Ősgabonák | Génbankból veszik elő a magokat az új mintaprogramban

kenyér gabona ősgabona ősgabonák

Ősgabonák | Génbankból veszik elő a magokat az új mintaprogramban


A modern élelmiszeripar jelentős ellentmondása, hogy míg több tízezer ehető növényfaj létezik, az emberiség étrendjének döntő részét mindössze néhány növény adja. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a világ növénytermesztésének 66 százalékát csupán kilenc faj teszi ki, ami komoly kockázatot jelent a változó éghajlati viszonyok között.

A boltok polcain tapasztalható bőség is gyakran csak látszólagos,

mivel a feldolgozott termékek többsége ugyanazt a néhány alapnövényt, például a búzát, a rizst vagy a kukoricát tartalmazza, és ezen növények intenzív körülményekre nemesített fajtáit. A valódi változatosság a növényfajok és fajták diverzitásában rejlik, amely nemcsak a táplálkozást teszi egészségesebbé, hanem az élelmiszerbiztonságot is erősíti. Ha egy növénykultúra a megváltozott körülmények miatt gyengébben teljesít, egy másik kompenzálhatja a hiányát.

Az iparszerű mezőgazdaságra jellemző monokultúrás termesztés – bár rövid távon növeli a hozamokat és egyszerűsíti a gépesítést – kiszolgáltatottá teszi a termést a kártevőkkel, betegségekkel és az időjárási szélsőségekkel szemben.

A klímaváltozás miatti bizonytalan környezetben

a biológiai sokféleség biztosítékot jelent, mivel a különböző növények eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Egyesek jobban tűrik a szárazságot, mások ellenállóbbak bizonyos betegségekkel szemben. A diverzifikált vetésszerkezet csökkenti a teljes terméskiesés kockázatát, javítja a talaj egészségét és fenntarthatóbb termelési rendszert eredményez.

Az ősgabonák – mint az alakor vagy a tönke – kedvezőtlenebb talajokon, extenzív körülmények között is sikerrel termeszthetők, növényvédőszer-használat nélkül. Bár terméshozamuk jó adottságú termőhelyeken alacsonyabb a modern búzafajtákénál, kedvezőtlen körülmények között versenyképes hozamra és nagyobb termésstabilitásra képesek.

Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban őrzött ősgabona-tájfajták és régi magyar gabonafajták iránt. A gabonatermesztők közül egyre többen jelentkeznek, hogy akár több hektáros területen termesszenek ilyen génbanki tételeket. Ennek hatására indul el idén az az új mintaprogram, amelynek célja a génbanki gabonatételek megváltozott klimatikus viszonyok közötti termeszthetőségének vizsgálata, valamint a rendelkezésre álló vetőmagmennyiség bővítése.

A Mindennapi kenyerünk

elnevezésű programban 2026 őszétől 50 génbanki gabonatétel kisparcellás vizsgálata és szaporítása indul el az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) részvételével, amely a következő években összesen 100 tételre bővül majd. A kutatók a termeszthetőség mellett a gabonák beltartalmi értékeit és a belőlük készült lisztek sütési tulajdonságait egyaránt értékelik.

„A cél nem pusztán a múlt megőrzése vagy megidézése, hanem annak vizsgálata, hogy a változatos genetikai erőforrások milyen szerepet játszhatnak a jövő alkalmazkodó növénytermesztésében” – hangsúlyozzák.

Ingyenesen letölthető receptgyűjtemény is készült azoknak, akik szívesen kísérleteznének az ősgabonák felhasználásával.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több kenyér

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

7 hozzászólás

  1. Sehogy sem sikerül a recept gyűjteményhez eljutnom a cikkben szerepelő linkkel, így rákerestem az FB oldalukra „ÖMKi”- ott pedig egy 2022-s cikkben találtam ősgabonás receptgyűjteményt.
    https://bit.ly/3Kcdd4j
    ‘Mért aggódol lelkem jó Anyám, hogy kenyeretek barna emiatt?”- írja Petőfi.
    Szóval akkor az igazi bio tönköly, amiben nincs csávázó szer az abból készült kenyeret jó enni.

    1. Rákattintasz itt a cikkben a linkre, aztán a megjelenő oldalon az „Elektronikus kiadvány letöltése” gombra és máris ott vagy a receptgyűjteményt tartalmazó Pdf-ben.

  2. Author

    Most én is megnéztem a receptkönyvet, guszták ezek a sütik. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük