Elon Musk is felfüggesztené a mesterséges intelligencia fejlesztését
A technológiai ipar vezető szereplői nyílt levélben sürgették szerdán a mesterséges intelligencia fejlesztések azonnali felfüggesztését a társadalmat fenyegető kockázatok miatt. Az Élet Jövője Intézet (Future of Life Institute) által kiadott dokumentumot mintegy ezren írták alá, köztük Elon Musk, a Twitter tulajdonosa, a Tesla alapítója, valamint Steve Wozniak, az Apple társalapítója.
A dokumentum szerint a fejlesztőknek átmeneti, 6 hónapos időre le kellene állítaniuk a mesterségesintelligencia-fejlesztéseket, vagyis az olyan eszközök tanulási folyamatát, amelyek teljesítménye meghaladja a GPT-4-es rendszerét. (A GPT-4 az OpenAI fejlesztővállalat legújabb, tanulásra képes modellje, amelyik emberi szintű teljesítményt mutat számos szakmai és tudományos teljesítményértékelés alapján.)
A levél szerint nagy teljesítményű mesterségesintelligencia-rendszereket csak akkor lehet kialakítani, miután meggyőződtünk róla, hogy hatásaik pozitívak és az általuk jelentett kockázat kezelhető.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy jelenleg senki nem tudja megérteni, megjósolni és megbízhatóan ellenőrzés alatt tartani azokat a nagy teljesítményű eszközöket, amelyeket jelenleg fejlesztenek.
A nagy informatikai vállalatok között tavaly novemberben szinte fegyverkezési verseny alakult ki, miután az OpenAI megjelentette új chatbotját a ChatGPT-t. A verseny további főszereplői a Google és a Microsoft, de az IBM, az Amazon, a Baidu és a Tencent is dolgozik hasonló technológián.
A levél szerint viszont az egyre nagyobb verseny oda vezet, hogy az ellenőrzés kicsúszik a kezükből, és olyan erővel bíró digitális elmét hoz létre, amelynek viselkedését maguk a létrehozók sem tudják már megérteni, megjósolni és kontrollálni.
A félelmek szerint az új mesterséges intelligencia eszközök a tanulási folyamataik révén képessé válhatnak elfogult válaszokra, álinformációk terjesztésére, valamint sérthetik a fogyasztók személyiségi jogait.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
Az egész igazi agyrém. Az asszociatív plasztikus emberi agyat soha nem fogja helyettesíteni egyetlen matematikai modell sem. Idomított robotok. Biztosan van helyük egyszerű folyamatok helyettesítésében-olyan ez nekem mint a betanított munkások. Keveset tudok róluk- igaz- mégis azt gondolom , ez is jó módszer a tudatlan emberek manipulálásra, hogy behelyettesíthetők egy gépezettel. Amit ember hoz létre, azt egy okosabb másik felülírja- olyan mint az internetben a vírusok, ahogy létrejött, már van is rá egy másik program egy okosabb embertől.
Egyetértek Líviával.