Magyarország csodálatos szalonkái, szalonkaféléi
Bár a legtöbben úgy gondolják, hogy a „szalonka” egy faj, ezzel szemben Magyarországon is négy fajjal találkozhatunk (bár kettővel csak ritkán). A szalonkák roppant érdekes madarak. Igaz, minden madár az, csakhogy a szalonkák valóban kiemelkednek a mezőnyből. Valljuk be, nem tudunk minden fajról ugyanannyi érdekességet mondani. A külcsín meg persze ízlés dolga, mégis megkockáztathatjuk azt a kijelentést is, hogy nem minden madár szép vagy jellegzetes küllemű. A szalonkák, ha nem is kimondottan gyönyörűek – bár én például annak látom őket –, mindenesetre izgalmas megjelenésű madarak, és életmódjukban sem tartoznak az „unalmas fajok” közé.
Rendszertanilag a lilealkatúak (Charadriiformes) népes csoportjába soroljuk őket,
az egyszerűség kedvéért nevezzük magyarul ezt a csoportot partimadaraknak. Terepmadarászok és madárgyűrűzők gyakran mondják ezeket a madarakat „limikóláknak” (Limicola). Erre a fajokban gazdag csoportra jellemző – amint arra a magyar csoportnév is utal –, hogy a parti övezetben, a sekély vizű területeken élnek. Tavak és folyók partvonalait, zátonyait népesítik be, tengerpartokat, sekély mocsarakat és lápokat. A partimadarak fajainak százai egy viszonylag speciális ökológia fülkére (niche) specializálódott: a vizes felületek, iszapok, fövenyek táplálékbázisára, az ezeket a felületeket borító sekély víztől az iszapréteg mélyéig.
Minthogy igen nehéz lenne egyszerre hasznosítani hatékonyan mondjuk az iszap felszínén vagy a sekély vízben élő organizmusokat, ugyanakkor pedig az iszap mélyén élő puhatestűeket, ezért e csoport fajai látványosan specializálódtak a különböző rétegek szondázására és kiaknázására.
Az egyik szélsőséges megoldás például a gulipán,
amely hajlott, vékony csőrével a sekély víz planktonszervezeteit tudja ügyesen kiszűrni, de ez a csőr tökéletesen alkalmatlan az iszap mélyrétegeinek vizsgálatára. Arra ott van – és máris a szalonkákhoz érkeztünk – a szalonkák egyenes, erős, hosszú csőre. A két véglet és két stratégia között számos fajt találunk, számos csőrformával és csőrmérettel. Mintha az evolúció egy viszonylag szűk élőhely felosztását a végletekig finomította volna. Valójában is ez történt, persze, rögtön felvetődik a kérdés: mi értelme egy vertikálisan ennyire szűk élőhelyre ilyen mértékű specializációt létrehozni?
Erre valószínűleg az a magyarázat, hogy bár ezek a vizes élőhelyek, a parti övezet, az a körülbelül 15-20 centiméteres intervallum, amit a sekély víz, illetve az iszap alkot, bár magasságában jóval soványabb niche, mint mondjuk az akár 100 méter magas fákat is tartalmazó erdők, ugyanakkor horizontálisan, kiterjedésében hatalmas élőhelyről beszélünk, amely jelen van a magas északi tundráktól a mérsékeltövi mocsarakon át a trópusi folyók és tavak vidékéig – a tengerek és óceánok végeláthatatlan partvonaláról nem is szólva!
Épp ezért a partimadarak hatalmas tömegei élnek a tundra övben,
ahol pocsolyákból, sekély vizekből a legtöbbet találni a világon. Ezek a messzi északon fészkelő partimadártömegek aztán vonuláson gyakran felhőkben jelennek meg a déli területeken, így Magyarországon is. Sok tengerparton valóban felhőkbe verődhetnek össze, így például a Watt-tenger árapály-övében, Hollandiában. Utóbbi helyen nekem is volt szerencsém akkora tömegben látni partimadarakat, hogy már csak milliókban becsülhettük a létszámukat.
A partimadarak a laikusok számára arról is nevezetesek, hogy sok közöttük a nehezen határozható faj. Ebbe a csoportba tartoznak a cankók, partfutók, lilék, godák, pólingok, víztaposók… és persze a szalonkák is. Szomorú érdekességként említem, hogy a partimadarak közé tartozott az egykor Magyarországon gyakori, újabban viszont már hivatalosan is kihaltnak nyilvánított vékonycsőrű póling (Numenius tenuirostris).
Szalonkák / szalonkafélék
A partimadarak nemcsak csőrük hosszában (alkatában) specializálódtak az iszapzóna átvizsgálására, és „kaptak” hosszú vagy rövid, vaskos vagy filigrán csőrt az evolúciótól. Lábhosszuk és lábalkatuk is egy-egy szűkebb élőhelyhez alkalmazkodott. A gulipán lába például, aki még sekély vízből szűri táplálékát, hosszabb lábat kapott. S még nála is hosszabb, szinte bizarrul hosszú lábat a gólyatöcs (Himantopus himantopus). Az olyan fajok, melyek jellemző mód nem a vízben állva táplálkoznak, és csak az iszap felületét pásztázzák, rövid lábat és rövid csőrt kaptak. Akad olyan csoport is, amely a sekély vízzel borított területeken nem a vizet, hanem a vízréteg alatti iszapot szondázza, ezért a lábuk is hosszú (hogy a vízben is gázolhassanak), és a csőrük is (hogy a víz alatti medret is szurkálhassák). Ilyen partimadarak a godák.
A szalonkák felemás partimadarak ebből a szempontból. Inkább iszapra, rendkívül sekély, alig pár centis vízre, parti övezetre „tervezték őket”, ezért a lábuk rövid. Ott viszont az iszap mélységi kutatásából kell megélniük, ezért a csőrük a leghosszabbak közé tartozik. Hosszú, egyenes és erős, így az iszap mélyebb rétegeinek kutatására is alkalmas. Ezen belül az egyes szalonkák ugyanennek a megoldásnak kisebb-nagyobb verziói amennyiben termetük változó, és csőrük hossza is.
A világon 38 szalonkafajt találunk (6 faj már a szalonkák közül is kihalt). Európában négy szalonkafaj él, Magyarországon is ezt a négy fajt láthatjuk. Szerencsére ebből a négy fajból egyik sem ritkult meg annyira, hogy szintén a kihalás fenyegetné. Bár például az erdei szalonka (Scolopax rusticola) és a sárszalonka (Gallinago gallinago) állománya jelentősen csökkent.
Erdei szalonka (Scolopax rusticola)
A négy fajból a legnagyobb termetű, az erdei szalonka kilóg a sorból több szempontból is. Egyrészt talán ez a faj a legismertebb, mivel sokáig kultikus vadászmadár volt. Ma is vadásszák Magyarországon – sajnos –, ami miatt a természetvédelem és a vadászlobbi között újra és újra fellobbannak a viták. Mivel az erdei szalonka vonuláson is ritkább lett, ritka fészkelőnk is, indokolt volna védetté nyilvánítani.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a legtöbb hazai tájon már nem divat a szalonkavadászat. Azért sem, mert nemigen akad erdei szalonka. A régi szalonkahúzásoknak már csak az emléke maradt. Ennek ellenére a vadászat miatt talán még mindig a legismertebb faj nálunk, holott nehezebb látni, mint a másik gyakori szalonkafajt, a sárszalonkát.
Mérete és fejmintázata miatt könnyű megismerni. Élőhelye is egészen más, mint a másik három szalonkafajé. Az erdei szalonka – nem igazán meglepő módon – az erdőket kedveli, elsősorban a nedves erőket, de felbukkanhat időnként akár száraz, homoki erdőkben is. (Itt a rezervátumunkban én is találkoztam vele a völgyben a nedves égerláperdő szélében, de láttam a száraz domboldalban is az Őskökényesben is.)
Rejtőzködő faj, ezért azt is nehéz megmondani, hogy mennyire fogyatkozott meg. Az biztosnak tűnik, hogy körülbelül 1950-ig kis számban, de szinte minden hazai erdőben fészkelt. Újabban viszont a visszaszorult. Fészkelőállományáról nem voltak megbízható adatok, ma is bizonytalanok a becslések. A legfrissebb adatok szerint 50-100 pár fészkelhet. Ez rendkívül kevés. Vonuláson főként márciusban látni nedves, zárt erdők környékén, ősszel október-novemberben, de akkor jóval kisebb számban. Vadászata is tavasszal dívik. Időnként akadnak áttelelő példányok. Itt a rezervátumunkban is akadt olyan év, amikor áttelelt.
Sárszalonkák
Szemben az erdei szalonkával a másik három faj rendkívül erősen kötődik a vízhez. Ezek a sárszalonkák. Sok élőhelytípusban felbukkanhatnak, ahol víz van. Jellemzően a lecsapolt halastavak medrében, mocsárréteken. Bár a három faj közül csak a „közönséges” sárszalonka (Gallinago gallinago) gyakori, mindhárom faj felbukkanhat egészen apró vizeknél is. Sárszalonkát gyakran látni akár keréknyomokban összegyűlt vizeknél, nagyobb belvizeken. A ritka kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) talán még a sárszalonkánál is kevésbé válogatós. Néha vizes árkokban találják meg, gödrökben, pocsolyák szegélyében. Talán a harmadik faj, a nagy sárszalonka (Gallinago media) ragaszkodik a leginkább a jelentősebb mocsári területekhez. A három fajból csak a sárszalonka fészkel nálunk, a másik két faj a távoli tundrák madara, és csak átvonulnak rajtunk
Sárszalonka (Gallinago gallinago)
A leggyakoribb szalonkafajunk. Egy kezdő madarász is legnagyobb valószínűséggel ezzel a fajjal fog találkozni, míg a másik három faj hosszú ideig akkor is elkerülheti, ha remek vizes élőhelyeken madarászik. A sárszalonka tavaszi és őszi vonuláson tömeges, országos szinten ősszel a leginkább. Az én tapasztalataim szerint a kevésbé jelentős élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, vagy kisebb lápréteken épp fordított a helyzet. Főként áprilisban látni jelentősebb számban, ősszel csak elvétve. Az őszi vonulás csúcsa augusztus-október időszakára esik, a tavaszi március-áprilisra. A sárszalonka is hajlamos áttelelésre, főként az egyre enyhébb telek miatt, de a kőkemény kilencvenes évek dermesztő telein is találkoztam vel időnként útszéli pocsolyáknál, kisebb patakok medrében. Fészkelőként nálunk szórványos, mindössze 300-500 költő pár lehet Magyarországon, ami még mindig lényegesen több, mint az erdei szalonka költőállománya.
Európában megcsappant a létszáma, aminek az élőhelyek leromlásán túl a vadászat az elsődleges oka. Szemben Magyarországgal, Nyugat-Európa számos országában a sárszalonka vadászható (nálunk védett, és sosem volt divatja a vadászatának), és mind a mai napig tömegével hozzák terítékre, főként Franciaországban.
Ezért sem érdemes az erdei szalonka vagy más vadászható madárfaj körül kipattanó vitát úgy keretezni itthon, mintha magyarországi sajátosság, a mi helyi barbárságunk volna, ha egy faj vadászható. Nyugat-Európában számos faj sokkal rosszabb helyzetben van, mint nálunk. Nálunk például száz éve sem merült fel már, hogy léppel „vadásszanak” énekesmadarakra, Franciaországban viszont a pacsirták lépvesszős vadászatát csak tavaly, azaz 2024-ben tiltották meg! – és akkor nem beszéltünk a déli országok, főként Olaszország és Málta „vadászati kultúrájáról”. Természetesen nem jelent felmentést számunkra, ha másutt rosszabb a madárvédelem helyzete, de felesleges és káros az a mantra is, ami szerint „ez is csak nálunk fordulhat elő”.
A sárszalonka kisebb az erdei szalonkánál kevésbé zömök, közepes termetű. Rendkívül hosszú és egyenes a csőre, a feje tetején pedig egy halványsárga csík húzódik. A hasa fehér.
Nagy sárszalonka (Gallinago media)
Összehasonlíthatatlanul ritkább a sárszalonkánál. Termetben valahol az erdei szalonka és a sárszalonka között van. Zömökebb is, szintén hosszú, és egyenes csőre van. A fejtetőn neki is halványsárga csíkot találunk, de szemben a sárszalonkával, a hasa is csíkozott (az erdei szalonkáé is, de annak nincs fejtetőcsíkja).
Rendszeres, de kisszámú átvonuló ősszel és tavasszal. A nagy sárszalonka esetében egyértelműen a tavaszi vonulás az intenzívebb. A megfigyelt madarak 75%-át tavasszal észlelik. Az Alföldön gyakoribb, onnan származik adatainak 61%-a. Tavasszal április végén, május elején találkozhatunk vele a leginkább. Ősszel szeptembertől október végéig. Akadnak évek, amikor a megszokottnál gyakoribb. Átlagos években egyes becslések szerint mindössze 100-500 példány vonulhat át nálunk, ráadásul rejtett életmódja és élőhelye miatt nehezen kerül szem elé. A mocsárréteken, lápokon, turjánosokon sokszor csak akkor kerül meg, ha valaki átvág ezeken a területeken, és felriasztja. Sajnos akad is arra példa, hogy terepmadarászok az adat érdekében úgymond „kitapossák” a nagy sárszalonkát az élőhelyéről (és a másik ritka szalonkát, a kis sárszalonkát is). Ez azonban ma már nem elfogadott módszer még ennek a fajnak a kutatására sem. A rendszeres zavarás visszavetheti a megpihenő, átvonuló madarak számát a hagyományosan jó sárszalonkás területeken is.
Kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus)
Szintén kis számú, de rendszeres átvonuló Magyarországon. Valamivel gyakoribbnak tűnik, mint a nagy sárszalonka. Kisebb annál (a legkisebb szalonka), csőre a többi szalonkához viszonyítva jelentősen rövidebb, a feje tetején – szemben a másik két sárszalonkával – nincs világos sáv. Viszonylag könnyen felismerhető, főként, amikor az utunkba akad, amint épp lapulva arra vár, hogy továbbálljunk.
Híres arról, hogy gyakran csak akkor reppen fel, amikor szinte már rálépnek (ez a többi szalonkára is igaz, még ha nem ilyen mértékben). Ezért találunk a kis sárszalonkáról meglepően sok egészen közeli felvételt. Gyakran engedi, hogy arasznyiról fényképezzék. A tavaszi vonulása (április csúccsal) erősebb az őszinél (október). Általában egyesével jelenik meg, vagy kisebb csapatokban, akadhatnak azonban olyan évek, amikor az átlagosnál jóval többet látni.
Melyik a leggyakoribb, melyik a legritkább?
A birding.hu adatait alapul véve – bár ezek az adatok nem reprezentatívak, mivel nem egységes módszer szerint kerülnek fel az adatbázisba – a sárszalonka a leggyakoribb. Ez igazolja a terepi tapasztalatokat is, ám az arányokról nem tudunk helyes képet alkotni a birding.hu adatai alapján. Ugyanis a gyakori sárszalonkát a legtöbben nem töltik fel erre az oldalra, mert oda leginkább az érdekes, szórványos vagy ritka fajok kerülnek fel, esetleg gyakori fajok valamilyen okból érdekes adatai. Ebben az adatbázisban az 1996. és 2025. közötti időszakban, gyakoriságuk sorrendjében az alábbi adatmennyiséget találjuk a négy szalonkafajról (2025.10.18-ig).
- Sárszalonka (Gallinago gallinago) 3160 adat
- Erdei szalonka (Scolopax rusticola) 1714 adat
- Kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) 1092 adat
- Nagy sárszalonka (Gallinago media) 478 adat
Valószínűleg az erdei szalonkát sem viszi fel mindenki.
Ráadásul az erdei szalonka nem a terepi madarászok által leginkább preferált területeken él. Erdőkben viszonylag kevesen madarásznak, szinte mindenki a diverzebb, madarászati szempontból izgalmasabb vizes élőhelyeket járja, így az erdei szalonka alulreprezentált. Ezt bizonyítja az is, hogy találunk például olyan tanulmányt (Faragó, 2016.), amiben a 2014-ben Magyarországon elejtett erdei szalonkák adatait elemzik 2714 példány boncolása alapján! Vagyis kereken 1000 példánnyal több került terítékre egyetlen szezonban, mint ahány adatot a birding.hu-ra feltöltöttek 29 év alatt!
A vadászati adattár szerint – hogy frissebb adatokat is lássunk – a 2024/25-ös idényben 2789 erdei szalonka került terítékre, ami szinte teljesen azonos a 2014-es teríték szintjével (és 3.3% csökkenés 2023/24-hez képest).
Sárszalonkával a terepi madarászok – akik a birding.hu adatbázisát feltöltik – „naponta” találkoznak, épp ezért nem töltik fel a sárszalonka adatait, tehát ez a szám sem mérvadó. Annyit mutat csak, hogy a leggyakoribb szalonkafajunk. A két ritkább szalonkafaj viszont már összevethető, mert ezek adatait szinte mindenki feltölti, és a madarászok által frekventált helyeken élnek. A két faj viselkedésében sem különbözik, tehát hasonló esélyekkel kerülnek elő. Így tehát biztosan állítható, hogy a legritkább szalonka a négy faj közül a nagy sárszalonka.
A szalonkák dilemmái
A szalonkák ügyesen alkalmazkodtak az iszap, a laza, nedves talajok mélyrétegeinek átkutatásához. Hosszú, egyenes, erős csőrükkel magabiztosan érik el az iszap alsóbb régióit is. Csakhogy ott mérnöki szempontból épp a hosszú csőr, a mélységi kutatás miatt két új probléma keletkezik. A csőr úgy működik, akár egy csipesz – ezt tudjuk. A szalonka csőre is egy szokatlanul hosszú csipesz. Ha egy csipeszt – amit egyébként könnyedén használunk a felszínen – mélyen ledugunk a talajba, alkalmatlanná válik a feladatára, hiszen a talaj miatt nem tudjuk nyitni és csukni! Arról nem is szólva, hogy a csőr jobbára élettelen képződmény.
Ez azért gond, mert amíg a madár a felszínről vagy a levegőből táplálkozik, addig támaszkodhat a szemére. Aki viszont a talaj mélyrétegeiből próbál táplálékot szerezni, nem lát semmit a célterületből. Akkor mégis honnan tudhatja a szalonka, hogy ott, ahol leszúrt a talajba, van valami ehető? Ha pedig tudja már, akkor viszont ott a másik gond: hogyan ragadja meg egy működésképtelen csipesszel? A szalonkák azonban erre a két problémára kidolgoztak két meghökkentő technológiát, ám ez már egy másik történet…
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Wikipédia
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Ó, de jó, hogy „bevonzottam” neked a szalonkát, így most írtál róla egy remek ismertetőt! 🙂
Na de melyik szalonka csemegézet nálad az iszapban?
Örülök, hogy tetszett – érkezik a mi szalonkánkról is a beszámoló. Ez a cikk amolyan háttéranyag hozzá. 🙂