Mennyit költünk karácsonyi ajándékra?

karácsonyi ajándék mennyit költünk karácsonyi ajándékra

Mennyit költünk karácsonyi ajándékra?


Az idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly. Ez átlagosan 75 ezer forintot jelent a Yettel országos reprezentatív kutatása szerint. A válaszadók fele már elkezdte vagy novemberben tervezi az ajándékvásárlást, harmaduk pedig december első felére időzíti.

A kutatás szerint megtört az elmúlt öt évet jellemző növekedés. A válaszadók átlagosan 75 ezer forintot terveznek költeni a családjuk ajándékaira. Ez az összeg reálértéken elmarad a tavalyi 77 ezer forinttól. Csökkent a nagyobb költést tervezők aránya, emellett a családok 45 százaléka 50 ezer forint alatti kiadást tervez, és mindössze tízből két válaszadó lépi át a 100 ezer forintos összeget.

Csökkent a megajándékozni tervezett személyek átlagos száma is: a tavalyi 5,8-ről 5,4-re. A válaszok alapján a 30 év alattiak és a nők több személyt ajándékoznak meg, mint az idősebbek vagy a férfiak. A válaszadók leggyakrabban a párjukat vagy házastársukat lepik meg (59 százalék), ezt követik a gyerekek (55 százalék) és a szülők (48 százalék). A tavalyi eredményekhez képest az idén kevesebben adnak ajándékot a távolabbi rokonoknak, viszont az ünneplők ötöde a barátait is tervezi meglepni.

A legnépszerűbb termékkategóriák nem változtak az előző évekhez képest. A legtöbben továbbra is ruhát vásárolna (46 százalék), de szintén sokan adnak játékokat (39 százalék) és elektronikai cikket (34 százalék).

A kutatás 1000 fő megkérdezésével zajlott októberrben, a minta reprezentatív a 18-69 éves magyar lakosságra nem, életkor, régió és településtípus szerint.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több karácsony

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Csak óvatosan az illatokkal!

Nem szabad túlzásba vinni az illatosítók használatát, mivel az azokból felszabaduló anyagok és égéstermékek felesleges terhet rónak az emberi szervezetre…Tovább

Ennyire volt meleg az idei karácsony

A szokásoshoz képest mindenütt minimum hat, de volt, ahol tizenöt fokkal is többet mutattak a hőmérők kedden. A legmelegebb Baján volt, ahol tizenhét fokot regisztráltak…Tovább


1 hozzászólás

  1. Megegyeztünk a testvéreimmel, hogy az idén csak az aprónép kap ajándékot. 4 fogadott unokám van, kizárólag olyasmit kapnak ami a tanulásukat, meg a sportolásukat segíti – a szülőknek megy számlára. A gyerkőcök a fa alatt találnak valami olyan gyümölcsöt amit szeretnek, vagy színest, vagy egy érdekes könyvet, de csináltunk már olyant, hogy biogazdaságból vásároltunk különlegességeket és egy óriási kosárban oda raktuk a fa alá, ahonnan mindenki kedvére választott belőle. Én minden évben mindenkinek adok valamit. Nekem is a gyerekeim az elsők , de ahol a Szentestét töltjük, ott mégiscsak adok mindenkinek valamit -apróságokra gondoljatok. Sokan vagyunk 10 alatt sosincs a létszám, a legjobb az egészben az együtt megfőzött étel :-)))aztán van, hogy első, vagy második nap utazom azokhoz akik nem voltak velünk. Szóval ha összeadnám – a felmérésből nagyon kilógnék, s akkor még nem is számoltam bele az idős elhagyott pártfogoltjaim.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük