Alacsony a folyók vízállása, közleményt adott ki a Vízügy

Szabadság híd Duna

Alacsony a folyók vízállása, közleményt adott ki a Vízügy

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság arra reagált, hogy az embereket foglalkoztatni kezdte a Dunából a Gellért-hegy lábánál, a Szabadság-hídtól hatvan-hetven méterre északra, a meder szélétől nagyjából öt méterre előbukkanó, úgynevezett Ínség-szikla, miután a Duna vízállása a budapesti vízmércén kilencvenöt centiméternél alacsonyabb értéket mutatott.

Péntek reggel azonban a vízállás már csak hetvennyolc centiméter volt, így már az is látható, hogy nem több kisebb szirtről, hanem egy összefüggő karéjról van szó.

Az alacsony vízállás az új normális

A Vízügy szerint a sziklaképződmény megjelenése nem rendkívüli a meleg nyarakat követő alacsonyabb vízállású, úgynevezett „kisvizes” őszi időszakokban.

2000 óta tizenöt olyan év volt, amikor látható volt, néha több hónapon keresztül is. 2018. október 25-én a vízállás ráadásul negatív rekordot döntött, mindössze harminchárom centiméter volt, ezt követően 2022 augusztusában bukkant ki ismét a szikla.

A Vigadó téri vízmércén 1901 és 2022 között az átlagos vízállás 301 centiméter volt.

Az elmúlt kilenc hónap alapján azonban 2023 az átlagosnál szárazabb évnek mutatkozik, ennek következtében pedig a magyarországi vízfolyások „többnyire igen alacsony mederteltségűek”.


Az Ínség-szikla 2018-ban

Az így kialakuló vízállás eddig egy folyón, a Szamoson múlta alul a valaha mért legkisebb értéket, az új negatív rekord Csengernél született, ahol október 10-e óta mínusz 147 centiméteren áll a víz.

A Duna és a Tisza magyarországi szakaszán több helyen is csak húsz-harminc centiméter hiányzik a rekordalacsony vízálláshoz, de mint a Vízügy írja, ez ilyenkor, a november 1-i hidrológiai újév előtt pár nappal nem szokatlan.

Esőre várva

Hozzátették azt is, hogy ha ezekben a napokban kiadós mennyiségű csapadék érkezik, a Duna és mellékvízfolyásainak jelenlegi stagnáló, enyhén apadó vízjárása enyhén áradó lesz, néhány deciméteres vízszintemelkedéssel. De a Tisza vízgyűjtőjén várható csapadékmennyiség, így a vízszintemelkedés mértéke is kisebb lesz.

A következő napokban még a negatív rekordhoz közeli, azt harminc centiméternél jobban megközelítő vízállás valószínű a Lajtán, a Rába felső szakaszán, a Sión, a Szamoson és a Zagyván Jászteleknél.

Forrás: MTI, képek: Unsplash, Wikimedia

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több vízállás

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Lecsapolják a Balatont

    A Balaton átlagos vízállása meghaladta a százhúsz centiméteres szabályozási szintet, így egyes déli parti települések védelme érdekében hétfőn reggel nyolc órakor elkezdték kiereszteni belőle a…

    Tíz éve nem volt áradás a Dunán

    Éppen tíz éve vonult le az utolsó nagy, egyben rekordmagas árhullám a Dunán, és az évforduló kapcsán az Országos Vízügyi Főigazgatóság összegezte a tendenciákat, melyeket…

    még több folyó

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Megérkezett Debrecenbe a Tisza vize

    A Civaqua-program most mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy véget ért az első üteme, melynek során új életre keltették a Debrecen nyugati részén fekvő Tócó-patak egy szakaszát…Tovább

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük