Vízkorlátozás fenyeget Olaszországban

Víz

Vízkorlátozás fenyeget Olaszországban


Nemrég írtunk arról, hogy Olaszország északi részét már most nagy szárazság sújtja, pedig hol van még a nyár: az Alpokban több mint ötven százalékkal kevesebb hó esett a megszokottnál, az ország legnagyobb folyója, a Pó medrében a víz több ponton eltűnt, Velencében pedig kiszáradtak a kisebb csatornák. A vízdeficit meghaladja a negyven százalékot, és a vízerőművek teljesítménye még a tavalyinál is rosszabb lehet, pedig már akkor is a korábbinak majdnem a felére esett vissza.

Ha mindez így marad, szükségessé válhat a nemzeti vízkészlet “adagolása”, vagyis a “vízfejadag” bevezetése.

Veszélyben az olasz konyha

Az ország első számú élelmiszerellátási térségeként ismert Pó-alföldet sújtó szárazság

veszélybe sodorhatja a hagyományos olasz termékek egyharmadának előállítását, például a durumbúzáét, és az aszály kihat a gyümölcs- és zöldségtermesztésre, a parmezán sajt és a pármai sonka előállítására is.

Az utóbbi harminc évben idén lesz a legalacsonyabb a rizstermés, miután a termőterület nyolcezer hektárral csökkent. Az északi térségekben található a haszonállat-állomány fele is. A kormány közép-hosszútávú nemzeti akciótervet dolgoz ki a szárazság okozta helyzet kezelésére.

Forrás: MTI, képek: Unsplash

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több hír

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük