Szükségállapotot vezettek be több orosz megyében

árvíz oroszország

Rendkívüli árvíz sújtja Oroszország több megyéjét


A kazahsztáni határnál fekvő Kurgan megyében szükségállapotot vezettek be az árvíz miatt – jelentette be Vagyim Sumkov, az orosz régió kormányzója hétfőn a Telegram-csatornáján. A vezető arra figyelmeztetett, hogy a katasztrófa kiszámíthatatlan, a víz mennyisége rendkívüli, ezért otthonuk elhagyására szólította fel az árvíz által veszélyeztetett területek lakosságát. A katasztrófa 18 ezer embert, valamint 10 ezer házat és ingatlant érinthet.

Több régiót is áradás fenyeget

Az áradás a dél-urali térség több régióját fenyegeti. Orenburg megyében a regionális szintű szükségállapotot már csütörtökön bevezették, amit az illetékes kormánybizottság vasárnap szövetségi szintre emelt. A legsúlyosabb helyzet a negyedmilliós Orszkban alakult ki, de az árvíz a mintegy 560 ezres Orenburgot is sújtja.

Orszkban, ahol péntek este átszakadt az Ural folyó gátja, mintegy négyezer ház került víz alá, ezekben csaknem tizenegyezer ember él. A városban mintegy kétezernégyszáz embert kellett evakuálni. A helyi hatóságok csak mintegy két órával a gátszakadás előtt jelentették be az evakuálás megkezdését. Az orenburgi régió hatóságainak döntése szerint az érintett orszki lakosok 20 ezer rubeles, vagyonvesztés esetén pedig 50-100 ezer rubeles kifizetéseket kapnak. A károsult családoknak 10 ezer rubelt folyósítanak lakásbérlésre. (A rubel jelenleg mintegy 3,90 forintot ér.)


Tüntetést kezdtek a lakosok

Az orszki önkormányzat előtt hétfőn összegyűlt számos helyi lakos azzal az elhatározással, hogy videoüzenetben fordulnak Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, kifejezve elégedetlenségüket a helyi hatóságok intézkedéseivel, nevezetesen a kimenekítés és a kárpótlás módjával. Az elégedetlenek kifogásolták a fosztogatókkal szembeni védekezés gyengeségét és követelték Vaszilij Kozupica orszki polgármester lemondását.

A tüntetés kezdeményezőivel találkozott Gyenyisz Paszler, az orenburgi régió kormányzója, aki egyebek között elmondta, hogy eddig 649-en kaptak kárpótlást, és további 16 ezer embert még a héten ugyanígy megsegítenek. Elmondta, hogy a vállalkozások bérköltségét kompenzálni fogják. Felhívta a figyelmet arra, hogy a környező városokat is sújtja a katasztrófa. Megígérte, hogy a város védelmére új gátat fognak építeni.

Az elégedetlenekkel a főtéren tárgyalt Kozupica polgármester is. A politikus kijelentette, hogy a vízkárosult családok minden egyes tagja 100 ezer rubel sürgősségi támogatást fog kapni. Mint mondta, ez nem számít az elveszített vagyon utáni kárpótlásnak. Kozupica megfogadta, hogy a rendvédelmi szervek sűrűbbé teszik a járőrözést a fosztogatás kiküszöbölése érdekében.


A helyszíni sajtóbeszámolók szerint a megmozdulás nyugodt légkörben zajlott le. A helyi ügyészség előzetesen figyelmeztetést adott ki, hogy a tüntetéseket szükségállapot lévén nem engedélyezik a hatóságok.

Nem tartották rendben a gátat

A gátszakadás ügyében az ügyészség gondatlanság és a biztonsági előírásoknak az építkezés közben történt megszegése címén büntetőeljárást indított. A gátat 2010-ben helyezték üzembe, a karbantartására vonatkozó előírásokat azonban többször megsértették, és nem hoztak időben intézkedéseket a megerősítésére. A létesítményt legfeljebb 5,5 méteres vízszint megtartására építették, de az Ural folyó a hirtelen olvadás miatt 9,6 méteresre duzzadt fel.

Elzárhatják a vizet

Szergej Szalmin orenburgi polgármester hétfőn nem zárta ki annak eshetőségét, hogy a regionális központban az árvízhelyzet kritikussá válása miatt le kell kapcsolni a szivattyútelepet az Ural folyónál, ami után a város lakosságának mintegy harminc százaléka maradhat vezetékes víz nélkül, elsősorban a magas épületekben. A vízkivételt alapvetően Novo-Szakmarszkban fogják elvégezni, ahol 112 artézi kút működik.

Szalmin elmondta hogy térkép készül a vízvételezési pontokról, és a szomszédos régiók palackozott víz szállítását ígérték.


Korábban a polgármester példátlannak nevezte a térségben kialakult árvízhelyzetet, hozzátéve, hogy legutóbb a múlt század közepén jegyeztek fel hasonlóan magas vízállást. Elmondta, hogy a tetőzés szerdára várható.

Az orenburgi régióban hétfőn az Ural és a Szamara folyó 10 168 házat és 18 471 telket árasztott el, ami miatt 6127 embert, köztük 1478 gyermeket evakuáltak. Az este kiadott figyelmeztetés szerint 35 településen további 2003 lakóházat és 2400 telket érhet hamarosan vízkár.

Forrás: MTI, a címlapkép illusztráció, forrás: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük