Tényleg a kihaltnak hitt királyharkályt találták meg?
Minden vitán felül utoljára 1944-ben észlelték az Egyesült Államokban honos királyharkályt (Campephilus principalis), amelyből egykor sokat lehetett látni az ország déli részén. Bár egy kutatócsoportnak 2007-ben állítólag sikerült lefilmeznie a madarat, a felvétel több szakértő szerint egy másik fajt ábrázol, az előbbihez megszólalásig hasonlító kontyos feketeharkályt (Dryocopus pileatus).
2021-ben az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata azt javasolta, hogy hivatalosan is nyilvánítsák kihaltnak a fajt, most azonban kutatók ismét előálltak néhány felvétellel, amelyről azt állítják, az égen-földön keresett harkály látható rajta.

Tanulmányuk szerint a megfigyeléseket 2012 és 2021 között végezték Louisana keményfás ártéri erdeiben, folyók és patakok mentén található lápokban.
Mozgásérzékelős vadkamerákat helyeztek el a harkályok által kedvelt kidőlt fákon, és néhányat a lombkoronákra irányítottak, ahol a madarak rendszerint táplálkoznak. 2019-ben drónokat is bevetettek, amelyekkel mintegy 122 méteres magasságban repülve pásztázták a fák tetejét.
Így állításuk szerint több felvételt is készítettek a fényes fekete-fehér tollazatú, hosszú nyakú madárról, az új képeket pedig összehasonlították a legutóbbi, vagyis 1935-es felvételekkel.
A nagy távolságból készült, szemcsés fotókat azonban egyes tudósok és madarászok hitetlenkedve szemlélik, a kutatók azonban, mint Steve Latta, a tanulmány egyik szerzője elmondta, biztosak a kutatásukban, az évek során összegyűjtött adatokban és ezek értelmezésében.

Mint hozzátették, a királyharkályok populációja nagyon kicsi, és ez így is marad addig, amíg nem bővül az élőhelyük. Ehhez több öreg erdőre lenne szükség holtfákkal, elhalt fákkal, és több lombkoronaréteggel. Az erdőtüzek és a kedvezőtlen időjárási körülmények azonban az ország számos öreg erdejét veszélyeztetik, viszont minél nagyobb egy erdő, annál inkább ellenáll a természeti katasztrófák okozta ökológiai változásoknak.
„A királyharkály nagyon sokáig a veszélyeztetett fajok szimbóluma volt Amerikában, és sok embert, köztük engem is arra ösztönzött, hogy tudatosabbak legyünk”
– mondta Mark Michaels, a tanulmány egy másik szerzője. Úgy véli, hogy a kutatásuk egyik haszna az lesz, hogy felébresztik ezt a fajta érdeklődést és aggodalmat.
Forrás: Aol, képek: Wiley Online Library, Wikipédia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!

Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több madár
még több 5G