1 amerikai cent előállítása 3.7 centbe kerül! Meg is szüntetik
Donald Trump amerikai elnök a növekvő költségek miatt leállította az új egycentes pénzérmék előállítását – erről vasárnap éjszaka a közösségi médiaoldalán tett bejelentést az elnök.
Donald Trump Truth Social oldalán kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy „az Egyesült Államok túlságosan sokáig verette a penny (egycentes) érmét, pedig a gyártás költsége meghaladja a 2 centet„. „Arra utasítottam a pénzügyminisztert, hogy állítsa le az új pennyk előállítását” – írta az elnök.
Elon Musk, az adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős tisztségviselője a múlt hónapban egy bejegyzésben már felhívta a figyelmet az egycentesek gyártási költségére.
A szövetségi pénzverde tavalyi jelentése szerint az Egyesült Államoknak a penny előállítása a 2024-es pénzügyi évben 85,3 millió dollár veszteséget okozott, miután az egycentes forgalmi értékű pénzérme gyártása 3,7 centbe került. Egy évvel korábban még 3,1 cent volt a penny költsége.
A pénzverde jelentése azt is megállapította, hogy az ötcentes, nikkelből készülő érme – köznyelvben elterjedt nevén a nickel – előállítása szintén meghaladja a névértéket, hiszen egyetlen darab legyártása 14 centbe kerül.
Az amerikai törvényhozás tagjainak körében az elmúlt években már felmerült, hogy törvényben vezessék ki a pennyt, a nikkel anyagú, rézbevonatos pénzérmét. A javaslatok azt is tartalmazták, hogy a kereskedőknek a termék vagy szolgáltatás árát lefelé vagy felfelé kell kerekíteniük.

Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay és Wikipédia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több USA








































