Most tényleg, meddig tart még a hőhullám?
A HungaroMet nem hozott jó híreket, mert a legfrissebb előrejelzéseik alapján legalább még egy hétig eltart a hőhullám, ebben az időszakban pedig napról-napra nagyobb területen emelkedhet 40 fok közelébe vagy a fölé a hőmérséklet a délutáni órákban.
Túlnyomóan napos, csapadékmentes idő valószínű, de a hétvégén és hétfőn az északi határ mentén esetleg egy-egy rövid életű csapadékgóc kialakulhat/besodródhat. A jövő hét második felében szintén egy-egy helyen esetleg hőzivatar is kipattanhat.
Ráadásul az éjszakák sem lesznek frissítőek. Egyre nagyobb területen marad 20 fok fölött a minimum, sőt, a nagyobb városokban, a hegyvidéki tájakon és a vízpartokon egyre inkább 25 fok fölötti minimumok várhatóak.
A legfrissebb középtávú előrejelzés alapján a hőség augusztus 8-áig, 9-éig is kitarthat. A HungaroMet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az elmúlt napok trendje szerint a hőség mérséklődése lassanként tolódik a középtávú prognózisokban. Vagyis a modellekben a felfrissülés napról-napra mindig a kilencedik nap körül érkezik. Ezért fontos a „legalább” szó a poszt elején, mint írják…
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több időjárás










































Hőzivatar- milyen érdekes új szó, azt jelenti a hőségben lesz zivatar? Hózivatarnak olvastam:-)))
Kèt napja várok az igért Centauri- gyöngyszemekre!
Ebben az egyre apokaliptikusabbá váló helyzetben szeretnék Centaurit olvasni, amig van áram!🙏
Ugye nem nagy kérés?🙂
Ma hoztam egy hosszú esszét! 🙂 Hogy gyöngyszem-e, azt nem tudom, de a szívlapát-kisfontos vonalon rég nem érkezett semmi. Ma viszont igen.
A jègkármérséklési rendszerekre gondolsz? Köszi.
Talán megbocsátható, ha az ember olyan speciális irodalomra vágyik, mint ami te vagy.
Kénytelen leszek keresgélni a több tíz olvasatlan kötet között, ami arra vár, hogy olvassam.
Bocs’ a felvetésért, jó reggelt és szép hétvégét!🌧🌧🌧🌧
Pont ezt gondoltam én is- a bezártságot sokkal jobban lehet viselni egy jó ki novellával. Totál környezetvédelmi magazin lett a Cenweb- ami nagyszerű- de mi régiolvasók el voltunk anno kényeztetve Centauri írásaival. Csak be ne tartsa azt, hogy itthon többet nem publikál.