Szigorúbb bírság járhat a környezetszennyezésért
Az Energiaügyi Minisztérium új intézkedésekről adott ki tervezetet:
- Növelnék a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási bírságokat
- Csatornabírságot szabnának ki a határértéken felüli szennyezés esetén
- Nyilvánosságra hoznák a kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövető vállalkozásokat
- Helyszíni bírságot kaphatnának a hulladékot jogellenesen elhelyezők
A környezetvédelmi engedélyekkel összefüggésben kiszabható bírságok, mint a zajbírság vagy a levegőtisztaság-védelmi bírság összege 15-20 év óta változatlan, most azonban megemelkedhet. Például, ha egy cég környezetvédelmi engedély nélkül kezdi meg vagy folytatja az ilyen engedélyhez kötött tevékenységét, a napi bírság összege százezer és egymillió forint közöttire növekszik. Ha pedig a kis- vagy középvállalkozás a szükséges engedélyt megszerezte ugyan, azonban mégsem tartja be annak előírásait, 500 ezer és 20 millió forint közötti bírságra számíthat. A nagyvállalatoknak ilyen esetben az előző évi nettó árbevételük öt százalékát (legfeljebb kétmilliárd forintot) kell fizetnük.
Az a vállalkozás, amelyet a környezetvédelmi hatóság egy adott évben legalább ötvenmillió forint környezetvédelmi bírsággal sújt, további jogkövetkezményekkel is számolhat, természetes személyek esetében ez a bírságösszeg tízmillió forint.
A kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövetők meghatározott adatai a környezetvédelmi tárca honlapjára kerülnek ki és a jogsértés fennállásáig a vállalkozást eltiltják a tevékenységétől.
Forrás: MTI | Borítókép: Unsplash
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több környezet









































