Mi a bushcraft? | Túlélés a vadonban és a bushcraft története
A bushcraft szó szinonimái a „survival”, „woodcrafter”, attól függően, hol járunk éppen a világban. Az USA-ban szeretik a „survival” (túlélés) szót használni, Anglia és Kanada a „bushcraft” kifejezést kedveli, de ugyanarra gondolnak. Magyarországon a „bozótműves” („bozótmíves”) kifejezés kezd elterjedni, a bushcrafter tükörfordítása, mely a vadonban való élethez szükséges praktikus, kézműves jellegű készségeket hangsúlyozza.
A bushcraft azon készségek angol elnevezése, amelyeket a vadonbéli túléléshez el kell sajátítani.
Hogy miként alakult ki és mikor, ez a múltba vész. Nem tudunk évszámokat kötni az eredetéhez, bár voltak időszakok amikor nagyobb lendületet kapott ennek a tudásnak az összegyűjtése és művelése. Arról van szó, hogy maga a tudás mindig is létezett, elég, ha a természeti népekre gondolunk bármely kontinensen. Ez akkor is igaz, ha éppen az afrikai bushmanok jutnak eszünkbe – a „bushcraft” kifejezés talán éppen rájuk gondolva jött létre, – az észak-amerikai indiánok vagy akár az inuit eszkimók jelennek meg a szemünk előtt, az ausztrál őslakosokról nem is beszélve.
Tehát a tudás élt,
gyakorolták, csak ekkor még nem találkozott az európai emberrel. Aztán ez is megtörtént, amikor az angolszász elit igényt formált Észak-Amerikára, Ausztráliára és ezek ásványkincseire. A telepesek szokatlan, nagyon kemény éghajlati és időjárási szélsőségekkel találkoztak. De igazán komoly kihívást a trapperekkel (csapdázókkal) szemben támasztott a táj, akik a prémekért és csapdáik ellenőrzéséért mélyen behatoltak a vadonba, és számtalan veszéllyel néztek szembe.
A trapperek voltak azok is, akik többet érintkeztek az indián kultúrákkal. Vásároltak tőlük is prémeket, de a konfliktusok sem voltak ritkák. A magukkal hozott tudás ráadásul csak ideig-óráig segítette őket, ami folyamatosan csiszolódott ugyan, de komoly löketet az őslakosokkal való interakció hozott ebben. A helyben élő népesség tudta, hogy az adott vidéken hogyan lehet túlélni, mik a veszélyek és mik a lehetőségek. Így formálódott szépen lassan századok alatt a túlélés művészete.
Amikor túlélésről beszélünk,
arra kell gondolni elsősorban, amit ez a szó valóban jelent a cselekvések és szituációk szintjén. Amikor túl kell élnünk, az nem kényelmes. Bőven kijjebb vagyunk a komfortzónánk határánál, és sosem akkor és úgy következik be, ahogy azt elképzelnénk. Ezért az a legfontosabb, amit magunkkal vihetünk mindenhová. Ez pedig nem más, mint az, amit a fejünkben „tárolunk”.
A rutin, amit ebben a műfajban megszerezhetünk, megóv a legelemibb hibától, amit ilyen helyzetben elkövethetünk: megóv a kétségbeeséstől! Ha nem esünk kétségbe, higgadtabban szemlélhetjük azt a helyzetet amibe csöppentünk, és felismerhetjük azokat a legelső és legfontosabb lépéseket, amik segíthetnek.
Mik ezek?
- Tiszta ivóvizet kell találnunk
- Menedéket kell építenünk, hogy túléljük az éjszakát
- Meg kell határoznunk azt, hogy hol vagyunk és merre induljunk
- Fontos: az élelem nem elsődleges prioritás a probléma első 2-3 napjában!
- El kell kerülnünk a további veszélyeket – ehhez persze tudnunk kell meghatározni, hogy mik ezek
Nem kell a kanadai vadon ahhoz, hogy bajba kerüljünk!
Erre pedig a saját példámat is hozhatom, amikor egyméteres hóban, mínusz 20 fokban eltévedtem a Bükkben. Rám esteledett, mindenem átázott és pánikba estem. Végül úgy oldottam meg, hogy az egész éjjeli menetelést választottam – és így nem lett baj. De a turistautakon történő menetelés egy kvázi „belépő szintű tájon” a hideg és hó miatt hirtelen több csillagos nehézségű túrává vált!
Ebből is látható, hogy különféle környezetben, más-más hőmérsékleten a készségek és feladatok prioritása megváltozhat. Egy havas tájon – Kanadában például – nem az ivóvíz a legfontosabb, az ausztrál sivatagban pedig nem az élelem. De ha csak a négy évszakra gondolunk, akkor is igaz a felosztás: más kell nyáron és más télen. Nyilván a tél hordozza ebből a szempontból a legnagyobb kihívást, de a nyárnak is megvannak a veszélyei.
A helyzetet ronthatja
az épített utak, ösvények hiánya, ami plusz erőfeszítést igényel, miközben a tájékozódást jelentősen nehezíti. Áthatolhatatlan erdőségben gyalogolni rendkívül megterhelő, az energiát felemészti a növényzet, a bedőlt fák kerülgetése, és annak a veszélye, hogy körben járhatunk.
Hasonlóan nehéz terep a homoksivatag. A láb folyton visszasüllyed a homokba, kettő előre lépés egy hátra csúszás jellemzi, plusz a lábat folyamatosan ki kell emelni a homokból. Saját példám az ománi Wahiba Sands sivatagban túrázás volt, amikor pár kilométer után rájöttem, hogy ezt nem szabad tovább csinálni.
Just Smith felvételei a sivatagról
Rutinos túrázóként is két óra alatt elfogyott az összes erőm, az ötven fokos hőségben és a homokdűnéken, annak ellenére, hogy egyébként innivalóm volt bőségesen és veszélybe se kerültem, mert végig láttam a tábort, ahonnan elindultam. Erre egyébként az ománi táborvezető nyomatékosan is felhívta a figyelmet – miszerint ne menjünk látótávolságon kívül -, mert a sivatagban nincs térerő, és nem tudunk segítséget hívni baj esetén.
A bushcraft tehát ott kezdődik, ahol a kirándulás véget ér.
Ott kezdődik, ahol a jóleső öröm és fáradtság elmúlik és valami nagyon más veszi át a helyét. Amikor minden szempontból „elvesztünk”. Elvesztünk a tájban, majd elveszünk a lelkünkben is. Az sem mindegy, mennyi időről beszélünk: két nap, egy hét vagy még több. Ilyenkor a kezdetben megoldott feladatok rutinszerűvé válnak és más dolgok kerülhetnek fókuszba. Végigvesszük majd, hogy milyen plusz tudás kell ehhez a kihíváshoz – szándékosan kissé keverve a túrázás ismereteivel – és mit kell „tárolnunk fejben”, és megnézzük azt a minimalista eszközparkot, ami jó lenne, ha ilyenkor nálunk lenne.
A bushcraft elemeit tudjuk gyakorolni egy kirándulás vagy egy hosszabb túra alkalmával, sőt akár egy erdei főzőcskézéskor is! Annyira hatalmas a téma és sok okból annyira szerteágazó, hogy nem fogjuk tudni teljességében vizsgálni, de az alapokról mindenképpen szót ejtünk, aztán aki kedvet kapott hozzá, hátralévő életében tud mit tanulni!
A bushcraftnak léteznek katonai irányai, ennek képviselője például Bear Grylls, aki a brit különleges légierő (SAS) katonája volt. Ő vezette be a filmjeiben az „urban-survival”, vagyis városi túlélés vonalat is, vagyis, hogy mit tegyünk szükséghelyzetben, ha a civilizációban ér minket nehézség, például hosszabb áramszünet, komolyabb vízhiány, társadalmi krízis. A témában a legismertebb kézikönyv, amely kapható Magyarországon is, John Wiseman SAS Túlélési kézikönyve.
Túlélés a szépirodalomban
Ugyanakkor a szépirodalom is bővelkedik olyan művekben – a teljesség igénye nélkül -, amik a túléléssel irodalmi módon ismertetnek meg. Gondolhatunk Fekete István Tüskevár című alkotására, vagy Jack Londontól a Vadon szavára, esetleg szintén Jack Londontól az Aranyásók Alaszkában című kötetre.
Arszenyev Derszu Uzalája is hihetetlen szépséggel mesél a vadonról, gyermekkorom kedvenc olvasmánya és filmje is ez volt. És persze ne feledkezzünk meg egy szintén nagy klasszikusról, Verne Kétévi vakációjáról, ami azért is különleges, mert gondos állapotfelméréssel kezdődik és praktikus tervek végrehajtásával folytatódik. Emellett pedig egy gyermekcsapat viselkedésének belső dinamikáján és ennek a belső dinamikának a veszélyein is elmélkedhetünk – hasonló e tekintetben William Golding műve, A legyek ura is.
Magyarországon is alakultak a kétezres évektől bushcraft közösségek.
Egyre több ilyen közösség van, de személy szerint kiemelném Gyuricza László munkásságát, aki Papica néven ismert, és kiváló ismerője a témának. Körülötte alakult ki a legmeghatározóbb közösség. Videócsatornáján számtalan eszközteszt, elméleti és gyakorlati tudás található.
A bushcraft ma sokaknak hobbi, a természetben létezés, a készségek gyakorlásának örömét adja.
A bushcraft egyik legismertebb nemzetközi szakértője Ray Mears.
Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több vadon
Nahát, sosem gondoltam a Tüskevárra bushcraft-regényként, pedig tényleg az!
Abban a régi pákász tudás elevenedik meg. Nem kifejezetten túlélés, hanem inkább hogy hogyan éljünk ott abban a vizes-zsombékos nádas környezetben. De ugye ami valakinek természetes tudás egyfajta terepen, az másnak ha odatéved a túlélését segíti.
Nem akarok túl messzire menni, de bizonyos szempontból mondjuk Herman Ottó halászatról írott dolgai is lehetnek kicsit buscraft-tudástárak – amint talán minden néprajzi munka, ami a köznép természeti tudását rendszerezi, a gyógynövények használatától a természetes alapanyagok felhasználásával készülő eszközökig.
Ezért írtam neked, hogy annyira szerteágazó ez, hogy valahol meg kell húzni a határt. És itt szerintem valahol ott húzódhat a határ, hogy a módszer és az eszköz veled tud-e lenni erdei túra alatt, vagy legalább rekonstruálható erdei körülmények között. Ha nem akkor már más területről beszélünk. A primitív halászati technikák között vannak olyanok amikhez eszköz sem kell, pl kövekkel kialakított labirintus jellegű csapdák, amik sekély partmenti részeken alkalmazhatóak, beterelik a betévedt halakat és a végén nem találnak ki belőle. ( Ugye a „trapper” szó is csapdázót jelent, mert a vadon béli tudás egyik alapvető része, hogy hogyan szerzel élelmet. Itt azért kettéágazik a sztori, mert a trapper a vadonban élt-létezett, az eltévedt túrázó pedig ki akar jutni onnan . De a tudás mindkét esetben azonos, csak a trappeséghez még több kell . ) Ez pl simán bushcraft tudás lehet, hisz szinte eszköztelenül is meg tudod jól kiválasztott helyen csinálni. És ezért fontos az, hogy fejben mit viszel el. Kedvenc filmem – a vadon foglyai Anthony Hopkinssal – egyik fontos mondata, hogy ő hihetetlen olvasott volt….így élte túl. ( A medve vonalat túltolták kissé a filmben, de különben miről szólt volna? Sétálnak körbe-körbe és lassan mindenki meghal? Ez nem eladható 🙂 )
Nekem is eszembe jutott Verne Kétévi vakációja és A Legyek Ura is Goldingtól.
No meg a Robinson Crusoe Daniel Defoe-tól!
(Az ifjúsági regények között bőven lehet ilyet találni.)
Bevallom, hogy amikor annak idején ezeket olvastam, még nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy bushcraft. 🙂
A Legyek urához kapcsolódik egy furcsa, buscraftos élményem – lehet, meg kellene írni azt is 🙂
Szerintem BIZTOSAN meg kellene írnod! Régen volt már új legszebb emléked. Hátha passzolna közéjük! 🙂
Szerintem is meg kellene írnod!
A Legyek ura az egyik legmegrázóbb könyv volt amit valaha olvastam. Szóval akkor az erdőben élő vajákos asszonyokra is igaz a buscraft.
Klassz ez a cikk- sosem tudtam hogyan készítik a szárított húst, a bölénybőrös lélekvesztő meg lenyűgöző. Imádtam az indiános könyveket.
Biztosan láttátok az „Út a vadonba” c.filmet- a városi srác aki kivonul a vadonba. Szóval a túlélési fortélyok nélkül a vég tragikus. Igen jó film. Nagy izgalommal várom a jó kis beszámolókat. Kedves Cen ugye a Legyek ura- szerű élményed megosztod itt?
S mi a helyzet a Jack London-túrával és a Zafír-túrával? 🤔 (Bár az első helyszíne nem kifejezetten a vadon volt.)
Basszus, milyen igazad van! Most épp eszembe se jutott, pedig az klasszikus, és nagyon durva bushcraft helyzet volt. | Azt is valahogyan át kellene menteni az archív oldalról 🙂
Bizony. Nagy élvezettel olvastam annakidején!
Szívmegállás közeli helyzetbe kerültem, amikor a màsodik napon elájultál a terepen és egy jóember talált rád, Cen’, amikor már kèt napja egy korty vizet sem ittál, mert nem vittél magaddal.
A csodálatos megmenekülések és megmentők is megérnènek néhány strófàt az életedből, kezdve Indiábal.
Amikor a második(?) napon ájultan találtak rád, Cen’, mert már kèt napja egy korty vizet sem ittál, mert nem vittèl…
Nagyon érdekes ez a téma! Az ember sosem tudhatja, hogy mikor jöhet jól ez a tudás. A szaporodó természeti katasztrófák és a klímaváltozás egyéb veszélyeire tekintettel pedig lehet, hogy a városi túlélőkészségekre is egyre nagyobb szükség lesz. Nagyon para érzés, amikor az ember eltéved, átéltem már ezt erdőben, sötétedés előtt, de szerencsére viszonylag hamar kitaláltunk. Viszont Amerikából nagyon sok olyan esetet hallani, hogy az emberek eltévedtek a nemzeti parkokban, akár erdőben, akár sivatagban, és ott érte őket a végzet. 🙁 Az egyik legszívszorítóbb történet Geraldine Largayé, aki 2013-ban tévedt el, miután letért az Appalachian Trailről egy mosdókörre, és utána nem talált vissza. Kb. csak 400 méterre volt az úttól.
Nagyon sokszor szó szerint méterekre halnak meg emberek a megmenekülés lehetőségétől. A tájékozódás hiánya….az elcsigázott elme összezavarodik….már nem veszi észre a lehetőségeket. A gondolkodás beszűkül, és ott a baj. Bárkivel megtörténhet. Kedvenc színészem Julian Sands profi túrázó volt, elment túrázni egy „semmi különös” területre, nem sivatag, nem magas hegyek….és elő sem került.
Igen, a beszűkült tudatállapot. Tényleg mennyi mindenhez kulcs az elme.. Emlékszem én is a Julian Sandsről szóló hírekre, szegény.
Érdekes sorozat lenne azokról írni, akik eltévedtek…
Igen, nagyon! Hallgattam egy bűnügyi sorozatot a Youtube-on, ott sokszor előkerült ezt a téma. Elővehetjük mi is.
Ha pedig már a sivatag is előkerült: életem egyik legfontosabb olvasmánya Exupéry-től Az ember földje – mindenkinek szívből ajánlom! Ott is vannak durva sivatagi bolyongások. A kis herceget sem gyöngén ihlette a sivatag és a sivatagi magány.
No persze azért a nő buscraftokra is vannak nagyszerű könyvek, pl. Kamilla Lakberg Boszorkány c. krimije, vagy Bányai D. Ilona Boszorkánykör c. könyve,(ennek van folytatása is A vér jogán) ) vagy a mostanában nagyon népszerű ” Ahol a folyami rákok énekelnek” c. könyv (Delia Owens) és a belőle készült film.
Van itthon olyan nő aki úgy él mint e kitűnő összeállítás szerzője Just Smith?
Biztos, hogy van hiszen ha máshol van itt is kell lennie. Én pl nagyon kedvelem „Survival Lily” videóit, ő női bushcrafter – bár nem magyar. De egyébként Just Smith sem él „úgy”, csak képzi magát….:-)
Köszönöm- rákerestem, nagyon bejön a fűből készített mellénye:-))). Bátor hölgy.
Azt hiszem maradok a gyógyító vajákos asszonyok meséinél:-)) meg Baba Jagánál, az okos asszonynál akinek a varázsereje az erdőben lakik.
Működik vajon a cserkészet itthon?
Helyette amikor én voltam gyerek úttörőnek kellett lenni- építettünk az erdőben őrsi tanyát , jó kis bungikat, ami titkos volt .
Baba Yagáról nekem más jut eszembe 🙂 , de van honi cserkészet! Érdekesség Bear Gryllsről, hogy sokáig ő volt a brit főcserkész is! Nyilván a popularitás miatt sok gyereket tudtak így „bevonzani”….
Nos sokan azt gondolják Baba Jagáról Ő a vasorrú bába, pedig nem, az egyik verzió szerint az Ősanya aki mindent tud a női létről a születéstől a halálig. Bear Gryllsről-ről sem hallottam, rákerestem, most sajnálom kicsit, hogy nincs televízióm, elképesztő történetei vannak.
Ez nem brushcraft, de a cikk kapcsán most az is eszembe jutott, hogy mennyire hasznos volna olyan tudás is, amelynek birtokában elő tudnánk állítani magunk is élelmiszereket, amiket most készen vásárolunk. Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor szükség lehet rá.
(A covid felbukkanása is példa erre, amikor százak tanultak meg kenyeret sütni.)
Velem történt meg pár héttel ezelőtt, hogy az éppen akkor kinyitott tejes dobozban aludttejet találtam. No, most mit csináljak? Öntsem ki, úgy, ahogy van? (Ez elveim ellen való.) Vagy próbáljak meg túrót csinálni belőle? Sosem csináltam még, de gyerekkoromban számtalanszor láttam, hogy a nagymamám hogyan készíti.
Megkóstoltam az aludttejet: nem volt keserű, jó íze volt. S itt el is dőlt a dolog. Végül is akkor is kidobhatom, ha nem járok sikerrel!
Próbáltam felidézni, hogy mire is emlékszem, mit csinált a nagymamám gyerekkoromban, s a végén az 1 liter tejből lett 20 dkg túróm, majd abból finom kőrözöttem. 🙂
Igaz, ezt a helyzetet nem a szükség szülte, de roppant büszke voltam magamra!
És, ha ezt Cen’ egész életre szóló vadonbéli „túrájára” vonatkoztatjuk, az életre – halálra játszó vadon-mentést nézzük, úgy vélem, nagyon is jókor jött Just Smith fönti cikke, hiszen Cen’ esetében is arról van szó: túl kellene élnie ezt a mindenre elszánt harcot. Vedd magadra, Cen’, és fontold meg. Tudd, mikor kell erről a túráról visszafordulnod, vagy lazítani a gyeplőn, hogy elbírd az iramot, és TÚLÉLD.
Mit érsz vele, ha feláldozod az egészséged, és magad? Nélküled marad a vadon… és olvasóid is magukra maradnak. Üdvözlettel: Teréz anya 🙂 És láss csodát, most realizálom, hogy a teljes nevem tényleg: Marsovszki Viktória Terézia 🙂 Aztaaa!
Bear Grylls mint sportember megsüvegelhető, de a filmjei az első pillanattól idegesítettek. 🙁 Azt hiszem, írok majd róla. Kevesen hoztak össze annyi kamut (és hülyeséget) a televíziózásban, mint „Tejbegríz”.
Hoppá- akkor nem annyira szép és igaz mint amit a wikipedia is mond.
Jelentős része nagy szélhámosság – írok róla, de nem én vagyok az egyetlen, aki kiszúrta már. 🙂
Terveim között szerepel a cikksorozatban írni a hatásvadász, rossz ötletekről – főleg Bear Grylls okán – hisz valóban rengeteg butaságot tesz a filmjeiben, és nem lehet szó nélkül elmenni mellette. De! Válasszuk szét, hiszen aki SAS katona volt – ahonnan a legjelentősebb túlélési könyv is származik, az tudja a dolgokat! Másrészt sajnos a népszerűség miatt – lehet, hogy szponzori, rendezői utasításra – rengeteg felesleges sőt veszélyes dolgot csinál amit túlélsi helyzetben soha nem csinálunk. Gondolom féltek, hogy beleölnek egy csomó pénzt és nem jön vissza, ezért etettek vele mindent ami élt-holt, és mozgott – nem mozgott már, meg belevitték irracionális dolgokba, hogy csak egy példát említsek: tavakon átkelésbe amire semmi szükség nem volt ellenben életveszélyes, egy amúgy is életveszélyes helyzetben ahol a rizikót csökkenteni kell, nem növelni! Szóval szándékozom ezt kifejteni bővebben rengeteg példával de a végére szeretném hagyni. Összegzésképp azt kell látni, hogy ő egy kitűnő szakember – nem is lehet másképp, aki kibírta az SAS-t az nem kókler – aki a népszerűség oltárán a percnyi hírnévért feláldozta a saját hitelességének jó részét.
Engem nem tudna belevinni senki ilyen baromságokba. Lehet, hogy ő katona – én meg gyermekkorom óta a „vadonban” járok-élek. Mint katona, nem kókler, ez igaz. Mint tévés és ismeretterjesztő fazon, nagyon is kókler. Ripacs a vadonban. 🙂
Mivel a Wikipédiát bárki szerkesztheti, bárki beleírhat bármit, ezért az ott olvasottakat nem szabad szentírásnak venni! Érdemes máshonnan is tájékozódni.