Napsúroló üstökös érkezik a naprendszerünkbe áprilisban

üstökös kozmosz csillagászat asztronómia

Napsúroló üstökös érkezik a naprendszerünkbe áprilisban

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a C/2026 A1 (MAPS) egy úgynevezett Kreutz-féle napsúroló üstökös. Ezek a ritkán megfigyelhető üstökösök a történelem leglátványosabb kométái közé tartoznak, de egyben a legkiszámíthatatlanabbak is. Ennek oka, hogy nagyon közel haladnak el a Nap mellett, rendkívüli forróságban, így előfordulhat, hogy útjuk során darabokra hullanak, de ha túlélik a napközelséget, fényes és látványos, hatalmas csóvát növesztő alkonyati üstökösök lehetnek.

A C/2026 A1 (MAPS) üstökös mindössze a napátmérő egytizedének megfelelő távolságra halad majd el a napfelszín fölött, miközben hatalmas, a fénysebesség mintegy 0,2 százalékát elérő sebességgel száguld. A hatalmas hőhatás miatt nem csak a jegek, de a szilárd anyagok is párologni kezdenek rajta, a Nap erős gravitációja pedig szét is tépheti az üstökösmagot.



A jelenlegi adatok alapján a csillagászok szerint két forgatókönyv lehetséges: az első esetében a részben egyben maradt mag a napközelség után látványos szürkületi jelenséget produkál, míg a második szerint a mag ugyan szétesik, de az anyagából még így is hosszú, szabad szemmel is észrevehető porcsóva alakul ki alkonyatkor.

Az üstökös április 4-én, közép-európai idő szerint 16:23-kor lesz a legközelebb a Naphoz. Aki ekkor szeretné megfigyelni, a biztonságos észlelés érdekében, meg kell várnia, amíg a Nap már a horizont alatt jár. Ezt követően, április 5-től tíz napon át nyílik a legjobb lehetőség a megfigyelésre a nyugati horizonton, közvetlenül naplemente után. Az égi jelenség észleléséhez nyílt, tereptárgyaktól mentes látóhatár szükséges.

Az üstökös útját a földi obszervatóriumok mellett több űrszonda is folyamatosan nyomon követi. Legutóbb több mint 15 évvel ezelőtt sikerült megfigyelni hasonló Kreutz-féle napsúroló üstököst a csillagászoknak.

Az intézmény tájékoztatása szerint a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán részletes leírás található az üstökösről és annak megfigyeléséről, továbbá arról az országos edukációs kampányról is, amelyet a jelenséghez kapcsolódóan hirdettek általános iskolások számára. A program célja a csillagászat népszerűsítése és a ritka égi esemény szakmai bemutatása.


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több csillagászat

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük