Óriási: a guvat hangja hozzátartozik már a hétköznapokhoz | Videó!

guvat Rallus aquaticus

Óriási: a guvat hangja hozzátartozik már a hétköznapokhoz!


Centauri cen logo Cenweb

Bárcsak szimbólum volna a guvat (Rallus aquaticus)! Bárcsak mindennel úgy haladnánk előre, amiként a guvatokkal! Mert a guvat rendre visszaigazolja a várakozásainkat, és rendre megerősít minket a munkánk hatékonyságában. A ritka békafajok tavaszi „rajzásán” túl talán a guvat megjelenése a másik olyan eredmény, ami meggyőző erővel, látványosan és erőteljesen jeleníti meg, mit is jelent valójában, mekkora erőt és mennyi lehetőséget egy ökoszisztémának, ha visszakapja a rég elvesztett vizet.

A guvat nemrégiben, 2025. október 9-én került az új madárfajaink közé, amikor egy vadkamera felvette az első példányt a Pelso-tónál. Mivel a guvat rejtőzködő életmódja ellenére is rendkívül feltűnő, minthogy sokat hangoskodik, szinte biztosan állíthatjuk, hogy korábban – mintegy 25 éven át – nem volt jelen nálunk. Igaz, az is meglepett minket, hogy aztán sorban kaptuk a felvételeket róla a Kisberekből, ám hangot továbbra sem hallottunk. Vagyis vadkamerák nélkül továbbra sem tudtunk volna a guvat megjelenéséről.



Az első észlelések után további helyeken is kerestük vadkamerával,

főként a patakmederben. Már az októberi megtalálástól kezdve feltételeztük, hogy a guvat használhatja a patakmedret is, s azon keresztül elérheti a Nagyberek nádasait. Igaz, ezek a nádasok októberben még szárazon álltak, tehát a guvatnak nem felelhettek meg. A guvat ugyanis a vízben álló nádasok, gyékényesek, mocsarak és lápok madara. De a kamerák nem látták a patakmederben – se nappal, se éjjel.

Az októberi guvat (esetleg guvatok) nyilván vonuláson érkeztek hozzánk. A guvat őszi vonulásának csúcsa épp október. Akkor is gondoltuk, hogy a rezervátum alkalmas lehet akár telelésre is, de aztán a hosszú csönd inkább arra utalt, hogy az első guvat pár nap után továbbvonult.



2025. november másodikán értünk el oda,

hogy ismét víz került a Nagyberek nádasai alá. Attól fogva napról napra javult a völgy vízellátása, és szép öntésterületünk is volt a Nagyberekben (Kisbivalyos). Hamarosan fordult is a kocka guvat-ügyben, amikor november 18-én ismét megkerült ez a faj. Ráadásul nem egy guvat, hanem legalább kettő! És már nem a Kisberekben, hanem a Nagyberek vízben álló nádasában; és már nem vadkamera találta, hanem mi hallottuk őket. Ráadásul másnap reggel, annak ellenére, hogy a nádas alatt szinte teljesen befagyott a víz, ismét hallottunk egy guvatot a Nagyberekben. Ekkor már tényleg komolyan úgy gondoltuk, hogy van esélyünk telelő guvatokra, aztán pedig tavasztól – ha akkor is lesz még elég víz a rezervátumban – fészkelésre is.

A nádasban mozgó guvatokat próbáltuk felvenni vadkamerával.

Körülbelül egy hétig figyeltük a Kisbivalyoson a nádas szélét guvatokat remélve, de csak szarvasbikát sikerült felvenni. Ezt követően vadkamerás megfigyeléseket végeztünk a patak újabb szakaszán, a Hód-víznél, bár ott elsősorban a nagyvadakra fókuszáltunk, akiket a patak túlsó partjára etettünk. Ezért a kamerát is úgy lőttük be, hogy a túlsó part látszódjon. Talán ezért nem került elő a guvat ismét (mert utóbb kiderült, hogy a guvat csak a jobb parton közlekedik).



Később egy időre felhoztuk a vadkamerát a patakról, majd november 24-én, délelőtt 11:15-kor visszahelyeztük a Hód-vízre, ezúttal úgy, hogy a jobb partból is vegyen valamit. Nem telt el 10 perc sem, amikor értesítést kaptunk a kamerától. 11:22 perckor egy guvat sétált a patak jegén a folyásiránnyal szemközt, a Nagyberek irányába. Ez volt az első felvétel, ami igazolta, hogy a guvat használja a patakmedret, mint ökofolyosót (élőhelyet). Ez a felvétel igazolta egyúttal, hogy a jeges reggelek ellenére lehetnék még guvatok nálunk. Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy kijelenthessük: a guvat nemcsak megjelent a rezervátumban, mint új átvonuló madárfaj, hanem már rendszeres is. Ezt követően ugyanazon a ponton a következő napokban több felvételen is felbukkant guvat, amint hol lefelé tart, hol meg felfelé a patakon.



November 25-én szinte egész nap esett az eső,

és olvadt az előző éjjel hullott hó, minek eredményeként alkonyatra rekordot állítottunk be az öntésterület nagyságában; a víz jelentős mértékben jelent meg a Nagyberek után a Nagysásréten is. November 25/26. éjjelén homokzsákokkal tovább magasítottuk a nyúlgátat az Árasztó-gázlónál, ennek köszönhetően tovább növekedett az árasztott területeink mérete. November 26-án alaposan bejártuk a rezervátumot, felmértük a helyzetet és az eredményeket, amikor a reggeli órákban egyszercsak megszólaltak a guvatok a Nagyberekben. Legalább négy példányt hallottunk egyszerre. A Melville-fűznél állva figyeltük a guvatok izgatott kiáltozását. Egyszerre használták a „kakatolást” és a malacvisítás szerű „vinnyogást” is. Eleinte úgy tűnt, mintha párok keresnék egymást, ám később inkább amolyan közösségi izgatottságnak tűnt – mintha ragadozót jeleznének.

Ezt követően hallottuk őket november 27-én is, majd december másodikán szintén.

Összefoglalva eddig ennyi észlelésünk van a guvat első felbukkanása óta:


  • 2025.10.09. (18:20) | Kisberekben (Pelso-tó) pár pillanatra vadkamera felvételén
  • 2025.10.09. (18:22) | Kisberekben (Pelso-tó) a vadkamera felvételén
  • 2025.10.09. (18:26) | Újabb felvétel (Pelso-tó) a vadkamera felvételén
  • 2025.10.09. (18:31) | Újabb felvétel (Pelso-tó) a vadkamera felvételén
  • 2025.10.10. (18:27) | Kisberekben (Pelso-tó) a vadkamera felvételén
  • 2025.10.10. (18:30) | Kisberekben (Pelso-tó) a vadkamera felvételén
  • 2025.10.13. (17:18) | Kisberek, Pelso-tó, egy spanyolcsigával rohan át a kamera előtt
  • 2025.10.14. körül egy másik felvételen szintén a kamera előtt futkos.
  • 2025.11.18. (reggel) | Két példány kakatolása a Nagyberekben, a Nagyberek-csatorna környékén
  • 2025.11.19 (reggel) | Egy példány szólt („malacvisítás”) az árasztott nádas közepén
  • 2025.11.26. (reggel) | Minimum 4 példány szólt a Nagyberekben
  • 2025.11.27. (reggel) | 2 példány szólt a Nagyberekben.
  • 2025.11.30. (11:04) | 1 példány lefelé tart a patakmederben a Hód-víznél (vadkamera)
  • 2025.11.30. (12:11) | 1 példány felfelé tart a patakmederben a Hód-víznél (vadkamera)
  • 2025.12.01 (11:27) |1 példány felfelé tart a patakmederben a Hód-víznél (vadkamera)
  • 2025.12.02. (reggel) | 1 példányt hallottunk a Nagyberekben.

Tehát míg 25 év alatt egyszer sem találkoztunk vele, az idén az első megkerülése óta legalább 11 napon észleltük. Ez legalább annyira radikális változás, mint amit a jégmadárnál (Alcedo atthis) vagy a hegyi billegetőnél (Motacilla cinerea) tapasztaltunk.



A guvat az egyik legfontosabb indikátorunk.

Ha kitart télen, akkor jó esélyünk van arra, hogy legyenek fészkelőink. A terület mérete lehetővé tenné akár 2-3 pár megtelepedését is. Könnyen lehet, hogy a nálunk tanyázó guvatok (minimum 4 példány) idei fiatalok, akik nemcsak telelőhelyet keresnek, hanem új életteret a családalapításhoz. Ha ez így van, akkor maradhatnak akár nálunk is. Ez nagy eredmény lenne! Most azt mondjuk, hogy ez voltaképp már csak azon múlik, hogy mennyi vizünk lesz tavasszal.

A vízmegtartást persze addig még fokozhatjuk, és fokozni is fogjuk. Amint a legutóbbi nagy áradásnál még éjjel is a vízmegtartáson dolgoztunk. A gázlókat magasítjuk még, a Kisbivalyos méretét pedig gépi munkával a többszörösére akarjuk bővíteni március elejéig (ez a kétéltűinknek is fontos).



Különösen érdekes, hogy a vadkamerák segítségével

nemcsak a nagyvadak életét látjuk át minden korábbinál nagyobb mélységben, hanem a guvatok életébe is bepillanthatunk. Ez nagy szó egy ennyire rejtett életű madárfajnál. A felvételek tanulsága szerint például úgy tűnik, hogy a guvat kialakít magának egy területen valamiféle napirendet és útvonalakat, amiket aztán viszonylag pontosan tart. Reméljük, hogy idővel annyi felvételt és adatot kapunk róluk, hogy az efféle sejtések és benyomások megszilárdulhatnak és tudományos ténnyé válhatnak a vizsgálataink során.

Most az élőhelyformálás és a vadkamerás megfigyelések folytatása mellett az lenne a feladat, hogy legalább az egyik kamerát próbáljuk a guvatok megfigyelésére optimalizálni (legalább időnként), esetleg megtaláljuk annak a módját, hogyan készíthetünk a guvatokról hosszabb és szebb felvételeket, hogy ne mindig csak amolyan kengyelfutó gyalogkakkukként lássuk őket.

Köszönjük a támogatásotokat és maradjatok velünk!          


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Én sokkal jobban örülnék, ha ők maradnának, mint a hollók fészkelésének. 🙂 Bocs, hogy ilyen sorrendet állítok fel, de guvatokat én is ritkábban látok, mint hollókat. Pedig vannak sokan itt is, de folyton bujkálnak előlem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük