Az agrárminiszterhez fordulnak a nagyvadak és a varjak miatt
Alsóörs független polgármestere, Hebling Zsolt az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) és a tapolcai járás csatlakozott települései nevében levelet küldött Nagy István agrárminiszternek, mert mint mondja, évtizedek óta komoly problémát okoz a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, ami a mezőgazdasági termelés átalakulásával párhuzamosan jelentkezett.
A művelés alól kivett területeken ugyanis bokros-fás növénytársulások jelentek meg, sokszor a lakóövezetek közvetlen közelében, amelyek kiváló búvóhelyet nyújtanak a nagyvadállománynak.
A lakókörnyezetben élő nagyvadak helyben táplálkoznak, főként mezőgazdasági terményeket fogyasztanak. Csak drága, stabil és magas kerítés jelent biztos védelmet ellenük. Sokan ezért hagynak fel a kiskerti mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, ami tovább rontja a balatoni települések tájgazdálkodását, sokszínűségét – emelte ki a polgármester.
Kitért arra is, hogy a túlszaporodott nagyvadak rengeteg kisebb-nagyobb közlekedési balesetet okoznak. Megjegyezte, hogy a casco biztosítással nem rendelkező autósoknak arra sincs esélye, hogy a biztosító megtérítse a kárukat, sőt, a jogszabályi változások miatt az elhullott vad, illetve trófea értékének megtérítésére is kötelezhető egy vétlen sofőr.
Hebling Zsolt elmondta, mivel a településvezetők kezében nincs semmilyen jogi eszköz a helyzet kezelésére, legtöbben a helyileg illetékes vadászatra jogosultakhoz fordulnak, akik azonban többnyire kapacitáshiányra hivatkozva nem lépnek. Nehezítik a helyzet megoldását a Balaton-parti területek adottságai, hiszen a nádasban megbújó nagyvadak levadászása komoly technikai és logisztikai kihívás.
Hozzátette, hogy a varjak túlszaporodása is egyre több települést érint az üdülőövezetben. A varjak az énekesmadak fészkeinek kifosztásával, a turistaútvonalak bepiszkításával, a szemét széthordásával, a kiskertek tönkretételével okoznak gondokat. A balatoni önkormányzatok azt kérik az agrárminisztertől, hogy első lépésként induljon el a probléma felmérése, majd a megoldások kidolgozása, amiben partnerek lesznek.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
![](https://centauriweb.hu/wp-content/uploads/2023/11/adomany-100-12-683x1024.jpg)
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több Balaton
még több szarvas

még több cenweb
még több cenweb
Azon a környéken már minden területet elvesznek a vadaktól. Csilivili házikókkal épül be Balatonalmáditól Csopakon át, Balatonfüredig, a dombtól a partig minden. 🙁
Pontosan!