkora távolságban, mint a Plutó a Naptól. Pályáját körülbelül tízezer év alatt teszi meg.
A korábbi megfigyelések vöröses színűnek mutatták az égitestet, ami por jelenlétére utalt a légkörben, és a Webb segítségével sikerült is megerősíteni ezt a hipotézist úgy, hogy a bolygóról visszaverődő fényt alkotószíneire bontották, hogy megismerjék a légkör összetételét.
Az űrtávcső adatainak elemzése során víz, metán, szén-monoxid és szén-dioxid nyomaira bukkantak, ami azért is érdekes, mert sohasem találtak még egyszerre ennyi molekulát egyetlen Naprendszerünkön kívüli bolygón sem.
Felfedezték, hogy a bolygóra homoknál is finomabb szilikátszemcsékből álló felhőréteg telepszik, ami állandó mozgásban van: emelkedik, keveredik és forog a bolygó 22 órás napjának folyamán, a kihűlt anyagot lefelé, a forrót felfelé hajtva.
A bolygó légkörének magasabb rétegeiben a hőmérséklet a 830 Celsius fokot is elérheti, a VHS 1256 b ezzel az eddig ismert legváltozékonyabb bolygótömegű objektum a világűrben.
Felhőtakarója egy másik tényre is rámutat: az exobolygó csillagászati szempontból meglehetősen fiatal – mindössze 150 millió év telt el a kialakulása óta, és még évmilliárdokig fog változni. Idővel a bolygó egyre hidegebb lesz, és az égboltja kitisztul – vélik a kutatók.
Forrás: MTI, BBC, kép: NASA, ESA, CSA, Joseph Olmsted (STScI)/NASA
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!

Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több kozmosz
még több porvihar









































