Mi történt? | A budapesti Duna-part elrabolt (?) sírkövei
Nem is hinnénk, mennyi emléket, történetet, sőt, történelmet rejthet a fővárosi Duna-part. Az utóbbi időben többször lehetett olvasni, hogy az alacsony vízállás miatt kibukkant az Ínség-szikla, legutóbb pedig arról érkeztek hírek, hogy onnan nem messze, a Petőfi híd budai hídfőjénél százéves sírkövek pihennek teljesen valószínűtlen helyszínen és kontextusban.
De vajon hogyan kerültek oda? És főleg miért?
A kérdésnek Szávoszt-Vass Dániel, a Dunai szigetek bloggere járt utána még 2013-ban, miután Kácsor László természetbúvár-író 1990-es A folyók élni akarnak című könyvében találkozott egy fényképpel illusztrált leírással a Duna-parti sírkövekről:
“Ha ez a képen látható sírkő önmagában feküdne a pesti Duna-parton, rossz tréfának is vehetném, de sajnos több száz sírkő hever a Gellérthegy alatt. Mindenesetre furcsa ötlet volt temetői márványkőből kirakni a Duna fenekét”.
A bloggert nem hagyta nyugodni ez az elejtett megjegyzés, és nem volt rest, felhívta magát Kácsor Laci bácsit. Az író elmesélte neki, hogy a ’60-as években egy nap, amikor hévízforrásokat kutatott a Duna medrében,
tanúja volt, amint egy darushajója új kőszórást önt a rakpart tövébe. A kövek között szép számmal akadtak gótbetűs német sírkövek, márványkeresztek és obeliszkek töredékei.
Szávoszt-Vass Dánielnek több sem kellett, nyomozni kezdett, melyik volt az a fővárosi temető, melyet a ’60-as években valahol a környéken számoltak föl. És meg is találta: a Németvölgyi temető volt az, amelyet 1963-ban dózeroltak le.
A Németvölgyi temető
A Németvölgyi temetőt 1885-ben nyitották meg a mai Csörsz utca Alkotás út, Jagelló út által bezárt háromszögben, hogy legyen hová temetkezni, miután a szomszédos Tabáni temető megtelni látszott. Azonban hat év sem telt el, és már úgy tűnt, a Németvölgyi temető sem lesz elég. Ezért elkezdték építeni a Farkasréti temetőt. Mindez jól mutatja, hogy abban az időben milyen hirtelen gyorsult fel a népességnövekedés, illetve a korábbi méreteket mennyire nem egy alakuló metropoliszra szabták.
Mindenesetre a Németvölgyi temetőt ezután még huszonegy évig használták, mielőtt 1912-ben bezártnak nyilvánították volna. Ekkor azonban még nem számolták fel teljesen.
1939-ben ide szállították át a Tabáni temető és az ugyancsak felszámolt Vízivárosi temető jelentősebb síremlékeit. Ezek között volt több, az 1848-as forradalomban elhunyt katona sírja is, amelyből különálló sírkertrészt alakítottak ki. Ezt emlékkertként meg akarták őrizni az utókornak. Ráadásul nem sokkal később ismét rákényszerültek arra, hogy ide temetkezzenek: a második világháború alatt, Budapest 1944-45-ös ostroma idején még jó néhány halottat elhantoltak itt.
Azután ismét változtak a tervek
és Budapest Főváros Tanácsa 1963-ban úgy határozott, hogy a Németvölgyi temető emlékkertjében csak az 1848–49-es szabadságharcosok sírja maradjon meg. A többi neves halottat a mai Fiumei úti temetőbe akarták szállítani, hogy a létesítendő Nemzeti Panteonban helyezzék el. Végül aztán az új tereprenezési tervek, a Gesztenyés kert és a Kongresszusi központ építése miatt mégsicsak felszámolták a ’48-as hősök emlékkertjét is, földi maradványaikat a Wikipédia szerint “szakszerűtlenül kikotorva” pedig áttelepítették a Fiumei temetőbe.
A szakszerűtlenség könnyen eszünkbe juthat a Duna-partra öntött sírkövekről is, noha a sírkövek újrahasznosítása egyáltalán nem példa nélküli. Mindenesetre sírkövet nem sírkőként újrahasznosítani így is úgy is hátborzongató, főleg közigazgatási léptékben, főleg, ha felismerhetően sírkő és még a felirat is olvasható rajta. Amennyire szürreálisak, annyira a barbárság mementói is ezek.
Temetők felszámolása
Mindez felvetette bennem a kérdést, hogy manapság hogyan zajlik a sírkövek felszámolása. Persze, ma már mindez jóval megfontoltabban történik, és miután sokkal nagyobbak a temetők, ritkábban fordul elő, hogy be kelljen zárni egyet. Mindenesetre a temetőkről szóló törvény szerint
“ha a rendelkezésre jogosult, illetőleg annak örököse a kiürítésre megjelölt időpontig a sírjel elszállításáról nem intézkedik, a megjelölt időpontot követő egy év elteltével a sírjelet a temető tulajdonosa értékesítheti.”
Nem is gondolnánk, hogy fű alatt micsoda sírkő-kereskedelem folyik. A Jófogáson találhat feliratos és felirat nélküli bontott sírkövet is, akinek éppen sírkőből támadna kedve építkezni.
A hozzátartozók persze kérhetik, hogy megőrizzék és átmentsék a síremléket. A Németvölgyi temetőben örök nyugalomra helyezettek hozzátartozói is kérhették, hogy a földi maradványokat és akár a sírköveket is a Kerepesi és a Farkasréti temetőbe szállítsák, de nem mindenki élt ezzel a lehetőséggel. A Duna-parton tehát olyan sírköveket látunk, amelyeket senki nem akart vagy nem tudott megmenteni.
Kinek a sírköve?
Mindig megrendítő olyan sírokat találni, amiket nem gondoz senki. Halottakat, akiknek az emlékét talán már senki nem őrzi, így életük végleg a feledés homályába vész. A halál teljes, totális, kiskapuk nélküli győzelme ez. A budapestieket kollektíven, időről-időre ilyesmire emlékeztetik ezek a „gondozatlan“, 19. századi sírok. És arra késztetik őket, hogy emlékezzenek. Mécseseket gyújtanak, és megpróbálnak nyomára bukkanni az elhunytaknak.
2018-ban az Index egyik olvasója egy Döbrentei téri, beépített sírkőtöredék történetét tárta fel. Devics Andrásról sikerült kiderítenie, hogy feleségével, Jugovits Katalinnal a Németvölgyi temetőtől nem messze, a Tabánban lakott, a ma már nem létező Felsőhegy utcában a 73-as szám alatt.
Ő is megtalálta Demski Nándorné sírkövét, aki 1910. október 5-én halt meg, 79 éves korában. Róla viszont csak annyit sikerült kiderítenie, hogy valószínűleg nem egyedül nyugodott a sírban.
Elemy Károlynét viszont könnyen be tudta azonosítani, mert a halálhírét több újság is lehozta. Az Érsek utcai elemi leányiskolában tanított. (Az utcát ma Pethő Sándor utcának hívják, és az iskola más néven, de működik.) Sírkövét 2018-ban, hogy ne merüljön újra feledésbe, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szakemberei (a XI. kerületi tűzoltók és a Budapesti Történeti Múzeum régészének segítségével) “kimentették” a partról. Helyreálltották és ha minden igaz, a Tündérpalotában kapott végleges helyet.
Éjszakai túránkon mi is Demski Nándorné sírkövére bukkantunk rá, ahogy szabályos formájával, a rá vésett felirattal kilóg a többi, jeltelen kő közül. Az egyik sarkán egy leégett mécses állt.
Mire Cen’ néhány nappal később visszament, már csak a kő hűlt helyét találta.
Erről rövid videóban is beszámolt (ez a nyers, vágatlan verzió).
Vajon mi történt?
Ezt is megmentette valaki? Egy idegen? Vagy egy hozzátartozó lehetett? Aki a hírekből értesült arról, hogy egy felmenője sírköve fekszik a parton? Vagy valamelyik hivatal érezte úgy, hogy ez így nem mehet tovább? Hogy ez mégiscsak kegyeletsértés, a kerület, a város szégyene, hogy sírkövek csak így hevernek szabad prédaként, ebek harmincadjára? Kíváncsi vagyok, meg tudjuk-e valaha, mi lett a sorsa. Kiderül-e valaha, ki volt Demski Nándorné, akinek a nevét mintegy véletlenül annyian megismerték a halála után száz évvel.
Forrás:
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’
még több Budapest
még több utazás
Köszönet ezért a tisztázó posztért.
Október 25-én még lefényképeztétek, pár nap múlva már a hűlt helye volt a sirkőnek. Lehetséges, hogy valaki a ti cikketekből értesült a sirkőről és intézkedett nyilván kegyeleti okokra hivatkozva?
Az is lehet. De máshol is láthatta. Megpróbálunk utánajárni, hogy mi történt.
Milyen elképesztően naiv és jóhiszemű vagyok, az meg se fordul a fejemben, hogy egy kőfaragó, vagy a spanja nyúlta le a sírkövet…
Ez mondjuk nekem sem fordult meg a fejemben.
Meg lehetett állapítani, hogy miből voltak ezek a sírkövek? Újrahasznosíthatók esetleg? Pl. egy sírköves számára jelenthetnek értéket?
Ezeknek az elszállítása többemberes feladat. Nem lehet őket egy kosárban elvinni, jármű kellett hozzá. Minden esetre rejtély. (És rejtvény! 🙂)
Az is nagyon érdekes, amit a Németvölgyi temetőről írsz. Egyáltalán: nagyon érdekes lehet a budapesti temetők története is. Kiváltképpen a már nem létezőké.
Igen, elképesztően érdekes! Az ember csak gyanútlanul végigmegy egy utcán, amely egykor a temetői út volt vagy éppen maga a temető. Ezt is félretettem már témának.
Ami az újrahasznosítást illeti: szerintem ebben az esetben az újrahasznosítható, amit újrahasznosítanak. Ezt a sírkövet végülis már egyszer újrahasznosították.
😀 Ez igaz! Ezeket is azért vitték el, mert fel tudják használni valamire.
Azt nem hiszem, hogy hozzátartozó volt, hiszen, ha 60 évvel ezelőtt nem volt senki a családban, akinek fontos lett volna, hogy a sírkő megmaradjon, akkor ma már pláne nincs olyan, szerintem. Ráadásul több sírkőről van szó, több családról, ha jól értem.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki tudtok-e deríteni majd valamit! Egészen átmentek nyomozóirodába. 🙂
Itt most erről az egyetlen kőről van szó. Én nem zárnám ki a hozzátartozókat sem. Zivataros volt a huszadik század, bármi történhetett..
Demski Nándorné- nyugodjék békében. Milyen kár, hogy egy kő emlékezik csupán – ami az enyészeté már- a legnagyobb valószínűséggel. Számomra inkább az érdekes, miért kellet a Dunába dobni, ha már nincsenek leszármazottak akik gondját viselnék a dolognak. Kell ezt bolygatni?-annyiban biztosan, hogy nem a folyóban a helye.
A Dunába dobni? Miből gondolod, hogy a Dunába dobták?
Ja, vagy arra gondolsz, hogy került oda? Szerintem azt gondolták, két legyet ütnek egy csapásra: eltüntetik a feleslegessé vált sírköveket, és kikövezik a Duna-partot.
Kedves Mara, csupán azért gondoltam, hogy odadobták, mert nem hiszem, hogy ahol a Duna folyik ott valaha temető volt. Ha meg kikövezésre használták volna vsz. lecsiszolják a nevet róla. Szóval sztem egy temető felszámolásnál, hozzátartozók hiányában a folyóban végezte. Nagyon kíváncsian várom azért, hogy mi derül ki.
Á, értem már, mire gondolsz! Hogy csak úgy beleöntötték a Dunába, hogy így szabaduljanak tőle. A belinkelt blogban azt írják, hogy “sváb sírkövekkel erősítették meg a Szent Gellért rakpartot”, szóval eszerint nemcsak úgy beszórták a Dunába, hanem a rakpart megerősítés volt a funkciója. Gondolom, azt gondolták, hogy a víz úgyis eltakarja, minek lecsiszolni a nevet. Szerintem ez a szocializmusra jellemző igénytelenség, “jólvanazúgy” mentalitás. Bár egy kommentelő a blogon azt pedzegette, hogy ez több is lehet annál, “a tipikus kommunista “vallás- és műtárgytisztelet” jele”.