Tizenkét vármegyében 29 fok felett alakulhat a középhőmérséklet

középhőmérséklet

Tizenkét vármegyében 29 fok felett alakulhat a középhőmérséklet


Csütörtök éjfélig Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Tolna vármegye területére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. Ezeken a helyeken a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.

Ezen a napon további hét vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala területén másodfokú figyelmeztetés lesz szintén a várhatóan magas középhőmérséklet miatt. Itt a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat.

Mint a Hungaromet a Facebook-oldalán írta, az év eddigi legmelegebb napja a mai, de a rekordról épp “lecsúsztunk”. Kelebián és Derekegyházon 39 fokot mértek, a rekordot pedig Túrkeve állította be 2011-ben 39,1 fokkal. A maximumok síkvidéken átlagosan 36 fok körül alakultak, de a hegyekben is napról-napra melegszik a levegő. A Kékestetőn 27 fok volt.

Globálisan is jóval melegebb van az átlagosnál

Június sorozatban a tizenharmadik volt, mely az adott hónapok sorozatában a legmelegebb. Hasonló havi globális hőmérsékleti rekordsorozat korábban 2015/2016-ban fordult elő.

Az elmúlt 12 hónap (2023 júliusa – 2024 júniusa) globális átlaghőmérséklete a legmagasabb volt a feljegyzések szerint, 0,76 Celsius fokkal haladta meg az 1991–2020-as normált, továbbá 1,64 fokkal volt melegebb, mint az iparosodás előtti időszak (1850–1900) átlaga.

Európában a júniusi átlaghőmérséklet 1,57 Celsius fokkal haladta meg az 1991–2020-as időszak júniusra vonatkozó átlagát, ezzel a második legmelegebb június lett az európai adatsorban. Bővebb információk minderről a HungaroMet oldalán olvashatók.

Forrás: MTI, kép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Heti időjárás augusztus 19-től

A jövő hét első napjaiban még változékony idő várható, többfelé lesz zápor, zivatar, majd a hét közepétől visszatér a napos, száraz, meleg idő 28-35 Celsius-fok…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük