A gyepi béka lárvái pont úgy viselkednek, mint a szüleik!

2000 békaságok gyepi béka Rana temporaria pár lárvái ebihalai ebihal

A gyepi béka lárvái pont úgy viselkednek, mint a szüleik!


Centauri cen logo Cenweb

Teljesen új területeken kalandozni nemcsak azért jó, mert új világok kapuit nyitogathatja az ember, hanem mert akkor is felfedezhet érdekes, újszerű összefüggéseket, ha még kezdő egy területen. Sőt: amint a szűz kéz szerencsét hozhat, az új szem észrevehet olyasmit is, amit a rutinos megfigyelő már figyelmen kívül hagy.

A kétéltűekkel komolyabban csupán 2024 tavasza óta foglalkozunk.

Történt ugyanis, hogy úgy sejdítettük két évtizednyi kutatása után, hogy az állatföldrajzi helyzetünk és a mikroklimatikus adottságaink miatt akár ritka vagy szórványos kétéltűfajok is élhetnek a rezervátumunkban. Ennek akartunk utánajárni. Sikerrel. 2024-ben megkerült a gyepi béka (Rana temporaria) és az alpesi tarajosgőte (Triturus carnifex), 2025-ben viszont már a számukra létrehozott vizeinkben a mocsári békát (Rana arvalis) is megtaláltuk, a gyepi béka jelentős számban szaporodott, és újfent rábukkantunk az alpesi tarajosgőtére is.

Miután hamar világos lett, hogy nem egyszerűen élnek itt a vélelmezett fajok, hanem jelentős és speciális (talán egyedülálló) természeti értéket képvisel a helyi kétéltűfauna, olyan mélyre ástuk magunkat a védelmük és kutatásuk terén, amilyen mélyre ilyen rövid idő alatt lehetséges.


Míg 2000 és 2025 között egyszer sem észleltünk ebihalakat

a patakunkban, az idén százezres nagyságrendben keltek ebihalak természetes szaporulatból, de szükség volt a környék vizeiből jelentősebb mentésekre is. Legutolsónak a kiszáradó záportározóból hoztunk át körülbelül 320 ezer ebihalat. A mentés nemcsak emlékezetes marad, nemcsak egyelőre nehezen felmérhető természetvédelmi jelentőséggel bír (hiszen hosszú évek óta végre nem esik ki a környék kétéltűinek szaporulata), hanem érdekes, még a szakirodalomban se leírt megfigyelésekre adott lehetőséget.

A záportározóban alapvetően kétféle ebihalat találtunk: nagy tömegben a barna varangy (Bufo bufo) ebihalait, de jelentős számban voltak jelen a gyepi béka ivadékai is (körülbelü 3-5%). A mentés idején már csak pár centi mély víztestek maradtak a mederben, néhol már csak lágy iszap, így rendkívül feltűnő volt, hogy a kétféle ebihal viselkedése milyen radikálisan üt el egymástól.

Az apró fekete varangyivadékok látható rendszer nélkül, egyenletesen kitöltötték a megmaradt tereket. Egyenletesen oszlottak el a vízben, épp úgy voltak a közepén, mint a széleken. Ezzel szemben a gyepi ebihalak a szélekre törekedtek. Olyannyira, hogy néhol egy-egy pocsolya belsejéből csak varangyivadékot fogtunk, míg a széleken a gyepi ebihal aránya esetenként megközelítette a 40-60 százalékot is.


Ennek a különbségnek okát nem látjuk,

de eredetére van egy tippünk. A gyepi béka petecsomóira jellemző, hogy azok a víz szélén, a víz sekély részén vannak. A gyepi béka tipikusan olyan sekély vízbe rakja a petéit, ahol alig pár centis víz áll, ráadásul a nőstények egymás petecsomóihoz ragasztják a magukét, így amolyan petemezők keletkeznek. Ezt láttuk mi is, egyrészt a belvíznél, másrészt a saját vizünkben, a Nagyfűz-vízben is, ahol napról napra növekedett egy partközelben létesített petecsomó mező (itt aztán nyomon követhettük a peték kelését is).

Részint ez okozza a gyepi béka vesztét is a klímaváltozás, a szárazodás miatt. Hisz amikor egy szaporodóhely száradni kezd, először a sekély szélekből tűnik el a víz, vagyis épp abból a zónából, ahová a gyepi béka a petéit rakja. A többi békafajnál, amelyek a belső, mélyebb részeken petéznek, sokkal jobbak a petecsomók túlélési esélyei. Ha a kiszáradás közben érkezik egy eső, akkor ezen fajok petecsomói még megmenekülhetnek. A gyepi béka petecsomói viszont nem, mert azok az elsők között kerülnek partra. Ennek is szerepe van abban, hogy a Pilisben például eltűnt a gyepi béka állomány kilencven százaléka. A helyükre az erdei béka (Rana dalmatina) nyomul, többek között azért is, mert az erdei béka nem a parti zónába petézik.


2000 gyepi béka lárvák ebihalak
Frissen kelt gyepi béka lárvák az egyik petecsomó-mezőben | Fotó: Centauri

Nem találtunk arra semmiféle magyarázatot a szakirodalomban,

és egyelőre nekünk sincs tippünk arra nézvést, miért előnyös a gyepi béka számára a parti zónába kivinni a petecsomókat, és miért előnyös mindezt csoportosan tenni, amikor ezzel csak fokozzák a veszteség kockázatát (elvileg). Ugyanígy nem találtunk magyarázatot a gyepi ebihalak különös viselkedésére, parti szegélyhez, a sekélyeshez való ragaszkodására, de nem lehetett nem észrevenni: az ebihalak viselkedése, mintha csak a szülők peterakási szokásaihoz igazodna.

Ebből talán arra következtethetünk, hogy a gyepi béka petéinek, illetve ebihalainak van valami olyasfajta, speciális igénye, amit csak egészen sekély víz elégíthet ki? Esetleg több fényt igényelnek?

Ugyanakkor, ha nem sekély vízben vannak,

hanem mély, tágas élettérben, ott is különbözik a viselkedésük a többi faj ebihalaitól. A Nagypatakban rendszeresen látjuk, hogy bár szeretnek kimenni a sekélyre továbbra is, ha mozgást érzékelnek, villámgyorsan eltűnnek a víz alatt, s egyértelműen a mélybe törnek. Mint a megriadt halak, úgy mennek le, vélhetően egészen a fenékig. Ezzel szemben a többi ebihal ritkán riad el ennyire, és ha mégis, inkább odébb úszik, semmint a mélybe törjön. Inkább horizontálisan mozdulnak el, semmint vertikálisan.

A vészhelyzetben történő mozgásukban is a szüleiket idézik fel a gyepi ebik, mivel a gyepi béka ritkán látható a vízfelszínen. Ezért is volt roppant nehéz a jelenlétük bizonyítása. Amikor vízben vannak a szaporodási időszakban, akkor is sokat tartózkodnak a felszín alatt. Még a hangjukat is gyakran csak onnan hallani (bár rendkívül nehéz megítélni azt is, hogy a víz felszíne fölött vagy az alatt szólnak). Nem egyszer hallottunk több példányt is, és órányi keresés sem volt elég ahhoz, hogy megpillantsuk őket.


2000 békaságok gyepi pár 12
Gyepi békák, de őket mi raktuk szárazra egy rövid fotózás kedvéért. | Fotó: Centauri

2025 tavaszán már 25 estben 63 gyepi békát észleltük és fotóztuk,

de egyszer sem a víz felszínén! Egyetlen egyszer találtuk meg őket a vízben a Tőzeg-tónál, amikor a mozgásuk elárult egy „párt”, akik aztán a fenékhez lapultak az áttetsző vízben. Ők is a fenéken próbáltak meg eltűnni, csak épp a víz volt annyira áttetsző, hogy így is jól lássuk őket. Így lett meg először egy rendesen fényképezhető „pár”. Később a varsáink megdöbbentően nagy számban fogtak gyepi békákat (talán országos szinte is kuriózumnak számító, dombvidéki állomány él nálunk), arra is volt példa, hogy 12 példányt vettünk ki egyetlen varsából, de a víz felszínén továbbra sem láttuk őket egyetlen egyszer sem.

Nem találtunk az irodalomban arra vonatkozóan adatot,

hogy a gyepi béka tartózkodna attól, hogy a víz felszínén lebegjen, de a mi tapasztalataink azt mutatják: csak akkor van a nászidőszakban a víz felszínén vagy a parton, ha nagyon muszáj. Így tehát bár elvileg a nászidőszakban lehetne a legkönnyebben megtalálni, a gyepi béka a szaporodóhelyén is sokáig észrevétlen maradhat (ahogyan nálunk is). A szaporodási időszakon túl viszont szétszóródik az erdőkben, csak éjjel jár (esős időben esetleg nappal is), de igazán sok gyepinek kell élnie egy területen ahhoz, hogy belebotoljunk éjjel egy-egy példányba. Ez velünk itt még sosem fordult elő (az Őrségben már igen).

Visszatérve a gyepi lárvákhoz: nagyon úgy tűnik, most már két hónap megfigyelései alapján, hogy a gyepi ebik nemcsak sekély vízben követiek a szülői mintákat, és viselkednek úgy, mintha még „mindig peték volnának”, hanem nagyobb víztestben is a szülők mintázatát mutatják, és meglapulnak a mélyebb vizekben. Magyarázatot erre sem találunk, a gyepi béka és ebihala ilyen, és kész, de az rendkívül érdekes, milyen erősen követi a szülők programjait már a kis gyepi lárva is. A gyepi béka viselkedésének, rejtőzködésének, stratégiájának ismerete pedig segít a gyepi béka további kutatásában, és az eddig begyűjtött adatok értékelésekor is figyelembe vehetjük, hogy míg mi igyekszünk a lehető legalaposabban megismerni őt, addig a gyepi béka mindent megtesz azért, hogy ne találjunk rá soha.      


2000 gyepi béka határozás hasa 2025.03.27. 9
Fotó: Centauri

Borítókép / illusztrációk: Centauri

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


levelibékák zöld levelibéka hyla arborea pixa adomány

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Először pete-vagy ebihal formában a víz „száraz részén” a levegőn a gyepi béka, utána meg békaként a mély vízben?
    Kész átverés :-)) Micsoda túlélési manőver.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük