Brutális gyepi béka szaporulat a zsír új víztestekben!

Rögzítünk minden az időjárással, illetve minden természeti dinamikával kapcsolatos adatot, az első lepkéket, az első virágokat, a madárfajok érkezésének pontos időpontját, leginkább azért, mert ilyen adatok segítségével tudjuk látványosan mérni a globális felmelegedés hatásait. Nemcsak abból a szempontból, hogy lássuk, mennyivel jön előbbre mondjuk egy madárfaj érkezése, mennyivel hamarabb kezdődnek a fészkelések, mennyivel hamarabb jelennek meg tavasszal a lepkék, hanem abból a szempontból is, hogy lássuk: milyen mértékben válik a természeti rend is kaotikussá az időjárás kaotikussá válásának függvényében.
2025-ig nem volt aktuális ebben a természeti kalendáriumban vezetni az első béka-petecsomók megjelenésének vagy az első ebihalak kelésének időpontját vezetni, hiszen a birtok nem volt alkalmas a kétéltűek szaporodására, de mivel az idén vizes élőhellyé alakultunk, és számos ritka béka- és gőtefaj szaporodik is már nálunk, lehetőségünk és köteleségünk a kétéltűekre vonatkozó adatok gyűjtése is.
Egy hete, 2025.04.11-én számoltunk be arról, hogy az idén az első ebihalakat a birtokhatár közelében lévő belvízben találtuk. Ebben a vízben főként erdei, mocsári és gyepi békák rakták le petéiket kora tavasszal. Akkor még úgy gondoltuk, hogy azért a belvízben jelentek meg az első ebihalak, mert ott sekélyebb és melegebb a víz, s egyébként is azt a vizet régről ismerik a kétéltűek, a mi alig egy hónapos víztesteinkkel pedig csak most ismerkednek.

2025.04.12-én viszont már a Tőzeg-tóban fedeztünk fel ebihalakat!
Ez volt az első eset, hogy az új vizek igazoltan sikeres (!) szaporodóhelyként működtek. Pontosan úgy, aminek szántuk őket. Ez a nap is egy kisebb születésnap, újjászületésnap a birtok 25 éves történetében. Ráadásul az ebihalak méretéből úgy tűnt, hogy jóval hamarabb kelhettek, mint a belvíz ebihalai (azok egészen elenyészően aprók voltak még). 2025 első ebihalai tehát a Tőzeg-tóban keltek (nem a belvízen).
Ezen fellelkesülve még aznap megnéztünk pár gyepi béka petecsomót a Nagypatak mentén, és boldogan láttuk, hogy akad olyan petemező, amiben hemzsegnek az ebihalak. Ez azért is volt fontos, mert a váratlanul visszatérő kemény áprilisi fagy az ebihalakat is fenyegette, mivel addigra már a gyepi békák petemezői feljöttek a víz színére, ahol megfagyhattak volna (Sok kisebb vizünk többször is befagyott az április eleji zimankóban).

A Nagyfűz-vízben, azon a helyen, ahol a gyepi békák nászának központi területe volt, ahol a rekord is megszületett, ahol egyszerre 13 gyepi békát észleltünk, ezen a helyen a hatalmas petemezőben élénk lárvák ezreit láttuk, némelyikük már a petecsomón kívül úszkált. Egy másik petemezőben a Felső-vízen épnek tűntek a lárvák, de még nem látszódott a mozgolódásuk.
2025.04.16-án reggel végre nem volt fagy, épp ellenkezőleg: enyhe volt a reggel, és odatűzött a nap a Nagypatak vizeire is. Ekkor a korábbi petecsomóban még mindig együtt voltak a lárvák, de már rendkívül aktívan mozgolódtak. Készítettem is róluk egy videót itt. Ezen a napon már a Felső-víz petemezőiben is megélénkültek a lárvák.

