
Gondolom, párak szívét már a cím is megdobogtatja. Törzsolvasók közül sokan emlékeznek a csodálatos Edwardra, a rezervátum 25 éves történetének legpompásabb gímbikájára. Arra a bikára, akinek nevét viseli azóta is az a fűz (Edward-fűz), ahol annak idején Edward szeretett hűsölni. Arra a bikára, akiről még az idén is elneveztünk egy csatornát (Edward-csatorna), mert az pontosan abban a vonalban fut, ahol 2021. július 15-én Edward először felbukkant. Annak ellenére, hogy szép Edwardunkat évek óta nem láttuk, és már remény sem maradt arra, hogy viszontlássuk, hiszen még ha vissza is térne a birtokra, ennyi idő elteltével nem tudhatnánk, hogy a 2021-ben 4-5 éves bika hogyan nézne ki ma. Így tehát, ami most következik – tőlem szokatlan mód – erősen tudománytalan és szubjektív blog.
Új olvasók kedvéért röviden annyit Edwardról,
hogy ez a fiatal bika 2020. júliusában bukkant fel először a rezervátumunkban. 2021-ben is visszatért hozzánk, szintén júliusban, többször is láttuk és videóztuk. Feltűnően szép és erős bika volt, korához képest páratlanul erős aganccsal. Sok száz vélemény alapján (Facebook-csoportokba is felraktuk), legfeljebb öt éves lehetett 2021-ben, ám sokan ennyinek sem tartották (abban viszont egyetértés volt, hogy kapitális bika válhat belőle, minimum aranyérmes). Vagyis Edward most körülbelül 8-9 éves lehet. Arról, hogy a vadászok meddig kímélnek meg egy ilyen kimagaslóan szép bikát, részletesen írtunk korábban. A mi tájékunkon korrekt vadászok élnek, ezért – bár értjük a vadászatot ellenzőket is – most is azt kérjük, hogy a gyűlölködő reakciókat kerüljük. Mi nem véletlenül vagyunk jóban a helyi vadászokkal. Sok szempontból, ami a természet és vadon védelmét illeti, a vadászok az egyetlen stabil és folytonos szövetségeseink, szemben az önkormányzatokkal, a környék lakóival, a gazdákkal, az erdészettel…
Most azonban csak az a fontos, hogy Edward, ha ezen a környéken maradt, biztonságban volt. A gímbikák 10-12 évesen vannak erejük teljében, agancsuk is akkor a legnagyobb. Így aztán 2021-ben úgy becsültem, hogy Edwardnak is van még legalább 5-7 éve, és leghamarabb 2026-2028-ban dönthetnek a vadászok esetleg a kilövés mellett. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy ezekben az években van még esély rá, hogy újra lássuk Edwardot. Edward ugyanis 2021. után nem tért vissza a birtokra, hiába kerestük és vártuk.
Most azonban történt valami, amit nem tudok igazolni.
Mégis, míg a korábbi években sosem merült fel, hogy Edward visszatért volna, ezért le is tettünk róla, hogy látjuk még valaha, sőt, úgy emlékszem, hogy 2024-ben olvasói kérdésre már azt válaszoltam: reménytelen Edward visszatérése, legalábbis az mindenképp, hogy azonosítsuk, hiszen 2-3 év alatt annyit változik, hogy nem lehetne biztosan azonosítani. Ennek ellenére az utóbbi napokban furcsa sejtés fogott el – egy bizonyos titokzatos szarvassal kapcsolatosan, aki úgy mozog, mint egy szellem, de itt van nálunk már körülbelül augusztus elseje óta.
Vagyis Edwardhoz hasonlóan valamikor július második felében érkezhetett (2021-ben július 15-én elkaptuk hajnali 4 körül a megérkezése pillanatát). Utoljára a Nagysásréten 2021. augusztus 3-án (19:03) láttam (a szarvasokról szóló filmünkben is látható), aztán soha többé. Hiába kerestük a bőgésben, aztán 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben, nem láttuk őt és hozzá hasonló bikát sem. Most azonban augusztus 1. és 9. között többször is észleltünk egy szarvast méterre ugyanott, ahol 2021-ben Edwardot láttuk utoljára (ez önmagában persze nem jelent semmit). Az első „találkozás” alkalmával természetesen nem is jutott eszembe Edward, hisz sokszor megesik, hogy egy szarvas csörtet el előlünk a nádban. Mutattam is erre példát az idén is.
Csak hát aztán ismétlődtek az esetek, és az is szemet szúrt, hogy a Bikafa-sáncon nem képes semmi megeredni, olyan erős a taposás, a sánc végén pedig a csatornát és a sáncot is egészen széttaposták a szarvasok (vagy egy szarvas). Ráadásul a sánccal szemközt a napokban új átkelőhely keletkezett a Nagypatakon, holott pár lépésnyire gázlók is vannak.
Már a szarvasainkról szóló filmben is
(24:33-tól) hosszan beszéltem arról, hogy Edwardra mennyire jellemző ez a „fantomjármód”, a végletes körültekintés és óvatosság (ezért nem született egyetlen felvétel sem, ahol ne lett volna legalább részleges takarásban). Az biztos, hogy van egy szarvasunk, körülbelül egy hete, aki a Bikafa környékén, a Kissásrét nádasában pihen, a Bikafa-sáncon szokott kijárni a lapba, és aki egyedül van és aki olyan óvatos, hogy meg kell őrülni tőle.
Azt tudjuk, hogy egyedül van,
mert bármikor vonulgat a nádban vagy a patak túloldalán az égeresben, a hangból egyértelmű, hogy egyedül jár. Viszont sosem sikerül látni őt. Ezért elvileg lehetne bármi, azt sem tudhatjuk, bika-e egyáltalán. Csakhogy ebben az időszakban csak bikák járnak egyedül. Láttuk is a Kisberekben a minap a vadkamera felvételein, hogy a tehenek, a borjak és ünők (összefoglalva: tarvad) mekkora rajokban bandáznak. A fiatal bikák is összeverődhetnek kisebb-nagyobb különítményekbe. Akik ilyenkor rendszerint egyedül vannak, azok az idősebb, általában kiadósabb bikák.
Ha ebből indulunk ki, az a bika, aki bevette magát a Kissásrét nádasába, magányos, idősebb bika lehet. Ettől még persze lehetne bármi és bárki. Mégis, a mozgása, a rejtőzködése, ahogyan a maga képére alakítja a patakpartot és kitapossa magának a legrövidebb, leginkább takarásban lévő útvonalakat, ahelyett, hogy a kényelmesebb gázlókat és már meglévő ösvényeket használná (ahogyan más bikák sokszor teszik), mindez tegnap, hirtelen, annyira váratlanul, hogy engem is mellbe vágott, azzal az érzéssel töltött el, hogy Edward volt ilyen. S akkor ez a fantomszarvas talán valóban Edward.
Legyen szó vadról vagy madárról, bármiféle élőlényről, a kutató őrizze meg az objektivitását. Persze ne akkor, ha a vad és a madár szépségéről van szó; de amikor adatról, akkor maradjon hidegfejű és a végletekig objektív. Ugyanakkor ne titkoljuk, hogy az erdőkerülőnek, az aranyásónak, bárkinek, aki a vadonban mozog, időnként erős érzetei, sejtései, megérzései támadnak, amelyek nem egyszer valóban megsegítik.
Talán ez történik most velem is.
Tegnap annyira erősen az a benyomásom támadt, hogy ez a fantombika csak Edward lehet, mert pontosan ugyanott mozog, ahol 2021-ben a fiatal Edward, és pontosan ugyanolyan láthatatlan, és hajszálpontosan úgy alakítja a maga képére a környezetét, hogy amikor részletesen referáltam minderről Marának, beleborzongtam, végül könny szökött a szemembe, sőt: Mara is meghatódott (remélem, majd igazolja). Meg is született a döntés: igyekszünk mihamarabb végére járni a kérdésnek. Persze, ha a Bikafánál valóban találunk egy hatalmas bikát, már sosem lehetünk abban biztosak egészen, hogy Edwardra találtunk rá. Mégis azt mondom: ha nagy, erőteljes, isteni bika tűnne fel ott, én bizony szinte biztos volnék abban, hogy a mennyei Edward jött vissza.
