Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Veszprém vármegye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délelőtt. Az érintett térségben a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, és a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Az előrejelzés szerint kedden a délelőtti óráktól egy nyugat felől érkező hidegfront mentén zivatarokra kell számítani, előbb a Dunántúlon, majd fokozatosan keletebbre is.
Főként a Dunántúl és az Alföld déli részén a zivatarokat óránkénti hetven-nyolcvan kilométer/órás széllökések kísérhetik, de itt egy-egy heves zivatar is előfordulhat óránkénti kilencven/száz kilométeres lökésekkel, jégesővel, illetve rövid idő alatt lehulló nagy csapadékkal.
Az ismétlődő záporos csapadékból a délnyugati területeken néhol húsz-harminc milliméter is összegyűlhet a nap folyamán. Késő estére várhatóan megszűnik a zivatartevékenység az országban.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket vigyék fedett helyre, és ne parkoljanak fák alá. Azt kérik, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
![](https://centauriweb.hu/wp-content/uploads/2023/10/adomany-9-683x1024.jpg)
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’
még több időjárás
még több hír