Rákosrendező-ügy: stratégiai nyugalom kell, nem ígéretek!

vasút vasútállomás város közlekedés Rákosrendező pixa 1 43

Rákosrendező-ügy: stratégiai nyugalom kell, nem ígéretek!

2024-ben egy arab befektető, kormányzati támogatás mellett,

felhőkarcolókkal képzelte el Rákosrendezőt – sőt, a tervek szerint itt épült volna Európa legmagasabb tornya. A „mini-Dubaj” néven elhíresült projekt gyorsan lendületet kapott, ám 2025 januárjában a magyar állam pénzhiányra hivatkozva visszalépett. Ezzel a főváros élt elővásárlási jogával, és megszerezte a 130 hektáros barnamezős területet.

A cél már nem luxusnegyed, hanem egy zöld és társadalmilag befogadó lakóövezet, a Parkváros. A főváros egyes források szerint 10 ezer lakás megépítését ígéri, legalább 20%-os „megfizethető lakás” aránnyal, de egyelőre nem világos, mit is jelent pontosan ez az ígéret.



Jó és rossz példák: mit tanulhatunk más városoktól?

Stockholmban és Bécsben egyaránt sor került nagy barnamezős projektekre, amelyekben a városok kezdettől meghatározták a zöld és szociális szempontokat, és ezek egyensúlyát tűzték ki célul. Stockholm Hammarby Sjöstad városnegyedének felújítása jól indult, de végül félresiklott. Az önkormányzat eladta a közterületeket a fejlesztőknek, akik ezután már maguk dönthették el, kik költözhetnek be, a szigorú zöld normák pedig megdrágították a projektet – így a szociális célok háttérbe szorultak. A tervezett 50%-os bérlakásarány helyett csak 38% valósult meg, ebből is csak egyharmad önkormányzati. A környék mára a városi átlagnál tehetősebbek lakhelye lett.

Bécs ezzel szemben Aspern Seestadt fejlesztésével bizonyította, hogyan lehet sikeresen összehangolni a zöld és szociális szempontokat. A város már a kezdetekkor létrehozott egy saját fejlesztési ügynökséget, sok közpénzt fektetett be, és folyamatosan felülvizsgálta az eredeti célokat.


Madrid Barcelona vonat vasút

„További fontos tényező a szabályozás rugalmassága: nem minden épületnek kellett »ultra-zöldnek« lennie, néhányuk csak az alapvető energiahatékonysági követelményeknek felelt meg, míg mások túllépték azokat (pl. intelligens otthonok, napenergia). A szabványok keveréke szélesebb körű megfizethetőséget tett lehetővé, miközben a környék összességében környezetvédelmi szempontból ambiciózus maradt” – írja Tosics Iván, aki szakcikkben is foglalkozott a projekttel.

Budapest esélyei: kevés eszközzel, nagyot álmodni?

A nemzetközi tapasztalatok szerint négy tényező szükséges egy integrált fejlesztéshez:

  • önkormányzati földtulajdon,
  • fejlett intézményrendszer,
  • szabályozási jogosultság és
  • sok közpénz.

Budapest ezek közül csak az elsővel rendelkezik. A főváros ugyan megszerezte a területet, de nem világos, hogyan tudja majd végigvinni a fejlesztést a többi tényező hiányában. A szabályozási mozgástér szűk, a lakásépítési és fejlesztői kapacitás korlátozott, és a közpénzek mértéke erősen behatárolt.

A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ha az önkormányzat nem rendelkezik megfelelő eszközökkel, akkor vagy a zöld célok, vagy a szociális szempontok (vagy akár mindkettő) könnyen háttérbe szorulhatnak. Egy ilyen helyzetben kulcskérdés lesz az is, mennyire képes a főváros hosszú távon stabil, koherens stratégiát követni – politikai és gazdasági nyomásgyakorlás közepette is.



Tanulság: stratégiai nyugalom kell, nem elhamarkodott ígéretek

Rákosrendező fejlesztése nemcsak Budapest, hanem az egész ország szempontjából úttörő vállalkozás lehet – ha jól csinálják. Ez az első olyan alkalom a rendszerváltás óta, hogy egy önkormányzat zöld és szociális célokat egyszerre próbál érvényesíteni egy új városrész kialakításánál. Azonban a jó szándék nem elég. Ehhez idő, pénz, jól kidolgozott intézményi háttér és hosszú távú politikai elkötelezettség kell.

Észszerű kompromisszumokkal, az eredeti céloknak a valós lehetőségekhez való igazításával jobban lehet közelíteni egy valóban integrált fejlesztést, mint egyes dimenziók kiemelt követésével. A valódi kihívás tehát nem az, hogy legyenek ambíciók, hanem az, hogy ezek ne váljanak öncélúvá. 

„Amit biztosan el kell kerülni: hogy a politikai nyomás – választási logikák, presztízsprojektek, gyors látszateredmények – elhamarkodott és visszafordíthatatlan lépésekre kényszerítse a fővárost. Stratégiai nyugalomra és fokozatos építkezésre van szükség – ha valóban zöld és igazságos városrészt akarunk Rákosrendezőn” – zárja cikkét Tosics Iván.


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több Budapest

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

2 hozzászólás

  1. „zöld és szociális célokat egyszerre”- végre ilyent is lehet olvasni. El kell menni Svájcba- Zurichbe, amikor ott jártam a régi vagonos áreából zöld szigetet alakítottak ki, pl. az egyetem is ott vásárolt meg egy területet, ahova kivitte a leendő demencia központhoz tartozó PET/MR kamerát is. Még ment az építkezés amikor nekünk bemutatták a helyet. Szóval nem biztos, hogy egy üres kasszás önkormányzatnak kell ezt megoldani, lehet pályáztatni olyan beruházásokra ami nem csak mondjuk lakópark csiliárdokért, hanem minden olyan ami „zöldít.”

    1. Vitézy Dávid járt egy csomó helyen, azt hiszem Zürichben is, folyamatosan hozza a jó példákat. Ha a főváros lerabolt kasszájára gondolsz, akkor egyre gondolunk. Politikai játszmák színtere Rákosrendező is, mint annyi más.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük