Melyik a magyarok kedvenc édessége?
A hazai édesiparnak mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
A szervezet szerint a tavalyi év nyertese az eladott mennyiség alapján a jégkrém volt, amelyből 10 százalékkal több fogyott az előző évinél, míg cukorkából 4, chipsből pedig 6 százalékkal több fogyott. Minden más kategória eladása csökkent, a táblás csokoládéké például 8 százalékkal, a desszerteké 5, míg a kekszeké 2 százalékkal.
A stagnáló mennyiség mellett a forgalom értéke mintegy 7 százalékkal nőtt tavaly, míg a számos árfelhajtó hatás ellenére az édességek átlagos áremelkedése lényegében nem tért el az élelmiszerárak KSH által mért 6 százalékos szintjétől.
A szervezet szerint összességében nem mondunk le az édességekről, és ez különösen megmutatkozik az ünnepi időszakokban. Húsvétkor például az édességeladások jellemzően 15-20 százalékkal emelkednek az év többi részéhez képest.
A drágulás évek óta folyamatos, ezért a fogyasztók egyre inkább az ár-érték arányt helyezik előtérbe, egyre tudatosabban választva a saját márkás vagy a kedvezőbb árkategóriájú, de jó minőségű termékeket.
Szinte biztosra vehető, hogy a húsvéti szezonban drágábbak a csokoládék, cukorkák és más ünnepi édességek a tavalyinál. A gyártók igyekeznek a drágulást kezelhető szinten tartani, de a termelési költségek jelentős növekedését nem tudják teljesen „lenyelni”.
A Magyar Édességgyártók Szövetsége az idei évre a szektorban stabil, de továbbra is kihívásokkal teli időszakot vár, további nyersanyag- és energiaár-ingadozásokra, valamint munkaerőköltség- és logisztikai díjnövekedésre számít.
Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több édesség









































Ez érdekes. Sosem gondoltam volna, hogy a jégkrém lesz a győztes. Van màr egy éve is, hogy vettem – vega jégkrémet, nagyon finom . Most vetrem az ünnepre zacskòs csokitojàst, az asztalra a kosàrba a hìmes tojàsok közé, pocsék ìze van. Az Aldiban kaphatò „rumcocos” viszont nagy sikert aratott😍Sütemény nincs, hàzi kovàszos kalàcs viszont igen.
Kovászos kalács? De kíváncsi vagyok, hogy milyen íze lehet. Édes-savanykás?
Sòs inkàbb kicsit, hòfehér a belseje , sűrű, szòval van benbe anyag és egy picit sem szàrad, pedig csütörtök reggeli sütés( nem én) egy közeli falusi pékségből. Szòval isteni.
A jégkrém- és a keksz fogyasztáshoz én is hozzájárultam! 🙂 Cukorkát sosem veszek – legfeljebb a gyerekeknek gumicukrot ajándékba.
Ahogy hallom, a jó cukrászsütemények brutálisan drágák lettek. Ez sem érint engem, mert sütni szoktam. Most pl. ausztrál répatortát – ezúttal nem kerek, hanem szögletes nálam 🙂 -, amit holnap ajándékba viszek a húsvéti ebédhez.
Mmm, ez az ausztrál répatorta is jól hangzik! Vajon mitől ausztrál?
Fogalmam sincs. A neten találtam a receptet. Megtalálható ugyanez ausztrál répás süti néven is, mert nem igazán torta, inkább krémmel megkent süti.
Talán Ausztráliában evett valaki ilyet, és onnan hozta a receptet.
Tavaly sokáig akciós volt a Carte D’or jégkrém több helyen, a dió jégkrém isteni vajas-diós piskótával, nagy sikere volt.
Vajas-diós piskóta, nyami, jobbnál jobb sütiket csináltok! 🙂
Mi nagyon kalácsosak vagyunk, mindenféle töltelékkel sütöm, de a legnagyobb kedvenc a sós-édes krumplis-túrós lepény. Persze nyáron a fagylalt az kimaradhatatlan. Amikor még dolgoztunk, jártuk a fél országot, minden vidéken volt kedvenc fagyizónk. Dabason, Kecskeméten, Gödöllőn, és Szolnkon is, és még pár helyen. Akkor még nem volt sztár a sós karamell, de mostanában az a család kedvence.
Sosem hallottam még ilyen lepényről, elég izgalmasnak hangzik az ízvilág. 🙂 Hogy csinálod?
Kell készíteni egy kelt alapot, amivel bélelem a tepsit. Egy sima kalács alap, (50 dkg liszt, 10 dkg vaj, csipetnyi só, 2 tojás sárgája, 6-8 dkg cukor 2 dkg élesztő és kb 2,5 dl tej.) Ez két közepes tepsis adag. Persze hagyományos módon kétszer kell keleszteni, 2. a tepsin kelesztés.
A legegyszerűbb egy hagyományos krumlplipürét kikeverni 1 kg krumpliból, (a kész főtt krumpli legyen 1 kg) , sok vajjal, ehhez adni 1 kg túrót, majd sózni, ízlés szerint cukrozni. Alaposan össze kell keverni és ráteríteni a tepsikben a kelt alapra. Ennek a tetejére 6-7 dl tejfölben elkeverni 4 tojást, pici sót és 6 e.kanál cukrot. Ezt a keveréket a túrós töltelék tetejére locsolni, szétkenni. 180 fokon 40 percet sütni, amíg a tetején a tejföl szép piros nem lesz. Jó étvágyat!
Köszi! Nagyon érdekes recept, van munka vele, de kipróbálom majd, jövő húsvétig gyűjtöm az erőt. 🙂
Amiòta van sòs karamellàs tej, csak azt veszem a kvmba, òriàsi talàlmàny.
Van sós karamellás tej? 😀 Melyik márka?