Nyár Athénban 2. | Útinapló
Kicsivel naplemente után indulok útnak, az idő még mindig fülledt és meleg, de nagy könnyebbség, hogy már nem tűz a nap. A belépős helyek már zárva vannak, bár miután már Magyarországon is felütötte a fejét ez a trend, nagyon érdemes lenne itt is megfontolni a későbbi nyitvatartást. (Az Akropolisz kapcsán gyakran hallani, hogy este is nyitva tart, ez mindössze fél 8-at jelent.) Bár az igaz, hogy valószínűleg az ott dolgozók nem szívesen strázsálnának éjszakába nyúlóan.
Az utcára lépve a legfeltűnőbb a kabócák ciripelése, ami még a forgalom zajával is vetekszik, azzal üdítő kontrasztot alkot. Pedig a görögök a legtöbb déli néphez hasonlóan imádják a dudát. Az égen egy csapat fecske köröz.
Olympieion régészeti park
Rögtön az út túloldalán egy elkerített régészeti park található, az Olympieion, ahol a fő látványosságot Olümposzi Zeusz templomának 16 megmaradt oszlopa adja. Eredetileg 104 volt belőlük, de a templom már az ókorban, alig egy évszázaddal a befejezése után rommá vált, miután a germán invázió során, a harmadik században kifosztották. A Római Birodalom bukása utáni évszázadokban építőanyagként hordták szét, hogy a város más építkezéseit ellássák.
Ez különösen annak fényében szomorú, hogy az építkezés mintegy nyolc évszázadon át tartott. A Kr. e. 6. században, Peiszisztratosz türannosz uralkodása alatt kezdődött, aki az ókori világ legnagyobb templomát akarta felépíteni, de csak Hadrianus római császár uralkodása alatt, a Kr. u. 2. században fejeződött be. Egy ideig valóban ez volt Görögország legnagyobb temploma, benne az ókori világ egyik legnagyobb szobrával.
Mindennek ma már kevés nyoma van, akárcsak az Ilissos folyónak, amelynek eredetileg a partjára épült a monumentális emlékmű. (Szókratész is szeretett itt sétálgatni). A 20. század közepén az addigra elszennyezett folyóra már leginkább csak csatornaként tekintettek és be is fedték, illetve a föld alá vezették, mert kellett a hely az újabb építkezéseknek. Láthatóan sok minden áldozatul esett itt a bővülésnek. A folyó így ma is nagyrészt a föld alatt folyik, de helyenként, például az innen nem messz található Szent Fotini görögkatolikus templomnál kibukkan. Egykor itt mocsaras terület volt, amit Békaszigetnek hívtak.
2019-ben, miután észrevették, hogy az egyik villamosvonal alatt problémák vannak a csatornával, születtek tervek, amelyek újra a felszínre akarták hozni a folyót, de ezek egyelőre nem valósultak meg. Görögország viszont, Magyarországhoz hasonlóan nemrég új vízgazdálkodási irányelveket fogalmazott meg a vízhiány leküzdésére, így a változó hozzáállás fényében nem kizárt, hogy ezek a tervek újra előkerülnek.
Hadrianus diadalíve
A régészeti park egyik kapujával szemben Hadrianus diadalíve áll egy kis poros téren, itt mindig lézengenek emberek, fotózkodó és ücsörgő turisták. Úgy tartják, hogy a diadalívet Hadrianus római császár érkezésének megünneplésére emelték a templom felszentelése alkalmából.
Rákanyarodom az Olga királynéról elnevezett sugárútra, amely felüdülés az Amália királyné útja után: sokkal csendesebb (miután le van zárva a forgalom előtt), növények szegélyezik és a bal oldalon egy nagy park van. Ez a Nemzeti vagy Királyi kert, amelyet Amália királynő terveztetett a 19. században. Szép, nagy park, van benne minden, teknőstó, állatkert, ókori emlékek és konferenciaközpont.
Az úton épp felújítás zajlik, állítólag régi terv, hogy sétálóutcát csináljanak belőle, és így összekössék a régészeti parkot és a Nemzeti Kertet. A felújítások során pedig újabb régészeti emlékeket, római kori épületeket találtak.
Előttem messze egy hatalmas domb magasodik, rajta óriási antennák és tornyok ágaskodnak. Ha jól sejtem, ez lesz a városszéli Penteli Obszervatórium.
Átérek a másik oldalra, felerősödik a kabócák zizegése és megszólal egy füleskuvik is, amit a Merlin telefonos alkalmazással sikerül beazonosítanom. Elmegyek az utca végéig, ahol a kanyar után egy sportpark fogad, olyasmi, mint a margitszigeti sportcentrum. Az emberek nagyon bölcsen sötétedés után vetik bele magukat a testmozgás örömeibe. Kosaraznak, fociznak, futnak, bár egy északabbról érkezőnek még ez az idő is megterhelő lehet a sportoláshoz. Visszafordulok, hogy az Akropolisz felé vegyem az irányt.
Lüszikratész emlékezete
Átszelem Amélia útját és egy gazdag athéni polgárról, Lüszikratészról elnevezett sikátorban találom magam, amely egy Lüszikratész által emeltetett emlékműhöz vezet. Tulajdonképpen onnan tudom meg, hogy ez egy híres és fontos tereptárgy, hogy egy fiatalember nagy áhítattal és érdeklődéssel járja körül. Bevallom őszintén, én kicsit nehezen élem át ezeknek a random emlékeknek a jelentőségét. Az ókori városállami szokások viszont annál inkább elgodnolkodtatnak.
