Méhlegelő vetése | Mézelő zónák áznak már az éjjeli záporban!
Minap még úgy gondoltam, sőt: többször is úgy gondoltam, több napon is, hogy a víztestek létrehozása 25 év után épp elég nagy kaland, épp elég izgalom, épp elég kövér feladat ahhoz, hogy elég legyen, és se időm, se erőm ne maradjon 2025 tavaszán a mézelő zónákra. Szerényen, de azért haladtunk az utóbbi években a virágos növényvilág fejlesztésével is (új fajként vannak már kankalinok, sáfrányok, nárciszok…), nem oly nagy baleset, ha akad egy év, amikor a virágokért nemigen teszünk semmit. Korábbi telepítéseink jelentős része amúgy is megteszi a hatását immár minden vegetációs időszakban. Nagyságrendekkel nagyobb területeken tenyészik a réti here, a fehér here, a komlós lucerna, s ezek már akkor is szépen terjednek, ha nem csinálunk semmit. Ezek mind-mind a rovarok számára fontos és tömeges mézelő fajok.
Az okosan megtervezett kaszálások révén
pedig olyan fajok állománya többszöröződött meg 2020 és 2024 között, amelyeket nem tudtunk vetni. Ilyen például a varfű a Hospoda területén. Mindennek hatását legerősebben épp 2024 nyarán láttuk, amikor a nappali lepkefauna erősen kezdett hasonlítani az erdős-sztyepp társulások lepkefaunájára; tömegessé vált a sakktáblalepke és végre megjelent a hatfoltos csüngőlepke is.
Olyan szép és látványos mézelő zónákra azonban telepítés nélkül nem számíthatunk, mint amilyen virágözön várt ránk 2023 tavaszán. Szóval, gondoltam: a Nagypatak revitalizációja, a Kisberek teljes átalakítása, a tavak „szakmányban gyártása” épp elég öröm, kaland és feladat, a mézelő zónákra nem szabad rágörcsölni az idén, azért sem, mert a kutatásokat is fokozom, az új vizeket minden korábbinál szorosabb megfigyelés alatt kell tartanunk, s ha eddig nem is tűnt volna úgy, hogy kutatóintézet vagyunk, 2025 nyarán – ha minden igaz –, gyakran támadhat a külső szemlélőnek az a benyomása, hogy egy egész kutatóintézet munkálkodik a birtok 11 hektáros területének teljes ökológiai rehabilitációján és mélységi feltárásán.
És akkor nem szóltam arról, hogy miután már csak pár lépés választ el az új regény befejezésétől és kiadásától, nem hagyhatom veszni a regényírói feladatokat sem.
Mi kell még?
De be kell vallanom, hogy már amikor a Kisberekben megkezdődtek a munkák, tervezgetni kezdtem, hogy a medrekből kiszedett földet hol és hogyan helyezzük el a legpraktikusabb és legökológikusabb módon, és akkor felmerült bennem rögtön egy lehetséges mézelő zóna ötlete. Legeredményesebben ugyanis ott vethetünk, ahol a talajt megbolygattuk. Nálunk épp azért akadnak időnként igen szerény vetéseredmények, mert a talaj bolygatását semmilyen formában nem pártoljuk. Felülvetésekkel dolgozunk, így szinte csoda, hogy voltak már vadul virágzó mézelő zónáink.
Most azonban az új víztestek miatt számos helyen támadtak „sebek” a talajon, annyi talajbolygatás zajlott, amennyi soha korábban. Ezeket a sebeket gyógyíthatnánk – ha már vannak – akár mézelő zónákkal is. Például a Kisberekben, ha a kiszedett földből sáncokat rakunk az akácos lábánál, a munka végeztével bevethetnénk gazdagon mézelő fajokkal, és mivel ott aztán könnyű a földbe bedolgozni a magokat, talán soha nem látott mézelő zóna jöhetne létre.
Ma pedig, miután szártépőztük a teljes patakpartot,
és a patakparti sétány egészen rendezett lett, és sok helyen a kopár földig kitisztította a gép, réadásul mindezt esőben, ráeszméltem: eszményiek a feltételek a mézelő zónák telepítéséhez. Azért is, mert másnapra jelentős csapadékot ígért a meteorológia, vagyis olyan eső jön, ami aztán ezeken a kopár helyeken az apró magokat bemossa, beveri a talajba, a résekbe, a repedésekbe, a csomók, a gyökerek alá és közé, ahol a mag jól csírázhat, és nagyobb arányban maradhat életben.
Miután tegnap éjjel mindössze két órát tudtam aludni, a szártépőzés befejezése után lefeküdtem, de mondani se kell már: nem tudtam aludni. A közelgő eső járt a fejemben. A mézelő zónák telepítéséhez ideális állapotok és idő. Addig-addig forgott ezen az agyam, mígnem egyszer csak felpattantam és elrohantam a városba magokat venni.
Mert hiszen mitől is lehetne szebb és ökológiai szempontból pezsgőbb a Nagypatak partja, ha nem attól, hogy magasan áll benne a víz, a szomszédságában nedvesen tocsog a mocsárrét, a partját kísérő rövid füvű sétány pedig tele van virággal?
Jó pár mézelő faj magjából volt még tartalékom is, de vettem bőven újat is (bár nem annyit amennyit szerettem volna, vagy amennyi üdvös lenne, mert hiszen a mézelő fajok vetőmagját aranyárban mérik), és a nap végén nekiálltam mégis 2025 mézelő zónáinak megtelepítéséhez.
Három fajt vetettem:
- Repcét (ezt egyébként rendesen ősszel kellene),
- bíborherét
- és fehér herét.
A repcével még sosem értünk el nagy sikert, amikor jó volt a kelés, amikor hatalmas területen tömegesen fejlődtek a palánták, nem sokkal később valami penész vitte el szinte a teljes állományt. Ilyesmi ellen mi nemigen tudunk védekezni, hisz a terület 25 éve vegyszermentes. Itt sosem volt permetezés és nem is lesz. De nem adjuk fel, mert a repce vadnak, madárnak, és rovarvilágnak is remek növény, és látjuk, hogy amúgy a legképtelenebb helyeken tömegesen virít elszórt magokból, autópályák mentén, pályaudvarokon, rámpákon. Bízunk benne tehát, hogy egyszer beletalálunk majd valamibe, és lesznek még repcés éveink is.
A másik két faj roppant hálás.
Ha kopár, itt-ott fellazult talaj felszínére vetjük esős, nedves időben, jól csíráznak, és meg is maradnak. Akár szinte összefüggő állományokat is lehet kapni tőlük anélkül, hogy akár csak gereblyével vagy bármi mással a talajt lazítgatnánk. A bíborhere egynyári növény, így a következő évben csak ott van ismét, ahol hagyjuk a magvait megérlelni. A bíborhere-állományok tehát a második évben még virágozhatnak, de a harmadik évre már nem maradnak meg, ha nincs újabb felülvetés.
Ellenben a fehér here
nemcsak könnyen szökken szárba, és könnyen hoz tömegesen virágot, hanem aztán terjed is, és miután betelepítettük, nincs vele gondunk. Pár éve az Angolkerten kívül még csak mutatóban akadt pár helyen, ma már jelentős foltokat találunk telepítése nyomán a birtok számos részén. A fehér here lehet az egyik faj a Nagypatakot kísérő gyepes sétányon, ami a rovarvilágot kényeztetheti. A fehér here ráadásul remekül bírja a nyírást-kaszálást is.
Mindhárom fajból viszonylag nagy területeket vetettem 2025.03.14-én, az alkonyat előtti egy órában.
Este 22 óra felé pedig, ahogyan azt ígérték, valóban eleredt az eső. Ami most egyrészt késlelteti, hogy a Nagypatakon meg a Kisberekben folytassuk a munkákat, de ami egyúttal azt is jelenti, hogy már mézelő zónák áznak a ma éjjeli záporokban.
És ez nemcsak jó érzés, de ez áldás lesz majd
egykét hónap múlva a teljes rovarvilágnak, főként a beporzóknak, a méheknek, és a lepkéinknek. Szóval, most már kimondhatjuk: a mézelő zónák telepítése sem marad el az idén. Hamarosan egy teljes fajlistával érkezünk, ami több mint 100 mézelő növényfajt tartalmaz. Ezek as fajok kerülnek vetésre 2025-ben. Addig is köszönet mindenkinek, s maradjatok ebben a forradalmi tavaszban továbbra is velünk!
Borítókép: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Az ember nem tud mást mondani, mint azt, hogy fantasztikus, miközben olvastam és haladtam a cikkben tudtam, hogy eljut a történet odáig, hogy elmész magot venni:-)))) Nem is Te lennél, ha bármit kihagynál ami munka közben új feladatként, vagy nem tervezett feladatként adódik. Kívánom , hogy minden elvetett szem mag szárba szökkenjen.
Nem felejtem el, hogy milyen szépséges volt a bíborhere, drukkolok, hogy idén is cspdásak legyenek a mézelő zónáid!