Online adás a madáretetőről 2025/1. | Facebook

Nem alakult még ki stabil metódus abban a kérdésben, hogy milyen legyen az élő közvetítések aránya a Facebook és a Youtube-csatornánk között. Azért is nehéz kérdés ez, mert amikor a Facebook algoritmusa nem „titkol minket”, akkor a Facebookon jóval több embert érünk el, mint a Youtube-on. Ezért mindig azzal az elképzeléssel vágunk neki a Facebookos közvetítéseknek – és ez így volt 2024 év elején is, amikor szintén élőztünk a madárbalkonról, több alkalommal is –, hogy a Facebookot csak amolyan híradónak használjuk, röviden bejelentkezünk, ízelítőt adunk, majd szépen átmegyünk a Youtube-ra, ahol aztán indítunk egy rendes szép, fekvő tájolású adást.
A Facebook hátránya az is, hogy csak álló tájolású képet tudunk adni, ami a madárbalkonnál kimondottan hátrány.
Csakhogy rendre úgy járunk, hogy a Facebook-adások elnyúlnak,
jönnek a madarak és a nézők, és alig lehet abbahagyni. Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy a nézők egy része ezek után át sem jön a Youtube-ra, ami komoly gond nekünk, de ebbe nem megyek most bele.
Másik problémánk, hogy a Facebook élők 30 nap után törlődnek. Erre találtunk megoldást. Mostantól a Facebook élőket kimentjük, és felrakjuk a Youtube-ra is. Még nem tudjuk, hogy ezek a mentések meddig lesznek elérhetők a Youtube-csatornánk nyitóoldalán, de mivel nem a legjobb képminőségűek (és álló tájolásúak), elképzelhető, hogy egy idő után onnan levesszük őket, és önálló gyűjteményt hozunk létre belőlük a Cenweben. Mert lett légyen egy-egy adás bármilyen technikai színvonalon, gyakran érdekes dolgokat látunk – hisz a madárbalkon madarai nem tesznek különbséget Facebook és Youtube között, azt sem tudják, hogy élő adásban vannak 😊 –, tanulságos és hasznos infók hangoznak el.
Egyébként is szeretjük dokumentálni
nemcsak a birtok élővilágával kapcsolatos bármiféle eseményt, hanem azt a munkát is, amit veletek, olvasókkal együtt „végzünk el”. Apró hátrány, hogy a Facebookon nemcsak az élő élvezetes, hanem az interakció is, magyarán a hozzászólások, amelyek viszont örökre elvesznek. Ennyi azonban belefér, annál is inkább, mert a közvetítések során igyekszem válaszolni, így sokszor ott van a felvételben az is, hogy milyen hozzászólás vagy kérdés érkezett.
Idővel remélhetően tisztulnak majd a metódusaink, és a rutinunk is megjön – amint azt is reméljük, hogy az élő adások képminőségén is tudunk záros határidőn belül jelentő mértékben javítani.
Addig is fogadjátok szeretettel a videóinkat és közvetítéseinket, és persze a mentéseket is!
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”









































