Assisi Szent Ferenc ihlette az állatok világnapját

állatok világnapja

Assisi Szent Ferenc ihlette az állatok világnapját


1931-ben, Firenzében egy környezetvédelmi konferencia nyilvánította október 4-ét, Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emléknapját az állatok világnapjává, az állatok védelmére és az élővilág sokszínűségének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Manapság a vadon élő állatfajokat az élőhelyeik pusztulása mellett leginkább a határokon átnyúló, illegális kereskedelem veszélyezteti, amely fajok tömegének kipusztulásáért felelős, óriási gazdasági károkat okoz, és a Föld egyes régióinak biztonságát is veszélyezteti. Ez nemcsak a természetre, a biológiai sokféleségre, a védett fajokra és az élőhelyekre jelent fenyegetést, hanem az emberi társadalmakra is.

A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok megőrzésének és védelmének egyik legeredményesebb eszköze egy nemzetközi természetvédelmi egyezmény, az idén ötven éves CITES (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről – Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora), amely a hatálya alá tartozó fajokat a velük folytatott kereskedelem szabályozásával védi.

Az egyezménynek köszönhetően az elmúlt fél évszázadban számos, a kereskedelem által veszélyeztetett állat- és növényfajt sikerült megóvni a kipusztulástól. Az agrártárca szerint az egyezmény ötvenedik évfordulóján fontos felhívni a figyelmet a vadon élő állatok és növények védelme érdekében végzett tevékenységre, valamint arra, hogy ezt a munkát folytatni kell, és még nagyobb hangsúlyt kell fordítani az illegális kereskedelem felszámolására világszerte.

Ehhez az országok, az érintett hatóságok, a vadon élő fajok védelmével foglalkozó szervezetek, valamint a társadalom szoros együttműködésére van szükség.

Forrás: MTI, képek: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több állat

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Vadmacskakölykök születtek Szegeden

    Poldi, a párduckölyök gyorsan belopta magát a Szegedi Vadaspark látogatóinak szívébe, azonban most egy kisebb macskafélénél is gyarapodott a család…Tovább

    még több hír

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Elásott kincset találtak a Tisza-tónál

    Földbe rejtett, 70 ezüstérméből álló bécsi fillér és egy ezüst áldozókészlet is előkerült a Régészeti Intézet Tisza-tó, Tomajmonostora melletti kutatási projektjében…Tovább

    1 hozzászólás

    1. “Az agrártárca szerint az egyezmény ötvenedik évfordulóján fontos felhívni a figyelmet a vadon élő állatok és növények védelme érdekében végzett tevékenységre, valamint arra, hogy ezt a munkát folytatni kell”- Centauri ezt csinálja- akár az agrár tárca is észrevehetné és rendszer szinten is támogató lehetne. Szép elvek, a gyakorlatban meg az egyedi emberek erőfeszítéseit senki sem veszi eléggé észre. Jó, hogy megírtad Mara, remélem nagyon sokan olvassák.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük