Új, mesterséges tengeri élőhely készült Szlovéniában

Piran Szlovénia tenger élőhely

Új, mesterséges tengeri élőhely készült Szlovéniában


A tengeri élőlények menedékeként szolgáló élőhelyet telepített a Secovlje-öbölbe a YouSea civil szervezet. Az első ilyen víz alatti építményt másfél évvel ezelőtt helyezték el, és azóta már számos kagyló-, hal- és rákfaj lakta be. A halak mennyisége még magukat a biológusokat is meglepte.

„Hihetetlen, hogy mennyi hal marad az első szerkezet közelében és táplálkozik belőle, pedig nem ez volt az elsődleges célunk” – mondta Irena Fonda, a YouSea biológusa.

Az új szerkezet a Cladocora nevet kapta egy veszélyeztetett kőkorall után. A kutatók abban reménykednek, hogy ez a faj is látható lesz majd az új lakók között. Az élőhely betonból és fémhálóból épült, nyílásai biztosítják a víz áramlását, ugyanakkor védelmet nyújtanak a nagyobb ragadozókkal szemben. A tengerfenékre búvárok és speciális emelőszerkezet segítségével süllyesztették le.

Az előző építmény

A két mesterséges élőhely kiegészíti egymást,

és várhatóan még több tengeri élőlényt vonz majd. A rajtuk megtelepedő fajok hozzájárulhatnak a környező élőhelyek újranépesítéséhez is, illetve hosszabb távon a fenntartható akvakultúra és halászat fejlődéséhez.

A szerkezetek mellett nagy sonkakagylókat (Pinna nobilis) ábrázoló szobrokat is elhelyeztek, amelyeket korábban a Monfort galériában állítottak ki. A környezetbarát anyagból készült alkotások a tengerfenéken újabb felületet biztosítanak a tengeri élőlényeknek, miközben felhívják a figyelmet e veszélyeztetett faj megőrzésének fontosságára is. A YouSea a jövőben további mesterséges élőhelyek telepítését tervezi.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több tenger

2 hozzászólás

  1. Ilyen elkelne a Balatonban is, a teteje meg, ha kikandikál, lehetne sirály- és csérsziget 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük