Rátaláltak a magevő madarak a mézelő zónákra

Május kilencedikén jutott időm először arra, hogy üldögéljek kicsit a Régilesen. 2025-ben még egyetlen egyszer sem ültem fel a lesekre, öt percre sem, holott volt olyan év – például 2021, amikor a szarvasokról szóló filmet forgattam –, hogy ebben az időszakban napi 2-3 órát, de esetenként akár 6-8 órát is eltöltöttem a Régilesen. Most erre nincs lehetőség. Ebben a pillanatban is egy ámokfutó felelőtlenségével igyekszem pótolni a múlthét posztjait. Mert egyelőre nem tudok lemondani a részletes naplózásról, s nem is volna indokolt.
Ezek a posztok teszik majd lehetővé, hogy lépésről lépésre konstruálható legyen, mi történt a birtokon ezekben a sorsfordító hónapokban. Szóval, megdöbbentő, de az idén összesen körülbelül annyi időt töltöttem lesen, amennyi ahhoz kellett, hogy felmenjek az Újlesre, ellenőrizzem a B-odút és megtaláljak benne egy sárganyakú erdeiegeret (ez volt a harmadik előfordulása a birtokon). Ja, és egyszer felkúsztam mindkét lesre akkor is, amikor a füsti fecskéknek szánt műfészkeket helyeztem ki. Ennyi.
Szóval, május kilencedikén ültem fel először huzamosabb időre, és azért a Régilesre, mert a Nagyberek környéki madármozgást akartam megfigyelni alaposabban. Nem mondom, hogy nem volt kellemes, nosztalgikus érzés végre nem ásni, nem futkosni, nem írni, kaszálni, melózni zsibbadásig, hanem újabb szó szerinti megszakadás helyett csak ülni és figyelni. De nem csillezni érkeztem a lesre. Persze, azért andalogtam, csilleztem is. De ami fontosabb:
Megdöbbentő képet mutatott a birtok magáról.
Korábban is érzékeltem, hogy a Nagypatak mentén, a sáncokon több madár mozog a megszokottnál. Főként a mezei verebek (Passer montanus) fedezték fel, hogy a Nagypatak vonala már nem az, ami régen. Nem áthatolhatatlan dzsungel egy mély, nedves árok mentén, hanem egy napfényes sétány, nyílt, rövid füves sávval, egy nagy és nyugodt víz partján, hatalmas fákkal, és ami számukra a legfontosabb: száz és száz méteren elnyúló földsáncokkal, amelyek rendkívül gazdagok magokban.


A vizes élőhelyrekonstrukció során épített földsáncokat ugyanis mindenhol bevetettük mézelő zónának. Írtam erről többször is. Több mint 130 növényfaj magjaitól várunk faj- és virágrobbanást, de erre rájöttek a szemfüles verebek is, és még mindig, május első hetében is kisebb bandákban járják a Nagypatak partját. Az sem kizárt, hogy az égerláperdő szélében némelyik odút is verebek foglalják. Alapvetően örülök, hogy a mezei verebeink belakják az egész birtokot (bár a Kisberek felé még mindig nem látni őket), így nagyobb az esélyünk az állomány megerősítésére, és ez igaz akkor is, ha a verebek a sáncokon nyilván a mézelő zónáinkat gyérítik.
A lesen ücsörögve rájöttem, hogy nemcsak a verebek.
Meglepően élénk mozgást tapasztaltam a birtokon. Először is szokatlanul sok a seregély (Sturnus vulgaris), bár még épp csak reptetik a fiatalokat. Jó jel az is, hogy a seregélyek is használják a birtok szinte teljes területét. Különösen a rövid füves területeket, és a Nagyberek öntés-területeit. Kilencedikén körülbelül 50-100 seregély szóródott szét nálunk.
A lesről remek kilátás nyílt a legközelebbi sáncra, a gyurgyalagfal fölötti U-alakú mézelő zónára. Meglepődtem, hogy mennyi madár jár rá. Korábban is észleltem, hogy a télen kiemelt védelemben részesülő citromsármányok (Emberiza citrinella) szokatlanul nagy számban maradtak nálunk.

Talán soha ennyit nem láttunk költési időben. Április végén is még 10-15 fős csapatokat láttam elreppenni a sármányetető környékéről. A sáncokon is az elsők között jelentek meg. A sármányok és verebek mellett szajkók (Garrulus glandarius), örvös galambok (Columba palumbus) és zöldikék (Carduelis chloris) is magok után keresgéltek. Ennyi faj együttesen akár lényegesen is meggyérítheti a mézelő zónáinkat, de hát mit tegyünk?
Madarak ellen védekezni nálunk nem divat.

A megoldás az lesz, hogy főként a Nagypatak mentén és a gyurgyalagfalnál újabb zab és vörös köles adagokat szórunk ki. Nem koncentráltan, hanem nagy területeken, ezzel is a természetes táplálékbázisokat imitálva. De annyira intenzíven, hogy vonzóbb legyen a „kölesmezőket” keresni, mint a sáncokból kibányászni a méregdrága vadvirágmagokat. És még mielőtt valaki felsíkítana (engedve a madarakkal kapcsolatos turbóhisztéria hivatalosságok által is gerjesztett divatjának): „Megöljük a madarakat az etetéssel!” – elmondjuk, hogy nem olajos magokról, nem napraforgóról van szó, s a száraz aprómagok nem okoznak gondot. Látjuk, hogy ezek a fajok egyébként is fogyasztanak magokat a költési időszakban is. Nem tudjuk megakadályozni őket ebben, de talán épp ezért belátható: tökéletesen természetes e fajok magfogyasztása akár nyáron is.


Borítókép / illusztrációk: Pixabay / Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































A nyitóképen örvösgalambok vannak, Cen’ ?
Mennyi veréb lakmározik, ök is nagyon szépek.
Költöztek gyurgyalagok hozzátok?
A nyitón örvös galambok vannak, igen. A gyurgyalagokról hamarosan ismét írok, és mutatok felvételeket is. Továbbra sincs olyan nap, hogy ne látnánk őket. 🙂
köszi 😊
Kenderike, karmazsinpirók- lenyűgöz a nevezéktan-hogy lehet ilyen jó neveket kitalálni? A zöldike meg sárga:-)