Szajkók segítenek a faültetésben Pesterzsébeten és Veresegyháznál
A Pilisi Parkerdő a makkot gyűjtő szajkók feledékenységére építve újít fel egy-egy erdőrészletet Pesterzsébeten és Veresegyház határában – közölte az erdőgazdaság szóvivője kedden az MTI-vel.
Mészáros Péter tájékoztatása szerint Budapest 18. kerületében, a Kapocs utcai kiserdőben 500 kilogramm makkot, elsősorban szárazságtűrő tölgyfajok, tehát kocsányos-, molyhos- és csertölgy makkját kínálták fel eleségül a szajkóknak a fákra rögzített tálcákon. A madarak kiválogatják az egészséges szemeket és azokat az erdő talajában elrejtik, azonban nagy részükről elfelejtkeznek, így tavasszal számos fiatal tölgycsemete indul növekedésnek.
A Németországban is alkalmazott módszer tapasztalatai alapján hektáronként akár a 600-700 darabot is elérheti az így kikelő csemeték száma, ez már elegendő az erdők fokozatos megújulásához. Veresegyháza határában első alkalommal 2022-ben próbálták ki a szajkókkal történő erdőfelújítást. Ott egy rossz állapotú, száradó fenyves fafajcserés erdőátalakításában vettek részt a madarak.
Az általuk szétszórt makkok ma már életképes tölgycsemetékből álló újulatot alkotnak a fenyves alatt. Ezért idén ősszel az ottani szajkótálcákba is újabb 200-300 kilogramm makk kerül ki.
A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. Területét évente 32 millió látogató keresi fel.
Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár










































Olvastam a Jégvágót. Remekműnek tartom.
Nagyon köszönöm 🙂