Főpróba: szívbeteg a hőhullámban | blog
Feltűnhetett páraknak,
hogy az utóbbi két hétben – vagyis a hőhullám idején – kevéssé voltam aktív a Cenweben. Talán azt is hihették páran, hogy ennek köze van a hőséghez, és ahhoz, hogy másfél évvel az infarktus után még necces lehet számomra az apokaliptikus forróság. És ez így is van. Szívbetegek számára az ilyen hőhullámok egész életükben kockázatot jelentenek. Ezért óvjuk többek között az időseket is a hőbombák idején. Mert az ő szívük már nem annyira erős, és a szervezetük is bajosabban alkalmazkodik az extrém körülményekhez és a klímaösszeomlással együtt járó extra megterheléshez.
Nem tudom, hogy egy súlyos infarktus után leszek-e még olyan állapotban valaha, amikor kijelenthető: maradéktalanul felépültem, és nem vagyok, nem lettem szívbeteg.
Ez aligha lehetséges,
mivel a szív egy része meghalt tavaly tavasszal. Ez a rész képtelen visszaépülni. S nem véletlenül haltam meg. Nem elenyésző a szív vesztesége. Ugyanakkor az is igaz, hogy idővel a megmaradt részek erősödhetnek. Ráadásul egész életemben ultraaktív voltam, szellemileg és fizikailag egyaránt, sportoltam is sokat, vagyis úgynevezett sportszívem van. Az ilyen szív kevesebb munkával is képes leadni ugyanazt a teljesítményt. A sportszívre jellemző például, hogy alacsonyabb pulzus mellett is képes ellátni száz százalékosan a feladatát. Ez olyan, mintha egy ember kétszer erősebb volna az átlagnál, ezért fele annyi fordulóval is képes elvinni ugyanannyi súlyt. De hogy a sportszív jelensége, és a 2023-as szívkárok képesek-e végül olyan egyensúlyt létrehozni, hogy ne kelljen magamra szívbetegként gondolni, azt nem tudom.
Egy biztos: az idei hőhullám, ez a két hét kissé megfektetett. Annak ellenére, hogy előtte remekül voltam. Annak ellenére, hogy nem is tartottam tőle. Sőt annak ellenére, hogy épp a szívem miatt az idén – életemben először – klíma is volt a dolgozószobában (Innen is szuperköszönet azoknak, akiktől kaptam).
A hőhullám előtti ragyogó és forró nyári napokon kimondottan élveztem a meleget. Élveztem a nap perzselését. Sokat bírtam, sokat dolgoztam, sőt: rengeteget – legyen szó írásról vagy kutatásokról. Még az is megfogalmazódott bennem, hogy életemben először vágyom a hőséget.
Egyúttal vágyni kezdtem azt is, amire sohasem volt igényem: a nyaralást. A tengert, a száraz szeleket, a hullámok állandó moraját, a délvidéki kabócazengést, a sót a vállamon, a napbarnított, kissé cserzett matrózbőrt is. Meg a vele járó henyéléseket, félájulatokat és meditálásokat, esetleg olvasást és jegyzetelést a félárnyékos parton, két szikla között, az olajfa alatt vagy füge árnyékában, Isztrián vagy görög honban. Minderről persze szó sem lehetett. Igaz is:
Utoljára kamaszkoromban nyaraltam.
A legnagyobb „nyaralásom” az utóbbi 30 évben az egy háromnapos kiruccanás (száguldás és vadkempingezés) volt Isztrián, melyből fáradtabban – jóval fáradtabban – tértem vissza, mint ahogyan elindultam. Magam is alig hiszem, hogy ennyire puritán, gyakran szinte spártai életmódot viszek évtizedek óta. Még ha csak szerény mértékben és olcsó helyeken is, de időnként mindenki nyaral. Én nem. Nem is hiányzott sosem, de az idén először vágytam rá.
És akkor érkezett a hőhullám a negyven fok körüli csúcsokkal.
Minden idők legforróbb júliusa.
Addig jól álltam. Még a fogyással is. Igaz, lényegesen nem tudtam lejjebb menni a nyolcvanas határról, de olyan 78,5 és 79,5 közötti egy kilós zónában ingadozik a súlyom amióta legutóbb beszámoltam a fogyókúrámról. Nem mondom, hogy ezzel elégedett vagyok/voltam, szerettem volna dinamikusan lejjebb menni, ennyi idő alatt minimum 75-re, de mivel így is 14-15 kilót adtam le, most azt is eredményként könyvelem el, hogy tartom, illetve szerény mértékben csökkentem a súlyomat.
Azért hozom ezt szóba, mert a fogyókúra kérdése is előtérbe került a hőhullám idején.
Pár napig még bírtam a gyűrődést klíma nélkül is, aztán ráfanyalodtam a hűtés minden létező formájára, ám végül így is megroggyantam. Kifejezetten rosszul voltam, a pulzusom néha egészen ijesztő mértékben leesett, mértem 45-ös pulzust is, ami egyébként még lehet akár jó is, például épp sportszív esetén, de a fejem egyáltalán nem volt tiszta. A vérnyomásom is erős ingadozásba kezdett, holott erre korábban nem volt példa és a gyógyszereket is akkurátusan szedem.
Bevallom:
bár nem szűköltem hangosan, de akadt pár nap, amikor kissé megrémültem. Berosáltam. Nyuszi lettem. Éreztem, hogy a hűtés sem segít. És rossz érzés volt, hogy nincs semmi, ami kisegítene a gödörből. Nincs semmi, ami vitalizálna vagy stabilizálna.