Az eszessége is erre vall
– mert hiszen a vizes élőhelyek miatt, főként a Kisberek kis tavai miatt egy tarvadból álló népes csapat már június óta rendszeresen itt tanyázik. A Bikafa pedig nem lehet a Kisberektől messzebb, mint 200 méter. Egészen közel van a kis tavakhoz, vagyis ahhoz a ponthoz, ahol a tehenekből álló kis csapatot a legbiztosabban megtalálni. Ha csak búvóhelyet keresne ez a bika, akkor lehetne a Nagyberekben is, feljebb, ahol a nádas is jóval nagyobb. Csakhogy ez a bika talán nem véletlenül táborozott le a legalsó, a Kisberekhez legközelebbi nádasban.

Arra vár, hogy kezdődjön a nász, és akkor a tanyája a csordához legközelebb legyen. Ő már birtokon belül lesz, kellő helyismerettel, amikor kezdődik a bőgés, és a többi bika is észbe kap. Ő már talán most is tudja: a forrástavak miatt ez a csorda nem fog innen messze menni. Talán felmérte, hogy a környék legnagyobb csordája verődött össze itt a kedvező feltételek, főként a sok víz miatt. Talán tudja, hogy ennél jobb csordát aligha találna, ezért érdemes jó előre berendezkedni itt. Talán mindennek biztos tudatában hever nap mint nap a nádban, nagy nyugodtan, napról napra erőt gyűjtve ahhoz is, hogy amikor elérkezik a nap, ezt a területet és a hozzá tartozó csordát megvédhesse és megtarthassa.
Ha így van valóban, akkor ez egy okos bika.
Egy láthatatlan, de előrelátó bika. Valaki, aki elég dörzsölt. És mindez valamiként annyira „edwardos”. Belehúzunk tehát, hogy az idén végre vadkamerákkal figyelhessünk több területet is, például a Bikafa-sáncot, ahol ez a bika rendszeresen jár. Végre visszahozzuk azt a régi szokásunkat is, hogy a magaslesről is végzünk megfigyeléseket. Az első kiülésre és cserkelő keresésre sor is került hamar, 2025. augusztus 10-én kora hajnalban, de ez már másik történet – amivel érkezünk hamarost.

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több szarvas










































2-3 nappal ezelőtt kerestem valamit a régi weboldalon – előfordul néha 🙂 -, és valahogyan elém került az a bejegyzés, amiben Edward korát próbálták hozzáértők megtippelni. Eszembe jutott akkor, hogy vajon mi lehet ezzel a csodás bikával…
Nagyon szorítok, hogy meg tudjatok bizonyosodni róla: tényleg ő tért vissza!
A kutató objektivitásához pedig:
„…a természet szépségéhez, tökélyéhez lehetetlen csupán racionális úton közelíteni. Bárhogy igyekszünk is, mindig maradnak olyan területek, ahol csupán ízlést érvényesíthetünk.”
Ezt te írtad egyszer, Cen’! 🙂
Edit, ezt hogyan csinálod? Honnan szedted elő ezt az idézetet? 🙂
Most könnyű dolgom volt, mert a régi oldalon is idéztem ezt hozzászólásban az említett bejegyzésnél. 🙂
Egyébként a gímszarvas agancs bírálatáról szóló cikkben ezen az oldalon is megtalálható! 🙂
Amikor bedobban a szív és elönt az érzés, hogy belépett a térbe valaki akit ismertél- nos az igaz érzés. Hiszem, hogy az intuíciód helyes- bízd magad rá és felejtsd el egy kicsit a túlságosan a tudományos tényekre alapozva amit látsz. Azok is egyszer egy ilyen érzésből jöttek:-)))).
Úgy legyen, Cen’!
Higgy az intuiciódban, higgyük, hogy ő az! 🦌