Nem készül több Lego-kocka újrahasznosított műanyagból
A dán játékgyártó 2020-ban jelentette be, hogy száműzi az építőkockákból a jelenleg használt kőolajalapú műanyagot, és tíz éven belül áttér az újrahasznosított és biológiai alapú anyagokra. 2021-ben be is mutatták az újrahasznosított műanyagból készült kocka prototípusát, viszont már akkor jelezték, hogy a PET-formula próbagyártásáról csak további tesztelések és fejlesztések után fognak dönteni.
A kutatások azonban rávilágítottak, hogy a PET-műanyag felhasználásával készülő termék gyártása nagyobb szén-dioxid-kibocsátással járna.
A PET-műanyaghoz ugyanis még plusz összetevőket kell adni, hogy biztonságos és tartós legyen, emellett rengeteg energiát igényelg a feldolgozás és a szárítás. Mint Tim Brooks, a Lego csoport fenntarthatóságért felelős vezetője mejegyezte, ez
“olyan mintha fém helyett fából akarnánk kerékpárt készíteni”.
A Lego ezután inkább a termékeiben eddig is használt fosszilis alapú műanyag kibocsátásának javítására törekszik majd. Niels Christiansen, a Lego vezérigazgatója bízik abban, hogy a több száz különféle anyag tesztelését követően végül megtalálják majd a “varázsmatériát” a fenntarthatósági problémák kiküszöbölésére, ám eddig ez még nem történt meg.
Persze, ez csak egy eljárás és egy tárgy a sok közül, azért felveti azt a kérdést, hogy általában véve mennyire fenntartható a műanyagok újrahasznosítása.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!