A világ legjobb borai között ezek a magyarok szerepelnek

Bor

A világ legjobb borai között ezek a magyarok szerepelnek


A héten két rangos nemzetközi borversenyen is kiosztották a díjakat. Az egyik a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) védnöksége alatt rendezett Berliner Wein Trophy (BWT), amelyre idén 325 magyar bort neveztek be.

Ezek közül 95 kapott aranyérmet, kettő, a 2018-as Bodnár tokaji aszú és a 2020-as balatonboglári IKON Tulipán pedig elnyerte a legmagasabb elismerést, az úgynevezett nagy aranyérmet.

Magyarország ezzel a nyolcadik helyen áll Olaszország, Spanyolország, Németország, Franciaország, Portugália, Ausztria és Kína után, a borvidékek közül pedig Tokaj, Badacsony, Szekszárd és Villány a legdíjazottabb.

Ugyancsak kiemelkedő eredmény, hogy hat aranyérmet hoztak el hazai bioborok, amelyek ökológiailag fenntartható rendszerben, felszívódó vegyszer nélkül termesztett szőlőből készülnek.

A BWT-t 2004 óta rendezik meg évente két bírálati körben, februárban és júliusban. A német bormarketing társaság (DWM) szervezésében mintegy négyszáz nemzetközi szakértő a két kört együttvéve évente nagyjából 14 ezer bort értékel. A verseny szabályai alapján a teljes mezőny legfeljebb 30 százaléka kaphat elismerést.

Idén összesen 2358 bor kapott aranyérmet, és 21 nagy aranyérmet.

Szintén a napokban ért véget egy másik rangos németországi bormustra, a Mundus Vini tavaszi bírálati köre, amelyen 46 ország 242 szakértője több mint 7500 bort értékelt. Itt három magyar bort tüntettek ki nagy aranyéremmel, egy villányit, egy szekszárdit és egy tokajit, 16 magyar bor pedig aranyérmet kapott.

Forrás: MTI, képek: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több bor

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Geo Terroir kutatócsoport alakult

    Több tudományterület szakembereinek együttműködésével a hazai agrárium, élelmiszeripar és turizmus fejlődését segítő Geo Terroir kutatócsoport…Tovább

    még több gasztro

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Mégsem annyira áldásos az időszakos böjt?

    Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, és a tavaszi böjti időszakban különösen gyakran kerül a figyelem középpontjába az időszakos vagy szakaszos böjt…Tovább

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük