Bő tíz év után először csökkent a termőföld ára

termőföld ára

Bő tíz év után először csökkent a termőföld ára


Tavaly megtört a földek árának több mint egy évtizede tartó, évi tíz százalék körül emelkedő trendje. A termőföld hektáronkénti átlagára 2023-ban 2,172 millió forintra csökkent az előző évi 2,186 millió forintról – írta éves földpiaci elemzésében az Agrotax Kft.

A termőföld hektáronkénti piaci átlagára 2022-ben lépte át a lélektani kétmillió forintos szintet. A legmagasabb átlagár, hektáronként 2,6 millió forint továbbra is Közép-Magyarországon volt, nem sokkal lemaradva az alföldi régió következett, 2,5 millió forinttal. Kétmillió forint alatti átlagár (1,876 millió forint) volt jellemző a Nyugat-Dunántúlon, míg a legkevesebbet, hektáromként 1,733 millió forintot Észak-Magyarországon kellett fizetni.

Sáhó László, a cég ügyvezetője a stagnáló árakat azzal magyarázza, hogy a korábbiaknál nagyobb mértékben jelentek meg kisebb és gyengébb minőségű és ezért alacsonyabban árazott földek a piacon.

A legkelendőbb művelési ágban, a szántóföldeknél megmaradt az emelkedés, de csak kisebb mértékben. Középtávon a dinamikusan emelkedő trend megmaradhat. A termőföldek piaci forgalma tavaly huszonhat százalékkal 29 127 hektárra nőtt, ezzel szinte teljes egészében ledolgozta a 2022-es meredek visszaesést, és visszatért a 2021-es szintre. A szántók átlagára 3,8 százalékkal, 2,419 millió forintra nőtt.

Közép-Magyarországot és a Közép-Dunántúlt leszámítva mindenhol emelkedtek az árak. A szántók haszonbérleti díja tavaly átlagosan 11,7 százalékkal, 96 756 forintra emelkedett. A Dél-Alföldön volt a legmagasabb (103 354 forint per hektár), míg a legalacsonyabb Észak-Magyarországon (83 333 forint per hektár). A gyümölcsösök országos átlagára 3,976 millió forint volt hektáronként, a szőlőké 3,668 millió forint, míg a gyep és az erdő hektáronkénti átlagára 1,653 millió illetve 1,307 millió forintot tett ki.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több mezőgazdaság

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több föld

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Egykori kubikgödörből az Év talaja címig

Az Agrárminisztérium és a Magyar Talajtani Társaság tavaly kezdeményezést indított, melynek során pályázni lehet az Év talaja címre, az eredményt pedig közönségszavazás dönti el…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük