Aranysakál megfigyelése a rezervátumban: most először szemtől szemben!
Tegnap hajnalban (2026.06.11.) 5:20 körül értem az Edward-sánc végéhez. Éjszaka lecsapott nálunk is a vihar, és mivel a vadkamerán át („Vörösbegy”) úgy láttam, mintha növekedne a vízszint a Felső-vízen, lementem kíváncsiskodni. Persze, abban a reményben, hogy esetleg jelentősebb vízutánpótlást is kaptunk az eső után. És persze – ahogyan az utóbbi években lenni szokott már – nem kaptunk. A port elverte a vihar, a talaj felső rétege átnedvesedett, de csak ennyi, amint arról ebben a posztban tegnap beszámoltam részletesen is.
Az Edward-sánctól pár lépésre áll az őzetető, amit újabban amolyan raktárnak használunk. Többek között a vadaknak szánt takarmányt rejtjük el benne, de egyre inkább hasztalan. A titkos raktárunkat jó ideje fosztogatja valaki módszeresen, de nemcsak a völgyben, hanem az Angolkertben is. A jelek szerint valamelyik vadkanunk. Erről is lesz még szó később, mert őt is igyekszünk megörökíteni az utókornak.
Legyen bármiféle dolgom a rezervátum bármelyik részén,
sokszor állok meg amúgy is. Figyelni és fülelni. Az őzetetőnél meg újabban mindig, hogy felmérjem, vajon kibontottak-e a ponyva alól megint valamit. Amikor tegnap hajnalban is megálltam az Edward-sánc végében, a másik végén, a két nádfal között, észak felől kilépett egy sakál (Canis aureus) a sáncra. Igaz, csak egy pillanatra, de végre láttam szemtől szemben. Erre ugyanis körülbelül 16 éve várunk. Sosem láttuk még.
2010-2011 környékkén rendszeresen hallottuk őket a völgyből, de aztán eltűntek. Tudjuk, hogy nem messze, a rezervátumtól légvonalban hét és fél kilométerre, egy hulladékudvarnál 2-3 példányt is lőttek. Lőttek egyet közelebb is, mindössze 4 kilométerre tőlünk, valamikor 2024. környékén is. Sakálok tehát élnek a közelünkben, még ha nem is nagy számban. (Aminek a vadászok nagyon örülnek.)
Mi azonban már régóta szerettünk volna találkozni vele.
A 2010/11-es jelenlétük miatt a fajlistánkon már ott van, tehát nem új faj, de látni is, találkozni vele, az viszont újdonság. Tavaly március másodikán is találtunk egy nyomot a Sakál-csobogónál. Az akkor egészen friss fenékküszöbön az első életjel egy „kutyanyom” volt, ami miatt egy pillanatra felmerült az a lehetőség, hogy sakál kelt át a friss földsáncon. Így lett a sakál névadója annak a gázlónak, és a mellette található tókának (Sakál-tóka), meg a fölötte nyújtózkodó víznek is (Sakál-víz). Ősszel is találtunk gyanús nyomokat, akkor épp a Dalmatina-gázlón. Akkor pedig az a lehetőség is felmerült, hogy esetleg farkasok (Canis lupus lupus) is elvetődhetnek ide néha (lásd svájci farkas esetét). Bekameráztuk a Dalmatina-gázlót pár napra, de sajnos nem jártunk eredménnyel.
Ősszel és télen szintén reménykedtünk abban, hogy majd a hollóetetőn megjelennek. Négy hónapon át rendszeresen etettünk hússal (több tonna fogyott!), óriási forgalmat bonyolítottunk, rendszeresen láttunk a ragadozómadarak mellett vaddisznókat (Sus scrofa), rókákat (Vulpes vulpes), sőt: közönséges görényt (Mustela putorius) is, de sakálnak nyoma sem volt.
Összefoglalva tehát a sakálokkal nincs szerencsénk. Bár a vadászok inkább azt tartanák szerencsének, ha nem találkozunk ezzel a ragadozóval.
Tegnap hajnalban azonban végre találkoztunk.
Teljesen világos volt már, az erdők fölött sűrű ködfelhők szálltak. Bár csak egy pillanatra lépett ki, és amint meglátott, visszafordult a nádba és elsurrant a takarásban észak felé, de remekül láttam kutyaszerű alkatát, vörös színét, és a jellegzetes, fekete mintázatot a mar mögött. Ez a sok sakálon látható jellegzetes mintázat a mar tájékán és a háton, kicsit olyan hatást tesz, mintha kis fekete nyerget viselne az állat.
A sakál roppant óvatos. Akár csak a farkas vagy a hiúz (Lynx lynx). Nem csoda, hogy ilyen kurta volt a találkozásunk. Később reménykedve néztem át a vadkamerák felvételeit, hátha felbukkan valahol, de kép nem készült róla. A Gémes-parton viszont másnap éjjel készített egy felvételt a vadkamera, melyen állat ugyan nem látszik, ám vinnyogás hallatszik az éger-láperdőből. Talán sakál.
A sakál felbukkanása talán pár kérdésre is választ adhat, bár a sakálokra rég nem gondoltunk. Ebben az időszakban már nem számítottunk rájuk. Így eszünkbe sem jutottak, amikor az utóbbi hetekben felvetődtek az alábbi kérdések:
- A rendszeres és folyamatos vadkamerázás ellenére miért nem látunk rókákat? Miért csak elvétve bukkan fel egy-egy példány?
- Miért nem láttunk még egyszer sem borzokat (Meles meles)?
- Miért nincsenek az őzsutákkal (Capreolus capreolus) gidák?
- Miért óvatosabbak és ijedősebbek a malacos vaddisznókocák a megszokottnál is?
Minderre válasz lehet akár az is, hogy mert sakálok érkeztek a területünkre.
Nem kizárt, mert hiszen a sakál élőhelyigényeinek mi tökéletesen megfelelünk. Főként a víz és a nádasok iránti olthatatlan vonzódásukat szolgálhatjuk ki – egy olyan időszakban is, amikor a tág környéken másutt nem találnak se vizet, se említésre érdemes nádasokat. Könnyen lehet, hogy akár az „érett víz”, a mocsár illata messziről is idevonzhatja őket. Arról nem is szólva, hogy a sakál eszményi élőhelytípusa az erdős-sztyepp (se a zárt erdőket, se nyílt pusztákat nem kedveli), mi pedig immár 26 éve dolgozunk azon, hogy a rezervátumot erdős-sztyeppi területté varázsoljuk.
Örülünk, hogy megvolt az első találkozás a rezervátum területén. Most persze azt reméljük, hogy előbb vagy utóbb belegyalogol egy sakál valamelyik kameránk látóterébe és végre megszületnek az első sakálos felvételek is.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Wikipédia
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Ó, hát persze!
Sakál az a bizonyos nagyragadozó! Pedig már írtál róla régebben, hogy reménykedtek a vele való találkozásban. Hiszen a lábnyomát – és a nevét – már ott hagyta a rezervátumban.
Ez nem jutott eszembe. ☹
Most törheted a fejedet, hogy hova helyezz el egy vadkamerát, aminek a látóterében nagy valószínűséggel felbukkanhat. 🙂
Milyen jól kezdődhet helyi történetük,… kilépett a nádasból a nádi farkas, :). Felénk így emlegették az öregek. Mert valaha volt itt a Tisza árterén is, de rég eltűntek innen, még mielőtt újra visszaszállingóztak délről. Mostanában senkitől nem hallottam, hogy találkozott vele a közelben.
Szóval ő a nagyvad:-)))) Húúhh de jó könyv volt a Sakál napja (Frederick Forsyth), még ha jól emlékszem film is készült belőle.