Végül már nem tudtam mire vélni a dolgot. Talán nem is annyira hőség viselt meg, hanem a magas páratartalom, az ellen pedig szinte lehetetlen védekezni. Orvosi tanácsra fel kellett függesztenem a fogyókúrát és diétázást is. Nemcsak vizet, hanem sókat is nagyobb mértékben kellett bevinnem (jöhetett a sültkrumpli is), és a magnéziumot is pótolnom kellett. Fizikai munkáról szó sem lehetett, de más munkákra is csak korlátosan voltam alkalmas. Kénytelen voltam sokat pihenni.
Így valamelyest helyrepofoztam magam 2-3 nap alatt, de a hőhullám végégig gyakorlatilag minden nap kockázatos és nyugtalanító lavírozás volt.
Két olyan napom is akadt, amikor a SZÍVEM MÉLYÉN már attól tartottam, hogy én is növelem a hőhullám negatív statisztikáját: 15 százalékkal nőtt ebben az időszakban az elhalálozás, és többet jártak a mentők, mint a pandémia idején.
Tavaly szerencsém volt.
A tavaszi infarktust követően egy kellemes, rendes, normális, hagyományos, mondhatni retro nyár következett. Amolyan kilencvenes évekbeli nyár. Nem volt olyan kíméletlen aszály sem, mint 2022-ben, és nem jött olyan hőhullám se, mint az idén. Így eddig tapasztaltot sem szerezhettem arról, milyen egy hőhullám az infarktus után. Most már tudom. Azt hittem, könnyebb lesz. Talán 2025 nyarára tovább erősödök – de bizonyára erősödnek a hőhullámok is, a páradús szubtrópusi nyarak is egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak lesznek.
Az eszem azt súgja – de talán a szívem is –, hogy az lenne a leghelyesebb stratégia, ha volna valami menekülő útvonal valahol a hegyekben,
mondjuk a nem túl távoli Júlia Alpokban, amit kocsival elérhetek akár két óra alatt is, és ahol bizonyos magasság fölött a legvadabb hőhullámokban sincs harminc fok, és a páratartalom sem lehet magas. A legkritikusabb heteket talán magashegyek között kellene eltölteni, ha muszáj.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
Tényleg egész életedben ultraaktív voltál. Amióta én ismerlek, mindig a határaidat feszegetted, és mi, az oldalaid követői folyamatosan aggódtunk érted – ennek nyoma is van a hozzászólásainkban imitt-amott. 🙂
Lehet, hogy sportszíved van, de abból is csak egy van, tehát vigyázz rá nagyon!!
Erősen úgy néz ki, hogy egyre inkább embert próbáló nyaraink lesznek, és erre kell felkészülnünk, ezzel kell tudnunk majd együtt élni. Idén jutott nekem is eszembe először, hogy a nyári buszos utazásokat, kirándulásokat ezentúl kihagyom, csak legfeljebb a hegyek jöhetnek szóba. Akár határokon belül is, mert ott ezen a nyáron is hűvösebb volt néhány fokkal. Vagy csakis észak felé vezethetnek az utak.
A hegyi terveiddel teljesen egyet tudok érteni. Jövőre ki is próbálhatod! 🙂 Addig is vigyázz magadra, hogy ezt megtehesd!!
Ezúttal is megtettem minden tőlem telhetőt, ezután is így lesz. Vannak még feladataim, terveim, vágyaim bőven, amire idő kell még, évek, évtizedek. 🙂 Egy fa sem nőhet akkorára, hogy ne legyek rá kíváncsi, vajon mekkora lesz jövőre. 🙂
Tudom, hogy megteszel minden tőled telhetőt és hogy nagyon sok terved, tennivalód van még.
Pl. várja néhány regény is, hogy befejezd. (Az olvasókról nem is beszélve. 🙂)
Kedves Cen’! Kicsit ijesztő az, amit ez a drasztikusan magashőmérséklet okozott, de jól próbáltad kezelni. Arra kérlek ne stresszelj, fogadd el, hogy -saját szavaiddal élve- kénytelen vagy pihenni. Át kell térned az éjszakai üzemmódra -ez neked nem gond- a koraesti és hajnali órákra ütemezett tendőkre ezekben a forró napokban. Gondolj csak a madarakra! Nálam a déli, kora délutáni órákban, amikor még a levél sem rezdül csak ontja a meleget a Nap, nics madárhang, minden élőlény pihen, korlátoz minden felesleges mozgást. Még a legyek is.
Nem lesz semmi baj, te nagyon erős vagy, csak tartsd be ezt a kényszerpihenőt napközben! Vigyázz magadra, a “legjobbakat” Neked!!! Ja…és a klíma csak 26 fokon!
Amit itt fentebb Krisztína írt, az éjszakai üzemmódról az szerintem is üdvös lenne első körben, ne feledjük, még nincs vége a nyárnak! Csak annyi, hogy kicsit kevesebb a napsütés az éjszakák hosszabbodásával.
A dolgozószoba lapos tetős, mint ez a negyedik emeleti katlan? Ez maga a pokol! Én biztosan leköltöznék a földszintre első körben.
Addig is sok szép napot, sok jó hűsítő vizet, teát, nyakba tett vizes borítást és minden óvintézkedést, ami csak eszedbe jut, Cen’. Tudod: Geller! 🙂 🙂 🙂