Védett madarakat tartott illegálisan egy férfi
A rendőrség még 2021 nyarán kezdett nyomozni egy 54 éves gyulai férfi ellen, aki a gyanú szerint tanyáján engedély nélkül tartott védett madarakat. Egy összehangolt akció során, amelyben többek között az Agárminisztérium, a Nébih, valamint a Szegedi Vadaspark munkatársai is részt vettek, a férfinél mintegy száz, összességében húszmillió forint értékű madarat találtak.
A férfinak 54 madár tartásához nem volt engedélye, ezek között volt 5 kakadu, 32 papagáj, 12 kifejlett nandu és 5 nandufióka, amelyekre egy keltető dobozban találtak rá a rendőrök.
A mintegy tízmillió forint összértékű, engedély nélkül tartott madárállományban nagyon értékes és ritkaságnak számító egyedek is voltak, például akár 600-700 ezer forintot érő jákópapagájok és ara papagájok is, sőt egy hibrid madár is, mely egy sárgaszárnyú ara és egy zöldszárnyú ara keresztezéséből született.
A megszállott gyűjtőnek mondható tulajdonos – aki többségében Szlovákiából, Csehországból és Hollandiából szerezte be az állatokat – egy-egy madarat szinte családtagként kezelt, és kalitkában tartott, míg a többieknek egymással összenyitható, kültéri röpdét, illetve kifutót alakított ki.
Az engedély nélkül tartott 54 madarat a Békés Vármegyei Kormányhivatal zár alá vette, majd elkobozta, és azokat később a Szegedi Vadaspark mentőközpontjába szállították. Az 54 éves férfit védett madarak tartásával kapcsolatos természetkárosítással gyanúsítják.
Forrás: MTI, kép: Dieter Palz, Zdeněk Macháček/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
No, ez nem fehér és nem fekete. Remélem minden döntés átgondolt, és nem csak a jogszabályok betartatása, hanem a madarak további megfelelő tartása is cél.