Eljárás indulhat a Temu ellen

Temu

Eljárás indulhat a Temu ellen


Több bejelentés is érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlata miatt. A versenyhivatal értékeli a beadványokat, részletes adatgyűjtést végez, és megteszi a szükséges intézkedéseket, és akár versenyfelügyeleti eljárást is indíthat.

A hivatal azt vizsgálja, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e a cég. Versenyfelügyeleti eljárás akkor indul, ha egy vállalkozás valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytat, amely érdemben érinti a gazdasági versenyt. Például tevékenysége kiterjedt, illetve sok fogyasztót érint egy adott piacon.

Kiemelt figyelmet fordítanak a sok fogyasztó és vállalkozás érdekeit, piaci helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartására. Az elmúlt években többek között a Google-nek és a PayPalnak is előírtak versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

A versenyhatóság 2023 februárjában zárta le vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. A platform működtetőjének összetett jóvátételi csomagot kellett vállalnia mintegy száz-százötvenezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálásával. Emellett több ponton módosította a működési gyakorlatát is, hogy elkerülhesse a bírságot. A TikTok vizsgálata tavaly novemberben zárult le, amelynek során a versenyhivatal globális hatású eredményeket ért el.

Jelenleg is vizsgálják a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, illetve 2023-ban eljárást indítottak a Microsofttal szemben, mert az valószínűleg nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chatfunkcióval kiegészített kereső egyes tulajdonságairól.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több vásárlás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több tech

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket!
Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük