Havazás, ónos eső, visszatér a tél

havazás ónos eső

Havazás, ónos eső, visszatér a tél


Ónos eső veszélye miatt szerdára másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna vármegye területére a HungaroMet. Veszélyjelzésükben azt írták, szerdán reggel délnyugat felől egy melegfronti csapadékzóna érkezik, amelyből délutánig a Dunántúlon, majd este, késő este már főként a középső országrészben és az Alföld déli részén várható csapadék.

Az északi részeken végig hószállingózás, gyenge havazás lehet a jellemző, de egy centiméternél kisebb mennyiség valószínű. Délebbre a kezdeti havazást délnyugat felől fagyott eső, ónos eső, majd a nap második felében eső válthatja fel.

A Dunántúl középső és déli részein a kezdeti havazásból akár három centiméteres hóréteg is összejöhet. Kiemelten a Dél-Dunántúl déli felén szerdán napközben egyre inkább ónos esőbe válthat a csapadék, és akár vastagabb jégréteg is kialakulhat. Estétől az Alföld délnyugati része, főként Bács-Kiskun vármegye térsége is érintett lehet a jelentősebb ónos csapadéktól.

A csapadékzóna csütörtökre virradóra északkelet felé terjed, és az ország északkeleti felén is kisebb havazás kezdődhet, míg délen ónos eső, eső lehet már a fő csapadékforma, nyugaton szűnik a csapadék. A meteorológiai szolgálat ezért szerdára a négy vármegye területére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki, többórás ónos eső várható, amelynek mennyisége meghaladhatja az egy milliméternyit. Csongrád-Csanád, Fejér, Veszprém, Zala vármegye területére pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben gyenge ónos eső veszélye miatt.

Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több időjárás

1 hozzászólás

  1. Ez nem jó hír- nagyon várom a kikeletet. Csontig hatol a köd, a nyirkos hideg. A hétvégi túráimhoz sincs kedvem, annyira be kell öltözni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük