Tudni fogjuk, ha csökken egy élelmiszer kiszerelése
Az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott az a jelenség, miszerint bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan a termék mennyisége csökken. Így a vásárlók a termékból a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.
Március 1-től azonban az egymilliárd forint feletti árbevételű élelmiszerkereskedőknek kötelező lesz a termék mellett tájékoztatást elhelyezni, felhívva a vásárlók figyelmét arra, ha egy előrecsomagolt termék kiszerelése kisebb lett.
A tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés lesz. A tájékoztatási kötelezettség az új kiszerelés forgalmazásától kezdődően két hónapig áll fenn.
A gyártó, a magyarországi forgalomba hozó és a beszállító is köteles a kiszerelés csökkenéséről tájékoztatni a kereskedőket, ha pedig valaki nem tartja be a szbaályokat, a fogyasztóvédelmi hatóság fog eljárni. Az érintett termékekről a Nemzeti Élelmiszerlánc biztonsági Hivatalt (NÉBIH) honlapján is lehet majd tájékozódni.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
Még sosem figyeltem erre. Igaz nem is vásárolok sosem nagy tételben semmit. Vajon miben segíti ez a vásárlókat? El fogják -e olvasni?
Azért szerintem ez hasznos, sokan megnézik, hogy mit mennyiért vesznek. Például a minap kinéztem a túrót a tescóban, gondolván, hogy jó áron van, és itthon szembesültem vele, hogy igen ám, de ez csak négyszáz gramm, nem ötszáz, így pedig már egyáltalán nem éri meg. A legtöbb receptbe például fél kiló kell vagy 250 gramm. De sok túró négyszáz meg 450 grammos. Ez az egyik legnagyobb átverés. Meg a 90 grammos csoki, a joghurtok lementek 150, 145 grammra. Szerintem ez nettó átverés, és hamar összeadódik az összeg, amit megspórolhattunk volna, ha megnézzük a kiszerelést.
S mennyi ideig él ez a figyelmeztetés?
Ez már hosszú ideje így megy. Én is csak egy idő után figyeltem fel rá, hogy a margarin, amit venni szoktam, már nem 500 grammos, hanem csak 400. A doboza szinte ugyanolyan maradt, csak kevesebbet töltenek bele.
De mit tud tenni a vásárló, ha előre figyelmeztetik? Nem veszi meg pl. a kedvelt márkájú margarint, hanem vesz egy olcsóbbat, aminek a minőségét, ízét nem ismeri, és azt sem tudja, hogy annak az árával régebben trükköztek-e hasonló módon?