Állítólag ez az első műemlék, ahol a korinthoszi (levelekkel díszített) oszlopot kívül és nem beltérben alkalmazták. Lüszikratész gazdag athéni polgár volt, aki khorégoszi feladatokat is betöltött, vagyis a Dionüszosz-kultuszhoz kapcsolódó ünnepségek, a Dionüsziák drámai előadásait finanszírozta. Igazán okos volt ez az athéni rendszer, hogy a gazdag polgárokat kötelezték, hogy magánvagyonukból bizonyos közösségi célokra is költsenek. Az is nagyon érdekes, hogy a vallási ünnepségek kapcsán, tehát általában az életben is ekkora szerep jutott a színháznak és az előadóművészetnek.
Talán ha az ember több időt tölt Athénban, jobban át tudja érezni az ókor szellemét. Mint ahogy Rómában. Engem ott azonnal elbűvölt és beszippantott az ókor örvénye, az, hogy az egykori város szinte párhuzamosan létezik a mostanival. Athénban inkább azt érzem, hogy a jelen forró forgataga és az eltelt idő elnyomja a múltat. Persze nem felejthetjük el, hogy Athén korábban élte a virágkorát, mint Róma, és alaposan megviselték a háborúk és a történelem zivatarai.
Az Akropoliszon
található Parthenonnal például egészen elképesztő dolgok történtek. A velencei-török háború során, a 17. században a törökök lőporraktárnak használták, mire a velenceiek ágyúlövedékkel felrobbantották. Aztán már a 19. században egy skót műgyűjtő, bizonyos Thomas Bruce vagyis Elgin 7. grófja gondolt egyet, és azt találta ki, hogy a márványszobrok mintegy felét elszállíttatja a Parthenonból és az Akropoliszról Nagy-Britanniába. Hogy magángyűjteményt hozzon létre. Ezek a szobrok azóta a British Múzeumot gazdagítják, és a britek nem hajlandók visszaadni azokat a görögöknek.
Ez a tér viszont nagyon cuki, és ami különösen tetszik, hogy itt sok helyen nyáron is kint vannak a fényfüzérek, amiket mi leginkább karácsonykor használunk. Nagyon hangulatos. Cserébe a közvilágítás hektikus, bizonyos helyek, utcák tök sötétek, míg mások díszkivilágításban úsznak. Ez már itt egyébként a híres Plaka negyed. Innen egy újabb kis sikátor indul felfelé, az Epimenidou utca, amelyet egy-két emeletes házak, műemléképületek szegélyeznek. Az ilyen utcák mindenhol a kedvenceim. Grazban is találtunk hasonlót. Felfelé menet egy újabb áhítatos férfire esik a pillantásom, egy kis templom előtt imádkozik átszellemülten.
Előttem egy nő fotózkodik, feljebb egy kávézóterasz, majd az elkerített Akropolisz kezdődik.
Visszafelé
a szűk Vyronos utcán indulok el, amit kivilágított szuvenírboltok szegélyeznek. Egy széles, térköves, hangulatos sétálóutcához érek, ez a Dionysiou Areopagitou. Szelfipont is van rajta, ahonnan látszik az Akropolisz. Itt kezdődik az Akropolisz déli lejtője. Nagy a pezsgés, sétáló családok, párok, mutatványosok is vannak.
Közben megöl a szomjúság. Azt hiszem, ilyen típusú szomjúságot még sosem éreztem, hogy folyamatosan, megállás nélkül innom kellene, ha el akarnám mulasztani. És ez azért durva, mert a hőség épp vízhiánnyal jár együtt, nem túl szerencsés párosítás. Mi lehet Afrikában, ha itt ez van? Milyen tudatállapotban élnek ott az emberek? Hogy bírják ki?
Beugrom egy éjjelnappaliba, veszek vizet és Fantát, hogy megtudjam, mi a különbség a hazai ízekhez képest. Azt mondják, itt több benne a narancs, ezt nem érzem, csak azt, hogy kevésbé édes, kevésbé karakteres, de nekem jobban ízlik így. Hazafelé kanyarodom, kicsit olyan, mintha a fejembe szállt volna a hőség, a tarkómon érzem, belülről. Aki Athént látni akarja, annak semmiképp sem ajánlott nyár közepén útnak indulni.
Képek: Mara
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Görögország
Jó ezt olvasni, pedig kb. negyven évvel ezelőtt jártam ott. 🙂 Vannak a beszámolóban ismerős nevek. Úgy rémlett, hogy csak egy éjszakát töltöttünk a városban, de ahogy előjönnek az emlékek, valószínűleg több lehetett, annyi mindent láttunk. (Egyik este pl. voltunk egy tavernában is. 🙂)
Ugye folytatod még?
Nagyon klassz beszámoló. Bár bevallom megjegyezni már az ókori emlékek neveit történeteit nincs kapacitásom- hamar elfelejtem.Mindig irigyeltem azokat akik ismerték a görög mitológiát, a műemlékek történeteit , milyen kár, hogy csak a jóhírű gimnáziumokban tanítottak régen ilyesmit s ma már művészet történet tantárgy sincs. Az Akropolisz-itt a kariatidák és a régészeti park erősen megmaradt bennem, meg a teraszok ahova leültünk enni vagy inni.Bocsi én ilyen gyarló vagyok, ízek, ruhák kézműves dolgok amik a ma ott élőkhöz kapcsolódnak jobban bevésődnek:-))). Én is remélem, hogy lesz folytatás, nagy élvezettel olvastam!
Micsoda hangulata van az esti felvételeknek, szinte ott érzi magát az ember! Nagyon jó!