Így tehát kimondhatjuk végre: sikeres volt a békáink szaporodása!
Már az első évben jelentős szaporodóhellyé váltak a vizeink. Leginkább a Nagypatak duzzasztott szakaszai. Kisebb mértékben ugyan, de mindhárom tavunkban is van szaporulat. A petecsomók számát nehéz megbecsülni, de talán több ezerszeres növekedést értünk el az elmúlt 25 évhez képest (a petecsomók maximális száma 5 volt 25 év alatt).
Ebihalakkal sosem találkoztunk a birtokon.
Most csak a gyepi béka szaporulata valahol 60.000 és 120.000 lárva között lehet. A mocsári béka szaporulata vélhetően elmarad e mögött, de a mocsári béka utánpótlását is több tízezer ebihal biztosítja. Ennek természetesen csak töredéke éri meg az ivarérett kort, ám vélhetően ez így is az utóbbi évek egyik legsikeresebb szezonja a környék békáinak. Hiszen látjuk, hogy azok például, akik a belvízbe rakták le a petéiket, az idén is mentésre szorulnak, máskülönben napokon belül kiszáradnának. A mi vizeink viszont stabilak, ideálisak, és biztonságosak!
Továbbra is jogos lehet az a reményünk, hogy pár év alatt akár nagyságrendekkel is megnövelhetjük a kétéltűink állományát, és így akár egy egészen jelentős populációt is létrehozhatunk. Olyan körülmények között, olyan időszakban, amikor szinte mindenhol az országban (és a világon) bezuhant a kétéltűek állománya. Ráadásul tesszük – tehettük – mindezt úgy, hogy már tudjuk:
a nálunk élő kétéltű-fauna egészen speciális.
Azt sem zárhatjuk ki, hogy egyedülálló. Részletes elemzést adtunk erről ebben a cikkben látványos diagrammokkal. Érdemes megnézni, mert valóban látványos, hogy mennyire különbözik a nálunk élő fauna az országos átlagtól, és hogy itt mennyire dominánsak a ritka fajok!
A legfontosabb feladatunk továbbra is az, hogy a Nagypatak vízjárását végleg stabilizáljuk, és elérjük a végső célt is, hogy jelentős mocsárrétek kísérjék a vizes élőhelyeinket, a Nagypatakot.
Borítókép: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Nem lehet, hogy azért nem azonos színű minden poronty, mert már az ivari jelleg kialakulóban van?
Sajnálom, hogy nem lakom a közelben, titokban bejárnám naponta a területet, ja és persze nem fényképezőgép nélkül. 🙂 🙂 De így, nagy kiváncsisággal várom a te fotóidat!
Nekem is eszembe jutott, sőt, kissé emlékeztet is ez a két szín a nőstény és a hím gyepi béka alapszíneire, de egyelőre nem találtam irodalmi adatokat erre a jelenségre. Feltettem csoportba is, hátha valami szakértő „megszakérti” a kérdést.
Nem akarom a szívedet fájdítani, de be kell vallanom: újabban az is előfordul, hogy az éjjel kellős közepén jön rám az izgatottság, és alig várom, hogy világosodjon, és indulhassak terepbejárásra. Sosem volt még ennyire izgalmas itt, pedig ez a hely sosem volt az unalom-szigete. Halak is vannak ám jócskán! Igaz az új halfaj egyre csak várat magára. 🙂 Te itt szerintem egész nap elbóklásznál 🙂
Láttam abban a csoportban egy érdekes véleményt, és az szuper lenne. 🙂
Arra gondolsz, hogy esetleg gőtelárvák? Mert szerintem az nem állja meg a helyét. Gőték is szép számmal vannak az új vizeinkben, de ezek nem gőtelárvák.
Igen, arra gondoltam. De ha már eleve sok felismert gőtelárva van, akkor még nagyszerűbb! 🙂
Gyönyörű kis ufók! Tuti, hogy a békák egy másik bolygóról érkeztek.
🙂 🙂
Lehetséges, hogy többféle béka ebihalai vannak együtt? A varangy ebihalai lehetnek ilyen csúnya szürkék? a színek és intenzitás beli különbségek alapján tudom elkülöníteni a dolgokat az emberi test metabolikus térképén. Az idegen dolgok(pl. egy daganat) megmutatja magát mindig azzal, hogy kilóg a sorból.